187/2002. (X. 10.) önkormányzati határozat
Tárgy: a Móricz Zs. Gimnázium alapító okiratának módosításáról

187/2002. (X.10.) számú önkormányzati határozat

a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról

 

Kisújszállás Város Önkormányzata a fenntartásában működő Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának III., az állami feladatként ellátandó alaptevékenységeket felsoroló részének C.) pontját (Mindkét iskolatípushoz kapcsolódó tevékenységek) az alábbi 9. és 10. ponttal egészíti ki:

 

" 9. Gyógytestnevelési feladatok ellátása.

10. Az iskola személyi-tárgyi felkészültsége alapján a testi, érzékszervi, valamint a más fogyatékosok közül a részképesség-zavarra diagnosztizált tanulók nevelése, oktatása szakértői vélemény(ek) alapján (a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 86-87. §-a, illetve testi, érzékszervi és más fogyatékos tanulók nevelésére, oktatására vonatkozó rendelkezéseinek szellemisége alapján )."

 

Erről értesül:

1. Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium

2. Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya

3. Polgármesteri Hivatal intézményi referensei

 

  

« Vissza
Vissza a főmenübe