98/2004. (V. 27.) önkormányzati határozat
Tárgy: Kisújszállási Vízmű Kft Alapító okiratának módosítására

98/2004.(V.27.) számú önkormányzati határozat

a Kisújszállási Vízmű Kft Alapító okiratának módosítására

 

Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2004. május 27. napjától a Kisújszállási Vízmű Kft alapító okiratát a következők szerint módosítja: 

1/ Az Alapító okirat I/5 pontjának helyébe a következő rendelkezés lép:

„A társaság határozatlan időre alakult, s működését 2003. szeptember 1-jén megkezdte.”

 

2/ Az Alapító okirat I. pontja kiegészül a következő új 7/, 8/, és 9/ ponttal:

„7/ A Kisújszállási Vízmű Kft (a továbbiakban: gazdálkodó szervezet) további gazdálkodó szervezetet nem alapíthat, és gazdálkodó szervezetben részesedést nem szerezhet.

 

8/ Azokat a szerződéseket, amelyek a társaság tevékenységi körébe nem tartoznak, ha a társaság és az alapítója között jött létre, a szerződés aláírásától számított 30 napon belül a cégbíróságon a cégiratok közé letétbe kell helyezni.

 

9/ A gazdálkodó szervezet köteles az okirat aláírásától számított 30 napon belül letétbehelyezés céljából benyújtani azt az okiratot, amely bárki javára ingyenesen vagyont juttat, feltéve, hogy annak összege (értéke) az 1.000.000.- Ft-ot meghaladja; az összeghatár szempontjából a két éven belül ugyanannak a személynek vagy szervezetnek nyújtott juttatásokat össze kell vonni.”

 

 

3/ Az Alapító okirat IV. 1/, 2/ pontjai törlendők, az eddigi 3/ pont 5/ pontra változik, s a következő 1/, 2/, 3/, 4/ új pontokkal bővül a IV. pont.

„1/ A társaságnál taggyűlés nem működik. A gazdasági társaság legfőbb szerve hatáskörébe tartozó kérdésekben az egyedüli tag, vagyis az alapító dönthet. Az alapító döntéseit a döntés meghozatalától számított tíz napon belül (levélen, faxon, E-mailen) írásban köteles az érintettekkel közölni; az alapító nevében - kivéve az alapító okirat módosítását és a tisztségviselőkre vonatkozó javadalmazási szabályzat megalkotását, módosítását - a polgármester egyszemélyben jár el.

 

2/ Az alapító a hatáskörébe tartozó döntés meghozatalát megelőzően köteles az ügyvezető igazgató, valamint a felügyelő bizottság véleményét megismerni; halaszthatatlan döntés esetén a vélemény beszerzése rövid úton (pl. távbeszélő, fax, E-mail) is történhet, azonban az így véleményt nyilvánító személy 8 napon belül köteles véleményét írásban is a döntést hozó alapító rendelkezésére bocsátani. Ezek az írásos vélemények vagy az ülésről készült jegyzőkönyv nyilvános, azt az egyedüli tag (alapító) határozatával együtt a döntés meghozatalától számított 30 napon belül a cégbíróságon a cégiratok közé letétbe kell helyezni.

 

A véleményezési jogot az ügyvezető igazgató, valamint a felügyelő bizottság elnöke egyszemélyben gyakorolja; a felügyelő bizottság elnöke a felügyelő bizottsági tagokkal az általa szükségesnek tartott konzultációt követően köteles véleményt nyilvánítani.

 

3/ Az alapító az ügyvezető igazgató hatáskörét nem vonhatja el. Az ügyvezető igazgató felelősségére a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai az irányadók.

 

4/ A gazdasági társaság legfőbb szerve köteles szabályzatot alkotni a gazdálkodó szervezet vezetői tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai és más, a legfőbb szerv által meghatározott vezető állású munkavállalói javadalmazási módjának, mértékének főbb elveiről, annak rendszeréről.

 

2

 

A szabályzatot annak elfogadásától számított 30 napon belül a cégiratok közé letétbe kell helyezni. A szabályzatban foglaltak alapján a legfőbb szerv kizárólagos hatáskörébe tartozik a szabályzattal érintett személyi kör javadalmazásának (pl. díjazás, munkabér, végkielégítés, egyéb juttatás stb.) megállapítása.”

 

4/ Az Alapító okirat V/2 pontjának utolsó bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„ Az ügyvezetőt megilleti az ügyvezető igazgatói (a továbbiakban: ügyvezető) cím használata. A munkáltatói jogokat az ügyvezető gyakorolja. Az ügyvezető köteles a munkája során tudomására jutott üzleti titkot, valamint a munkáltatóra, illetve tevékenységére vonatkozó alapvető fontosságú információkat megőrizni. Ezen túlmenően sem közölhet illetéktelen személlyel olyan adatot, amely munkaköre betöltésével összefüggésben jutott tudomására, és amelynek közlése a munkáltatóra vagy más személyre hátrányos következménnyel járna. A titoktartás nem terjed ki a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségre.

 

5/ Az Alapító okirat VII/1 pontja helyébe a következő új rendelkezés lép:

„1/ Az alapító egy könyvvizsgálót - az első kijelölést követően - választhat öt évi időtartamra.

A könyvvizsgáló szervezetre, illetve a könyvvizsgáló személyére az ügyvezetés a felügyelő bizottság egyetértésével tesz javaslatot a gazdálkodó szervezet legfőbb szervének.”

 

A társaság könyvvizsgálója a 2004. évi üzleti évtől öt évi időtartamra:

 

Név: Dr. Szabó János

lakcíme: 5300 Karcag, Kerekes I. u. 15.

an: Molnár Julianna

Könyvvizsgálói engedély száma: 000850 

A megválasztást követően a könyvvizsgálóval, a megbízással összhangban álló szerződést az ügyvezető köti meg a polgári jog általános szabályai szerint. „

 

6/ A Képviselő-testület felhatalmazza Palágyi Gábor polgármestert és Nagy István Zoltán ügyvezető igazgatót, hogy e határozat szerinti változások alapján foglalják egységes szerkezetbe az alapító okiratot, és írják alá; az okirat szerkesztésére és ellenjegyzésére pedig Dr. Szentmiklósi Szaniszló ügyvéd (irodai címe: 5000 Szolnok, Kellner Gy. u. 2-4.) kap felhatalmazást. 

Erről értesül:

1. Palágyi Gábor polgármester

2. Nagy István Zoltán ügyvezető igazgató

3. Dr.Szentmiklósi Szaniszló ügyvéd Szolnok, Kellner Gy.u 2-4.

 
« Vissza
Vissza a főmenübe