64/2010. (II. 23.) önkormányzati határozat
Tárgy: tájékoztató a város zugaiban szükséges csapadékvíz-elvezetési munkák költségeinek felméréséről


64/2010. (II.23.) számú önkormányzati határozat
tájékoztató a város zugaiban szükséges csapadékvíz-elvezetési munkák költségeinek felméréséről


1./ Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testület a város zugaiban szükséges csapadékvíz-elvezetési munkák költségeinek felméréséről szóló tájékoztatót elfogadja és az azzal kapcsolatos feladatokat a következők szerint határozza meg:

2./ A tájékoztatóban szereplő, a város zugaiban szükséges csapadékvíz-elvezetési munkák megvalósulása, költségeinek biztosítása a következők szerint ütemezhető:

• A DK-i, DNy-i városrész belvízelvezetése kapcsán az érintett zugok csapadékvíz-elvezetési munkái valósuljanak meg.
• a Kisújszállási Vízmű Kft. 2010. évi belvíz-elvezetési munkákra tervezett keretéből a tervezett zugokat érintő csapadékvíz-elvezetési munkák valósuljanak meg.
• A fentiekben nem szereplő zugok csapadékvíz-elvezetése – elsődlegesen pályázatok figyelembevételével, de a nélkül is – az elkövetkezendő három évben (2011-ben, 2012-ben és 2013-ban) történjen meg.
A képviselő-testület ezekhez a munkákhoz előzetesen 15 millió Ft/év összeget biztosít, a részletes ütemezésre a szükséges útburkolási munkák felmérését követően, azok ismeretében kerül sor.
A képviselő-testület erre a felmérésre felkéri a Polgármesteri Hivatalt.
Határidő a felmérésre: 2010. március 30.
Az így kiegészített előterjesztés kerüljön a bizottság és a képviselő-testület elé.

Erről értesül:
1./ Kecze István polgármester
2./ Kisújszállási Vízmű Kft.
3./ Laczka Sándor útfelügyelő
4./ Polgármesteri Hivatal Építési és Városüzemeltetési Osztálya
5./ Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
 

« Vissza
Vissza a főmenübe