326/2010. (XI. 30.) önkormányzati határozat
Tárgy: a Hétpróbás Kunok programsorozatról


 

326/2010. (XI.30.) számú önkormányzati határozat

a Hétpróbás Kunok programsorozatról

 

1./ Kisújszállás Város Önkormányzata egyetért az Egészségügyi, Szociális és Sportbizottság véleményével - amelyre a korábbi évek rendszeres sportra nevelő kezdeményezések, köztük a Ligeti Sportfesztivál vizsgálata során jutott -, hogy szükséges rendszeresebben hasonló rendezvényt szervezni, amellyel új módszerek felhasználásával meg kell próbálni azokat is bevonni a sportágak megismerésébe, akiket eddig nem sikerült. Az önkormányzat ugyanilyen fontosnak tartja a már elért eredmények, köztük a Ligeti Sportfesztivál folytatását.

 

2./ Az önkormányzat támogatja a Hétpróbás Kunok programsorozat megszervezését, amely 1 millió forintból kerüljön megvalósításra.

Az önkormányzat a megszervezéshez szükséges 1 millió forint összeget figyelembe veszi, amikor dönt a költségvetési koncepcióban a sportalap 23 millió forintra javasolt összegéről.

 

Erről értesül:   1./ Kecze István polgármester

                        2./ Egészségügyi, Szociális és Sportbizottság elnöke

                        3./ Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya

                        4./ Polgármesteri Hivatal Intézményi Osztálya

 

 

« Vissza
Vissza a főmenübe