263/2005. (VII. 12.) önkormányzati határozat
Tárgy: Kisújszállás Város I/a. és I/b. szennyvízöblözetében a szennyvízcsatorna-hálózat

263/2005. (VII. 12.) számú önkormányzati határozat

Kisújszállás Város I/a. és I/b. szennyvízöblözetében a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése során felmerült kiegészítő építési munkák kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárás megindítására

  1. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a címben szereplő közbeszerzési eljárás vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 125. § (3) bekezdésének a) pontja alapján hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos eljárást folytat le, amelyet jelen határozat mellékletét képező ajánlattételi felhívásnak a CAEMENTÁRIUS Kft. (5600 Békéscsaba, Őszi u. 5.) részére történő megküldésével indít meg.

  1. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az eljárás megindításáról a Kbt. 132. §-a és 135. § (2) bekezdése alapján a Közbeszerzési Döntőbizottság Elnökét tájékoztassa.

  1. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a közbeszerzési eljárásban a szükséges nyilatkozatok, tájékoztatók és a közbeszerzési eljárás lebonyolítása során - például a Döntőbizottság Elnöke által esetlegesen indított eljárás során - felmerülő egyéb dokumentumok aláírására. A polgármester jelen pontban meghatározott joga nem terjed ki a címben szereplő közbeszerzési eljárás tartalmának módosítására.

Erről értesül:

  1. Palágyi Gábor polgármester

  2. Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző

  3. Polgármesteri Hivatal műszaki osztálya

  4. Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya

Kmf.

Palágyi Gábor s.k. Dr. Kittlinger Ilona s.k.

polgármester címzetes főjegyző

Kivonat hiteléül:

Kisújszállás, 2005. július 13.

/:Kacsó Sándorné:/

aljegyző

A 263/2005. (VII. 12.) számú önkormányzati határozat melléklete

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljáráshoz

  1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail):

Kisújszállás Város Önkormányzata

5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.

Tel.: 06 59/520-243

Fax.: 06 59/321-139

E-mail: muszak@kisujszallas.hu 

  1. A tárgyalásos eljárás 125. § szerinti jogcíme:

A Kbt. 125. § (3) bekezdés a) pontja alapján szükséges lefolytatni a hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos eljárást, mivel a korábban megkötött szerződésben nem szereplő, előre nem látható körülmények miatt felmerülő kiegészítő építési beruházás szükséges a szerződés teljesítéséhez, és a kiegészítő építési beruházást műszaki és gazdasági okok miatt az ajánlatkérőt érintő jelentős nehézség nélkül nem lehet elválasztani a korábbi szerződéstől. 

  1. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja, határideje, annak beszerzési helye és pénzügyi feltételei:

Az ajánlatkérő nem készít dokumentációt, a kiegészítő építési beruházás teljesítéséhez szükséges információk (műszaki tartalom) jelen ajánlattételi felhívásban, valamint a tervező által elkészített szennyvízcsatornázás víztelenítési módosítás elnevezésű szakvéleményben kerülnek ismertetésre. 

  1. A közbeszerzés tárgya, mennyisége (nómenklatúra):

Kisújszállás Város I/a. és I/b. szennyvízöblözetében a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése során felmerült és a tervező által szükségesnek ítélt és végrehajtandó kiegészítő építési munkák kivitelezése.

Az I/a. és I/b. sz.öblözetekben összesen 2998 fm hosszúságban (a teljes hossz mintegy 20 %-a) a tervező által eredetileg javasolt nyíltvíztartásos víztelenítési eljárás helyett vákuumkutas víztelenítés elvégzése a tervező által elkészített és jelen ajánlattételi felhívással egyidejűleg az ajánlattevő rendelkezésére bocsátott szennyvízcsatornázás víztelenítési módosítás elnevezésű szakvélemény alapján. 

  1. A szerződés meghatározása:

Építési vállalkozási szerződés 

  1. A szerződés időtartama, vagy a teljesítés határideje:

A teljesítés határideje: 2005. szeptember 30. 

  1. A teljesítés helye:

Kisújszállás Város, I/a., I/b. szennyvízöblözet

2

  1. Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetve a vonatkozó jogszabályokra való hivatkozás:

Az ajánlatkérő előleget nem ad. Az ajánlattevő a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lefolytatását követően jogosult számlát benyújtani, melyet ajánlatkérő az igazolt számla kézhez vételét követő 30 napon belül átutalással egyenlít ki. 

  1. Annak meghatározása, hogy az ajánlattevő tehet-e többváltozatú (alternatív) ajánlatot:

Nem 

  1. Az ajánlatok bírálati szempontja:

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás 

  1. Kizáró okok, ha több ajánlattevő nyújthat be ajánlatot:

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, illetve alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés a-f) pontjaiban meghatározott kizáró okok fennállnak.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok fennállnak. 

Jogi helyzet (kizáró okok)-a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozójának a Kbt. 63. § (2)-(3) bekezdései szerint kell igazolnia, hogy vele szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés a-f) pontjaiban foglalt kizáró okok nem állnak fenn. 

  1. Az alkalmassági követelmények és a 69. § (2) bekezdésében foglaltak:

Pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételek:

Alkalmatlan az ajánlattevő, illetve a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha megállapítható, hogy bármely bankszámláján a nyilatkozat kiadása napját megelőző évben (2004) 90 napot meghaladó sorban állás volt.

Műszaki és szakmai alkalmasság:

  • Alkalmatlan az ajánlattevő, illetve a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha az előző két gazdasági év (2003, 2004) legjelentősebb, jelen közbeszerzés tárgyával azonos, vagy hasonló, saját kivitelezésben elvégzett építési beruházásai értékének átlaga - a fent hivatkozott két gazdasági év vonatkozásában - évente nem éri el a nettó 25 millió forintot. Az ajánlatkérő hasonló beruházásnak tekinti a bármelyik önkormányzat belterületén végzett szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését.

  • Alkalmatlan az ajánlattevő, illetve a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha a közbeszerzés tárgya szerinti beruházás vezetésével megbízott szakembere, valamint a szerződés teljesítése során a munkák helyszíni irányításáért felelős műszaki vezető nem rendelkezik az 51/2000. (VIII.9.) FVM-GM-KöVIM rendeletben foglaltak szerint „B kategóriás" szakirányú végzettséggel , és legalább 3 éves felelős műszaki vezetői gyakorlattal, illetve nem szerepel a felelős műszaki vezetői névjegyzékben.

3

Pénzügyi és gazdasági alkalmasság - a megkövetelt igazolási mód

- Az ajánlattevő, illetve a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó, az ajánlattételi határidő lejártának napját megelőző 90. napnál nem régebbi, a Kbt. 66.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell legalább:

a) mióta vezeti bankszámláját, bankszámláit,

b) a számláin az elmúlt (2004.) gazdasági évben volt-e sorban állás, ha igen, milyen időtartamban.

Amennyiben az adott pénzintézet 1 évnél rövidebb ideje vezeti a számlát, az ajánlattevőnek, illetve a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak be kell szerezni és csatolni kell a korábbi számlavezető pénzintézet nyilatkozatát is a jelzett időszakra vonatkozóan. 

Műszaki, illetve szakmai alkalmasság - a megkövetelt igazolási mód

Az ajánlattevő a Kbt 67.§ (2) bekezdésének a), c) pontja szerinti igazolásokat köteles benyújtani:

  • a Kbt 67.§ (2) bekezdésének a) pontja szerint az előző két gazdasági év (2003, 2004) legjelentősebb építési beruházásainak ismertetése a szerződést kötő másik fél által a Kbt. 68. § (2) bekezdése szerinti tartalommal adott referenciaigazolással együtt.

  • a Kbt. 67. § (2) c) pontja szerint az ajánlattevő, illetőleg azon vezető tisztségviselői és egyéb személyek végzettségének és képzettségének ismertetése, akik az építési beruházás teljesítésében részt vesznek, illetve a teljesítésért felelősek. A végzettséget csak a beruházás vezetésével megbízott szakember, valamint a szerződés teljesítése során a munkák helyszíni irányításáért felelős műszaki vezető vonatkozásában kell a végzettségről szóló és a nyilvántartásba vételről szóló okiratokkal igazolni. (bizonyítvány, névjegyzékbe vétel)

  1. Hiánypótlási lehetőség vagy annak kizárása:

Ajánlatkérő a hiánypótlást kizárja. 

  1. Ajánlattételi határidő:

2005. augusztus 1. 10.00 óra 

  1. Az ajánlat benyújtásának címe:

Kisújszállás Városi Önkormányzat

5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.

Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya (emelet 21-es szoba) 

  1. Az ajánlattétel nyelve:

Magyar 

  1. Az ajánlat felbontásának helye, ideje:

Helye: Kisújszállás Városi Önkormányzat

5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.

Polgármesteri Hivatal

Ideje: 2005. augusztus 1. 10.00 óra 

  1. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultak:

4

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek 

  1. A tárgyalás lefolytatásának menetét és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályok:

Az ajánlatkérő az ajánlattevő által adott ajánlatot, különös tekintettel a beárazott tervezői költségvetésre áttekinti és megvizsgálja, hogy egyezik-e a forrásokkal. Az ajánlatkérő ezt követően egyfordulós eljárást kíván lefolytatni, melynek keretében az ajánlattevő új ajánlatot tehet az ár tekintetében. A tárgyalásról a felek a Kbt. szerinti jegyzőkönyvet vesznek fel. 

  1. Az első tárgyalás időpontja:

2005. augusztus 2. 14.00 óra 

  1. Az eredményhirdetés időpontja és a szerződéskötés tervezett időpontja:

Eredményhirdetés időpontja: 2005. augusztus 4. 14.00 óra

Szerződéskötés tervezett időpontja: 2005. augusztus 15. 14.00 óra 

  1. Az ajánlattételi felhívás megküldésének napja:

2005. július 13. 

  1. Egyéb információk:

  1. A Kbt. 55.§-ában előírtaknak megfelelően azon szervezetek (hatóságok) neve és címe, amelyektől a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó kötelezettségekről tájékoztatás kérhető:

· Munkabiztonsági kérdésekben:

  • Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Központi Szervezete

1024 Budapest Margit körút 85.

Postacím: 1399 Budapest 62. Pf.: 639

Tel.: 06 1/346-9400, illetve 06 80 204-294 (Zöld szám)

Fax: 06 1/ 346-9417

  • OMMF Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Felügyelősége

5000 Szolnok, Hősök tere 6.

Postacím: 5001 Szolnok, Pf.: 249

Tel.: 06 56/510-843

Fax: 06 56/510-848

· Munkahelyi egészséggel kapcsolatos kérdésekben:

  • ÁNTSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Intézete

5000 Szolnok, Ady Endre utca 35-37.

Postacím: 5002 Szolnok, Pf.: 22

Tel.: 06 56/ 510-200

Fax: 06 56/341-699

e-mail: antszszo@mail.elender.hu <mailto:antszszo@mail.elender.hu>

ÁNTSZ Zöld szám:06 80/204-264

5

A tájékoztatási kötelezettség eljárási szabályairól és díjazásáról a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség eljárási szabályairól és díjazásáról szóló 1/2004. (I.9.) FMM rendelet rendelkezik.

2.

2. Főbb ajánlati és szerződéses feltételek:

  • A közbeszerzés tárgyát képező, a közbeszerzési eljárásban az ajánlattételi felhívással egyidőben az ajánlattevő rendelkezésére bocsátott tervezői szakvéleményben részletesen meghatározott munkák teljes körű megvalósítására kell vállalkozni (a hatályos jogszabályok betartásával).

  • Az ajánlati ár összegét a befejezési határidő figyelembe vételével, végleges összeggel kell megadni. Az ajánlati árnak a tervezői szakvéleményben alkalmazott műszaki megoldást kell tartalmaznia.

  • Az ajánlatot I. osztályú teljesítés figyelembevételével kell összeállítani.

  • Az ajánlat elkészítésével, benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget az ajánlattevőnek kell viselnie. Az ajánlatkérő semmilyen módon nem tehető felelőssé, vagy kötelessé ezekkel a költségekkel kapcsolatban.

  • Az ajánlat bontására az ajánlattételi határidő lejártakor, 2005. augusztus 1-jén 10.00 órakor kerül sor a Kisújszállási Polgármesteri Hivatalban (25-ös terem). Az ajánlatok bontásakor csak a Kbt. 80.§ (2) bekezdésében meghatározott személyek lehetnek jelen. Az ajánlatkérő kiköti, hogy csak a határidőre beérkezett ajánlatot bontja fel, a Posta hibájából eredő késedelemért, illetve az ajánlat eltűnéséért az ajánlatkérő nem vállal felelősséget.

  • Az ajánlatkérő előleget és anyagbeszerzést nem finanszíroz, a tervezői szakvélemény esetleges hiányosságaira, ellentmondásaira való hivatkozással többletköltség igényt nem fogad el. Az esetleges nem egyértelmű műszaki meghatározásnál ajánlatkérő mindig a magasabb műszaki tartalmat kéri figyelembe venni és költségét meghatározni az ajánlat készítésénél.

  • A közbeszerzési eljárással kapcsolatos kérdések értelmezése a Kbt. 56.§-a szerint történik. Az ajánlattevő - a megfelelő ajánlattétel érdekében - az ajánlattételi felhívásban és a tervezői szakvéleményben foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb tíz nappal. A kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal kell megadni.

  • Az eredményes műszaki átadás-átvételi eljárás feltételei:

- a helyszíni munkák elkészítése,

- az építési napló,

- megvalósulási terv 2 példányban történő elkészítése,

- a felhasznált és beépített anyagok megfelelőségi (minőség) tanúsítási iratai.

3.Ajánlatkérő a Kbt. 13. § (4) bekezdése alapján felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlattevők pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg az ajánlatkérő.

4. Az ajánlattevő a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontjára való tekintettel köteles kifejezetten nyilatkozni arról, hogy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben kíván-e alvállalkozót igénybe venni, de arról is, ha nem kíván ilyen alvállalkozót igénybe venni.

5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát arról, hogy a felhívásban és a tervezői szakvéleményben foglalt feltételeket teljes körűen elfogadja, valamint a Kbt. 80. § (3) bekezdése alapján kötelezően ismertetendő azon számszerűsíthető adatokat, amelyek a bírálati szempont (részszempontok) alapján értékelésre kerülnek A nyilatkozatot cégszerűen alá kell írni.

6. Az ajánlatok benyújtásával kapcsolatos formai előírások: Az ajánlatokat 2 példányban (egy eredeti és egy másolati példányban, az eredeti megjelölésével) zárt, sérülésmentes borítékban kell benyújtani. Az ajánlatokat tartalmazó borítékra rá kell írni az „I/a. és I/b. szennyvízöblözetek kiegészítő munkái" jeligét, valamint a „2005.08.01. 10.00 óráig nem bontható fel" feliratot! Az ajánlat mindkét példányát cégszerű aláírással ellátva, számozással és minden információt tartalmazó oldalt az eljárásban az ajánlattevő képviseletére jogosult által szignálva, tartalomjegyzékkel együtt kell a címzetthez eljuttatni. Amennyiben az eredeti és a másolati példány eltérnek egymástól, az eredetiként megjelölt példányban foglaltak az irányadók.

« Vissza
Vissza a főmenübe