234/2007. (VI. 26.) önkormányzati határozat
Tárgy: az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskolában végzett átfogó ellenőrzés nyomán t
 

234/2007 (VI.26.) számú önkormányzati határozat

az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskolában végzett átfogó ellenőrzés nyomán tett megállapításokról és feladatokról

 

 

Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 102. § (2) bek. d.) pontja és az önkormányzat 44/2007. (II.27.) számú határozattal elfogadott minőségirányítási programja alapján - elvégeztette a fenntartásában működő Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola átfogó (gazdálkodási, törvényességi, hatékonysági és szakmai eredményességi) vizsgálatát. A vizsgálat elvégzésére a szegedi Qualitas T&G Tanácsadó és Szolgáltató KFT-vel kötött megállapodást, mely alapján a vizsgálat a megállapodásban rögzített határidőre elkészült. Az ellenőrzés nyomán az önkormányzat a következő megállapításokat teszi:

 

 

 

1.) Az önkormányzat elfogadja a szakértői véleményben szereplő megállapításokat, melyek összegzése a fejlesztési javaslatokkal együtt e határozat 1. sz. mellékletében szerepel. Az önkormányzat kéri a Címzetes Főjegyzőt, hogy az ellenőrzés fejlesztési javaslatai alapján az intézményvezető által készített, és a Címzetes Főjegyző által elfogadott intézkedési terv megvalósítását kísérje figyelemmel.

Határidő: az intézményvezető által meghatározott intézkedési terv szerint

Felelős: Címzetes Főjegyző

 

2.) Az iskolában lehetővé kell tenni, hogy az ellenőrzési jelentést a tantestület tagjai megismerhessék. A jelentés legfontosabb megállapításait a nevelőtestülettel ismertetni kell. Az önkormányzat tájékoztatást kér az intézményvezető által készített intézkedési terv megvalósításáról a 2006/07-es tanév zárásáról és 2007/08-as tanév indításáról szóló tájékoztató részeként.

Határidő: a 2007. októberi testületi ülés

Felelős: Debreczeny Zoltán igazgató

 

3.) Az önkormányzat elismeri és megköszöni az intézményben folyó szakmai munka eredményeit, ezen belül különösen a tanulók eredményes felkészítését a szakmai és érettségi vizsgákra, a felzárkóztató, a hátránykompenzációs és a tehetséggondozó tevékenységet, a tanulók előrehaladására és problémáira történő személyes odafigyelést. Az önkormányzat elismeri a nevelőtestületnek az iskolai feladatok ellátásában megmutatkozó együttműködését, valamint az intézményvezetés pedagógiai irányító, koordináló, tervező és ésszerűen gazdálkodó tevékenységét, ugyanakkor felhívja a figyelmet a szakértői jelentésben, az önkormányzat közoktatási intézkedési tervében és minőségirányítási programjában az iskola számára meghatározott feladatok figyelemmel kísérésére és megvalósítására.

 

4.) Az önkormányzat a 44/2007. (II. 27.) sz. határozatával elfogadott közoktatási minőségirányítási programja alapján az intézményvezető munkájának értékelését e határozat 2. sz. melléklete szerint elfogadja.

 

5.) Az önkormányzat megköszöni az iskola átfogó ellenőrzésének elvégzését a Qualitas T&G Tanácsadó és Szolgáltató KFT.-nek, valamint Kristóf Lajosné közoktatási szakértőnek.

 

Erről értesül:

1.) Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola Kisújszállás

2.) Kecze István polgármester

3.) Gönczi Károly Művelődési Bizottság elnöke

4.) Qualitas T&G Tanácsadó és Szolgáltató KFT., 6728 Szeged, Alkotmány u. 104.

5.) Polgármesteri Hivatal intézményi referense

6.) Polgármesteri Hivatal belső ellenőre

 

 

Kmf.

Kecze István s.k. Dr. Kittlinger Ilona s.k.

polgármester címzetes főjegyző

 

A kivonat hiteléül:

Kisújszállás, 2007. július 5.

 

 

(:Kacsó Sándorné:)

aljegyző

  

1. sz. melléklet

az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskolában végzett átfogó ellenőrzés nyomán tett megállapításokról és feladatokról szóló 234./2007. (VI. 26.) sz. önkormányzati határozathoz

 

Az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola

átfogó ellenőrzése tapasztalatainak összegzése

Az ellenőrzést végző közoktatási szakértő:

Kristóf Lajosné (szakértői igazolvány száma: 006299-02)

 

„Az intézmény a jogszabályoknak megfelelően működik, kiemelten kezelve a szakmaiság érvényesülését.

 

Az iskolában a jogkövető működés feltételei biztosítottak. Az intézmény működését szabályozó dokumentumok rendelkezésre állnak, megfelelnek a törvényi előírásoknak, nyilvánosságukat az intézmény biztosítja mind elektronikusan, mind papíralapú formában. A tanügyi nyilvántartások szakszerűsége megfelelő, az ügyiratkezelés példaszerű.

A tanügyi dokumentumok tartalmazzák azokat a határozatokat, amelyek a felvétellel, átvétellel kapcsolatosak.

 

Az iskola sokat tesz azért, hogy a tanulói eredményesen haladjanak a tanulmányaikban. Felkészítik a tanulókat a szakmai vizsgákra, az érettségi vizsgára, versenyekre, pályázatokra.

 

Olyan képzési kínálatot próbálnak nyújtani, ami egyrészt piacképes, másrészt a tanulók számára vonzó, az érdeklődésükre tarthat számot, rugalmasan alkalmazkodik az állandóan változó körülményekhez. Pedagógiai programjukban olyan célokat, feladatokat fogalmaznak meg, amelyek teljesítésére az egész nevelőtestület törekszik.

 

Az iskola részben önálló gazdálkodó, felelősen vesz részt a költségvetés tervezésében, a rendelkezésére álló forrásokkal való gazdálkodásban, azon igyekszik, hogy a fenntartói támogatást különböző bevételekkel egészítse ki, így fejlesztéseket hajtson végre. Gazdálkodási tevékenysége jól szabályozott, megfelel a fenntartó elvárásainak és a központi követelményeknek. A tárgyi körülmények biztosításában folyamatosan alkalmazkodik a gazdasági környezethez annak érdekében, hogy tanulóit piacképes tudáshoz juttassa.

 

Az iskola egyik fő törekvése az intézmény hatékony működtetése. Az intézmény vezetősége ennek érdekében a célszerűségen belül, a szakmaiság sérülését elkerülve irányítja az iskolát. Igyekszik elérni (eddig sikerült is), hogy az iskolában a tanulólétszám ne csökkenjen, a ma országos tendenciát mutató beiskolázási gondokat elkerüljék. Az iskola nagy gondot fordít a tanítási órák hatékony elosztására és felhasználására. A csoportbontásokat a szakmai indokok alapján végzik, integrált oktatást folytatnak, a humán erőforrás fejlesztése esetében a törvényi kötelezettségnek való megfelelést helyezik előtérbe. Dicséretes, hogy az iskolán belül a tanulók számára tökéletesen biztosított az átjárás.

 

A pedagógusok a tanítási fegyelem betartásával a tanulási fegyelmet is akarják javítani: tanítási órák alig maradnak el, a helyettesítési órák száma is alacsony. Utóbbival az intézmény saját céljainak kíván érvényt szerezni, biztosítja a szakmaiságot, a tanulók számára a tervezettséggel, a szervezettséggel, a munkafegyelemmel kapcsolatos példát mutat.

 

Az operatív tervezésben a PDCA logika érvényesül. A feltárt problémákra reagálnak a tervezések, a tevékenységek végrehajtása ellenőrzött, az értékelés eredményei beépülnek a további cselekvésekbe, pedagógiai tevékenységekbe.

 

Az iskola nagyon nagy gondot fordít az ifjúságvédelemre. A törvényi előírásoknak megfelelve végzi a munkát, amelybe az ifjúságvédelmi felelősön kívül bekapcsolódik az osztályfőnökök közössége és az iskolavezetés is. Korrekt kapcsolat alakult ki az iskola és Gyermekjóléti Szolgálat között. Az ifjúságvédelmi felelős nagy elkötelezettséget mutat a munka iránt.

 

2

 

Az intézmény dicséretes következetességgel kezeli a munkavédelmi előírások betartását, mind a tanulóbalesetek megelőzését, mind az egészséges tanuló- és munkakörnyezet kialakítását. Ennek eredménye, hogy alig fordul elő baleset az intézményben, az előforduló tanulóbalesetek is kizárólag figyelmetlenségből adódnak és nem jelentősek.

 

A munkavédelemmel kapcsolatos szabályozások, eljárások, intézkedések, események jól dokumentáltak, hozzáférhetők.

 

Az intézmény rendszeresen méri a partneri elégedettséget, érzékenyen reagál a felmerülő problémákra, azok kijavítására intézkedéseket tesz, fejlesztési terveket dolgoz ki. A fejlesztési terveket végrehajtja.

 

Az intézmény legfőbb erősségei:

- a tanulókkal való bánásmód, a tanulók megtartása,

- a pedagógusok segítőkészsége,

- a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása,

- a szakképzési piaci igényekhez való igazodása,

- az iskolavezetés határozott elképzelései a nevelő-oktató munkáról,

- együttműködés a vezetőség és a tantestület között.

A fejlesztendő területek az intézmény működésében:

- a tanulói magatartás javítása,

- a hiányzás csökkentése,

- a szülőkkel való kapcsolattartás erősítése.

Mindhárom terület fejlesztésére már tett az iskola intézkedéseket, tevékenységi körébe erőteljesebben vonta be ezeket a témákat.

 

Fejlesztési javaslatok 

1. A szakmaiság és az esélyegyenlőség szempontjainak megfelelve, az IKT eszközök biztosítása minden iskola, így a vizsgált intézmény előrehaladása érdekében is fontos feladat, ezért célszerű és szükséges a számítógépparkot folyamatosan bővíteni és korszerűsíteni.

2. Az intézmény pedagógiai programjának következő felülvizsgálata során a következők megfontolása javasolt:

- az egészségnevelést és a környezeti nevelés részletezőbb kidolgozása,

- az IMIP-ben szakszerűen kidolgozott záradékolási rendszert a pedagógiai program esetében is célszerű lenne alkalmazni,

- a célok konkrétabb megfogalmazása, esetleg indikátorok hozzárendelése a célokhoz, hogy azok mérhetők és ellenőrizhetők legyenek.

3. Az intézményi minőségirányítási program tartalmába hasznos lenne bevonni az intézményvezető értékelése mellett a vezetői munkakörben foglalkoztatott többi vezető (helyettes, gyakorlati oktatásvezető, középvezetők) munkája értékelésének eljárását, szempontjait is. Mivel az IMIP évente írja elő a felülvizsgálatát, a felülvizsgálat esedékes időpontjában (2008.) ezt meg lehet tenni.

4. A továbbképzési program által elvként meghatározott 30-120 órás akkreditált továbbképzésekben való részvétel tervezése lesz szükséges azután, hogy a munkakörökhöz előírt végzettségi feltételek teljesültek az iskolában. A következő tervben célszerű lesz meghatározni azokat az irányokat, amelyek a jövőben a hatékony és eredményes tanítást szolgálják. Pl. tanárok módszertani képzése, a modulrendszerű oktatás gyakorlata, kompetenciaalapú oktatásra való felkészülés. Az új terv elkészítésének időpontja 2009.

5. A Törzslapokon célszerű lenne a záradékokat egységesíteni.  

6. Az érettségi és vizsgaeredmények mellett az iskolai eredményesség értékelésében egyre nagyobb hangsúlyt fog kapni a kompetenciamérések eredményeinek elemzése, az eredmények hasznosítása a mindennapi oktató munkában. A további tervezések során hasznos lesz majd ezt is figyelembe venni. Az iskola a 450 pontos határ alatt teljesít, ezért a fenntartó pályázhat az intézmény számára támogatásra. (Pályázat beadásának határideje: 2007.05.15.)”

 

2. sz. melléklet

az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskolában végzett átfogó ellenőrzés nyomán tett megállapításokról és feladatokról szóló 234/2007. (VI. 26.) sz. önkormányzati határozathoz

 

 

Fenntartói értékelés

Debreczeny Zoltán intézményvezető munkájáról

 

Kisújszállás Város Önkormányzata nevelési-oktatási intézményei vezetőinek munkáját - a 44/2007. (II. 27.) sz. határozatával elfogadott közoktatási minőségirányítási programja alapján - az átfogó intézményi ellenőrzéseket követően, először a 2007-ben végzett ellenőrzések után értékeli. Az értékelés fenntartói szempontból történik, amit alapvetően az intézményi működés, az intézmény feladatai ellátásának minősége határoz meg az önkormányzati minőségirányítási programban felsorolt dokumentumok figyelembevételével (vezetői pályázat, önkormányzati és intézményi minőségirányítási program, intézményi ellenőrzések, országos mérések, értékelések eredményei, intézményi tanévi tájékoztatók, munkatervek).  

Debreczeny Zoltán műszaki tanár 1990 óta igazgatója az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskolának, tehát jelenleg a negyedik vezetői ciklusban kapott bizalmat mind az általa vezetett szervezet tagjaitól, mind pedig a fenntartótól. Ez egyaránt köszönhető szakmai és vezetői munkájának, és a vezetői munkában értékes személyes tulajdonságainak. Tevékenységét az önkormányzat 2006-ban Arany János Pedagógiai, Kulturális és Művészeti Díjjal ismerte el, amely egyben már értékelése is vezetői tevékenységének. 

Vezetői munkáját városunk azon iskolájában végzi, amelyben a legtöbb a hátrányos helyzetben lévő, tanulási és beilleszkedési problémákkal küzdő fiatal. Ez meghatározza az iskola pedagógiai munkáját, annak eredményességét, amelyben az oktatás és nevelés kettős feladatából az utóbbi válik hangsúlyosabbá. Intézményvezetői munkájának hátterében álló hitvallása tükrözi az e fiatalok életkezdésének segítése iránti elkötelezettségét: arra törekszik, hogy a nevelési-oktatási folyamatban a tanár és a diák partnerek legyenek. Hangsúlyozza az egyéni odafigyelés szükségességét különösen a szakképző iskolában, a jó tanítási-tanulási légkör megteremtését, amelynek kettős pillére a szakmaiság és a humánum. Az e szemlélet alapján végzett pedagógiai munka eredménye, hogy a tanulók számára széles képzési kínálatot nyújtanak, és eredményesen készítik fel őket a szakmai és érettségi vizsgákra. Az önkormányzat szempontjából is fontos, hogy a szakmaszerzés után is biztosítják az érettségi megszerzésének lehetőségét.

 

Debreczeny Zoltán vezetői munkájának - hosszabb távon elért - legfontosabb eredményei a következők:

- Vezetésével együttműködő, összetartó tantestület formálódott, amelyben a fiatalok méltó utódai a már nyugdíjas szakembereknek.

- Az 1990-es évek elején, a szakképzés gyakorlati hátterének, a nagyüzemi termelés összeomlásának időszakában sikerült újrateremtenie intézménye számára a szakképzés gyakorlati hátterét önálló és bérelt tanműhelyi rendszer kiépítésével.

- Az 1990-es évek hullámvölgye után sikerült újra 18 osztályosra fejleszteni az iskolát, bővítették képzési rendszerüket nappali és esti szakközépiskolával, ezzel a tantestületet is megtarthatták.

- Jelentősen gazdagodott az iskola eszközparkja, javultak az épületfeltételek, esztétikus tanítási-tanulási környezetet alakítottak ki.

- Évtizedeken keresztül mindig voltak és vannak eredményes tanulóik az országos szakmai versenyeken.

 

 

2

 

Az intézmény Debreczeny Zoltán vezetésével az iskola az alapító okiratában megfogalmazott feladatait megfelelően, jogszerűen és szakszerűen látja el. Az intézményvezetés törekszik az iskola képzési profilját a szülői/tanulói és a munkaerő-piaci elvárásoknak, illetve folyamatoknak - a korlátozott lehetőségek között - megfelelően alakítani. Az intézményvezetés és a tantestület együttműködő, a nevelő-oktató munkáról vallott elképzeléseik koherensek és következetesek. A diákokat különösen a szakmai vizsgákra - azok képességeinek megfelelően - eredményesen készítik fel. Az intézmény szakmai munkájának az országos kompetenciamérések során vizsgált területeken (szövegértés és matematikai eszköztudás) megállapított mutatószámai az országos átlagnál kedvezőtlenebbek, aminek javításával az intézményvezetésnek és a tantestületnek foglakoznia kell.

 

A szakmai munkához az iskola jogszerű működést biztosít. Az intézményi alapdokumentumok naprakészek, elfogadásuk a szükséges intézményi (és fenntartó) közösségek konszenzusán alapul, így szabályozó funkciójukat betöltik, a tanügyi nyilvántartásokat rendben vezetik.

 

Az intézményvezető, illetve intézményvezetés adatszolgáltatása a fenntartó részére pontos, megbízható, szakszerű. A kért intézményi adatokat és dokumentumokat a határidőket tartva, rugalmasan készítik el. Az intézményvezető lényeglátását tükrözik az éves munka- és ellenőrzési tervek, beszámolók. Szakmai hozzáértése, együttműködő-készsége és lojalitása a fenntartóval való kapcsolatában is megnyilvánul. Az iskolai és a fenntartói érdekeket összefüggéseiben látja, a problémákat reálisan értelmezi, azok megoldására szakmailag és pénzügyileg egyaránt átgondolt és megbízható javaslatai vannak. Az önkormányzat döntéseit fegyelmezetten végrehajtja.

 

Debreczeny Zoltán az iskola gazdálkodásának biztonságáért is felel. Irányításával szakszerűen tervezik meg a működéshez szükséges igényeket, a fejlesztésekhez minden pénzügyi erőforrást igyekeznek megszerezni. Az önkormányzat elismeri az iskola eredményes pályázati tevékenységét, melynek eredményeként a tanműhelyi oktatás feltételei javultak.

 

A jó tantestületi klímát mint az eredményes szakmai és kollegiális együttműködés feltételét az intézményvezető fontosnak tartja, ennek alakításában eredményes kezdeményezéseket (közös tantestületi programokat) támogat. Összességében együttműködő szakmai légkör jellemzi az iskolát.

 

Az intézményvezetés és az igazgató jó kommunikációjának meghatározó szerepe van abban, hogy az iskola kapcsolatrendszere - különösen a szakképzés szereplőivel, a munkahelyekkel, vállalkozásokkal, a gazdasági kamarával, a munkaügyi központtal, más szakképző intézményekkel - széles.

 

Debreczyeny Zolán városunkban is - beleértve a szakképzésben érdekelt munkáltatói kört is - elismert közoktatási szakember, akinek kiegyensúlyozott, közvetlen, a problémák emberséges megoldására törekvő személyisége a környezetében élők és dolgozók számára megbízhatóságot és humánumot jelent. Intézményvezetői munkájának értékelésekor nem tekinthetünk el azon megismert, személyes tulajdonságaitól sem, amelyek eredményes munkáját elősegítik. Szakmai felkészültsége mellett a vezetői munkájának ellátásban előnyére válik nyugalma, türelme, lényeglátása, kreativitása, együttműködő képessége, racionalitása és egészséges humora.

 

Kisújszállás Város Önkormányzata megköszöni kiváló vezetői munkáját, és továbbra is számít az eddigiekhez hasonló korrekt és megbízható tevékenységére, a tanulói eredményesség javítása érdekében végzett munkájára, ezzel együtt az intézményi átfogó ellenőrzés fejlesztési javaslatainak, az önkormányzat közoktatási intézkedési tervében és minőségirányítási programjában az intézmény részére megfogalmazott feladatoknak a megvalósításában. Az önkormányzat reméli, hogy ezen értékelés megerősíti Debreczeny Zoltánt eredményes iskolaigazgatói munkájában.

 

* * * * *

  

  

« Vissza
Vissza a főmenübe