284/2007. (VIII. 28.) önkormányzati határozat
Tárgy: a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium pedagógia

284/2007. (VIII.28.) számú önkormányzati határozat

a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium pedagógiai programjának és alapító okiratának módosításáról

 

 

1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 44. § (1), 102. § (2) a) és f) pontja alapján a fenntartásában működő a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 196/2004. (VIII. 26.) sz. önkormányzati határozattal jóváhagyott (többször módosított) pedagógiai programjának e határozattal történő módosítását e határozat 1. sz. melléklete szerint jóváhagyja. A módosítás a pedagógiai program III. Helyi tanterv c. részében

az 1. Intézményi óratervek, tantárgyszerkezet c. fejezetben

- a közgazdasági szakmacsoportos,

- az informatikai szakmacsoportos,

- és a nyelvi előkészítő képzés órakeretén belüli változtatásokat, valamint

a 3. Szakmai képzés c. fejezetben

- a marketing- és reklámügyintéző képzés tartalmának módosítását,

- és ezen utóbbi fejezetnek a kereskedelmi ügyintéző és a külkereskedelmi üzletkötő szakképzésekkel történő kiegészítését tartalmazza.

 

2.) Az 1.) határozati pontban foglaltakkal összefüggésben az önkormányzat az iskola alapító okiratát a következők szerint módosítja:

 

Az alapító okiratban a III. Állami feladatként ellátandó alaptevékenységeken belül, a 2. Középiskola nevelés-oktatás szakközépiskolában c. rész táblázatában a 11. sorszámú marketing- és reklámügyintéző szakképzés OKJ-száma 52 342 01-re változik, továbbá a táblázat kiegészül a következő, 15-16. sorokkal:

 

15.
Kereskedelmi ügyintéző
52 341 04
1 év
É
 
16.
Külkereskedelmi üzletkötő
54 341 01
2 év
É
Emelt szint

 

3.) Az önkormányzat megköszöni dr. Pataki Mihály közoktatási szakértő (szakértői ig. sz.: 000302) munkáját.

 

Erről értesül:

1. Kecze István polgármester

2. Gönczi Károly bizottsági elnök

3. Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium

4. Pataki Mihály közoktatási szakértő, 5000 Szolnok, Mikszáth u. 10. II/9.

5. Polgármesteri Hivatal intézményi referensei 

  

 

  

 

Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium

 5310 Kisújszállás, Széchenyi u. 4. Pf. 159  59/520-648  59/520-571

OM-azonosító: 035997 

 

 

 

 

 

 

 

1. sz. melléklet

a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium

pedagógiai programjának és alapító okiratának módosításáról szóló

284/2007. (VIII. 28.) sz. önkormányzati határozathoz 

 

 

 

  

A pedagógiai program

módosítása 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2007. augusztus

 

TARTALOM

 

A iskola pedagógiai programja módosításának tartalma

a 2007. június 28-ai záró nevelőtestületi értekezleten elfogadottak szerint 

 

Módosítások: a Pedagógiai Program III. fejezetét adó Helyi tantervben

 

 

Az „1. Intézményi óratervek, tantárgyszerkezet” c. részben:  

közgazdasági szakmacsoport óraterve

 

1. A 10. évfolyamon a gazdasági környezetünk című tantárgytól elválik a diákvállalkozások című tárgy, így mindkét tantárgy külön érdemjeggyel lesz értékelhető. (Eddig egy tantárgy, a gazdasági környezetünk című keretein belül jelent meg a két tartalom.)

2. A diákvállalkozások gyakorlati órája az eddigi 1 helyett heti 2 órában valósul meg. Ez, mivel csoportbontásban tanított tárgy, intézményi szinten heti 2 óra többlet óraszámot igényel. A többlet óraszámot a fenntartó a 24/2003. (II. 27.) sz. önkormányzati határozatában biztosította.

 

informatika szakmacsoport 

3. Felmenő rendszerben a gépírás tantárgy kerül bevezetésre más gyakorlati szakmai órák terhére, így a módosítás többlet óraszámot nem igényel.

 

NYEK = nyelvi előkészítő képzés  

4. Az egészséges életmód modul különválik a testneveléstől, így külön érdemjeggyel értékelendő a két tárgy. A módosítás többlet óraszámot nem igényel.

 

 

A „3. Szakmai képzés” c. részben: 

5. Három új szakmai képzési program (marketing- és reklámügyintéző, kereskedelmi ügyintéző, külkereskedelmi üzletkötő) beépítése a helyi tantervbe. Ezzel egyidejűleg a „régi” marketing- és reklámügyintéző (OKJ 52 3435 04) képzés kivétele a tantervből.  

A módosítás jogi háttere: Az Országos Képzési Jegyzékről szóló 1/2006. (II.17.)OM rendelet, a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007 (V.21.) SZMM rendelet, és a helyi tantervbe most beépített három szakképesítés (marketing- és reklámügyintéző, kereskedelmi ügyintéző, külkereskedelmi üzletkötő) szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó, a szakképesítésért felelős miniszteri rendelet alapján készült szakmai képzési programok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Intézményi óratervek, tantárgyszerkezet 

Tantárgy / évfolyam
9.
10.
11.
12.
Magyar nyelv és irodalom
4
4
4
4
Történelem
2
2
3
3
Emberismeret és etika
 
 
1
 
1. idegen nyelv
4
4
4
4
2. idegen nyelv
3
3
3
3
Matematika
4
4
3
3
Informatika
2
 
 
 
Bevezetés a filozófiába
 
 
 
1
Fizika
 
2
2
2
Biológia
 
2
2
2
Kémia
2
2
 
 
Földünk és környezetünk
2
2
 
 
Ének-zene
1
1
 
 
Rajz és vizuális kultúra
 
 
1
1
Testnevelés és sport
3
3
2
2
Osztályfőnöki
1
1
1
1
Tantervi modulok
 
Társadalomismeret
 
 
1
1
Tánc és dráma
1
 
 
 
Mozgókép és médiaismeret
 
 
1
 
Művészetek
 
 
1
1
 
 
 
 
 
Kötött óraszám összesen
29
30
29
28
Törvény szerint kötelező óra
27,5
27,5
30
30
Egy tanuló maximális óraszáma
32,5
32,5
33
33
Választható óra
3,5
2,5
4
5
Választható tárgyak
 
1. idegen nyelv
2
2
2
2
Matematika
2
2
2
2
Magyar nyelv és irodalom
 
 
2
2
Történelem
 
 
2
2
Informatika
 
2
 
 
Biológia
 
 
2
2
Kémia
 
 
2
2
Földünk és környezetünk
 
 
2
2
 

A gimnázium évfolyamainak kerettanterven alapuló tantárgyi rendszere (óraterv) a 2003/2004. tanévtől

 

Magyarázatok:

 

Ř Mivel a 9-10. évfolyamon a kötött óraszám meghaladja a közoktatási törvény által előírt kötelező óraszámot, az idegen nyelv és matematika órák kerettantervi kereteket meghaladó része kötelezően választott órának minősül, az azon való részvétel kötelező.

 

Ř A 9-10. évfolyamon a kerettantervben előírt óraszámot meghaladó testnevelés órákat a tanuló maximális terhelhetősége szempontjából figyelmen kívül lehet hagyni.

 

Ř A 9. évfolyamos tanulóinknak már beiratkozáskor lehetőségük lesz emelt szintű képzésre jelentkezni, ezt idegen nyelvből (angol, német) és matematikából ajánljuk fel. Ezen képzések 4 éven keresztül heti 2 órával haladják meg a „normál” tagozatosok képzési óraszámát. A csoportok indulásának feltétele a megfelelő tanulói létszám, és az intézményi órakeretnek való megfelelés. A tanuló 9-10. évfolyamon csak az egyik emelt szintű képzésre jelentkezhet, egyébként túllépné a jogszabályok által megszabott maximális óraszámot.

 

Ř A 10. évfolyamon hagyományos tanórai keretek között csak a „normál” tagozatosak, tehát a 9. évfolyamon emelt szintet nem választók tanulhatnak informatikát.

 

Ř A középiskolának a 11. és 12. évfolyamon a kötelező vizsgatárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) mellett legalább két tantárgyból kell biztosítani az emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítést. Iskolánk a kötelező vizsgatárgyak mellett biológiából, födünk és környezetünk tantárgyból, és kémiából biztosítja az erre való felkészítést.

 

Ř A 11-12. évfolyamon a 9. évfolyamtól emelt szinten tanulók maximum 1, a normál tagozatosak maximum 2 olyan tantárgyat választhatnak, amiből az iskola vállalja az emelt szintű érettségire való felkészítést.

 

Ř Csoportbontásban tanított tárgyak: idegen nyelv (képesség szerinti bontás), informatika, testnevelés (a nemek létszámarányának figyelembe vételével).

 

Ř A gimnáziumi oktatás feltételeinek javítására, azon belül is az idegen nyelvi képzés eredményességének javítására a fenntartó osztályonkénti heti 3 többletórát biztosít 118/2002 (X. 10.) sz. határozatában.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szakközépiskola közgazdasági szakmacsoportos évfolyamainak kerettanterven alapuló tantárgyi rendszere (óraterv) a 2007/2008. tanévtől

 

  

Tantárgy / évfolyam
9.
10.
11.
12.
Magyar nyelv és irodalom
4
4
4
4
Történelem és állampolgári ismeretek
2
2
2
3
Társadalomismeret és etika
 
 
1
 
Idegen nyelv
4
4
4
4
Matematika
4
4
3
3
Ének-zene
1
1
 
 
Rajz és vizuális kultúra
 
 
1
1
Osztályfőnöki
1
1
1
1
Testnevelés és sport
3
3
2
2
Fizika
1
1
 
 
Földünk és környezetünk
2
2
 
 
Biológia
1
1
1
 
Kémia
1
1
 
 
Informatika
2
2
2
2
Szakmacsoportos alapozó oktatás
 
Gazdasági környezetünk
2
1
 
 
Diákvállalkozások (gyakorlat)
 
2
 
 
Elméleti gazdaságtan
 
 
4
4
Üzleti gazdaságtan
 
 
2
2
Viselkedéskultúra (gyakorlat)
1
 
 
 
Információkezelés (gyakorlat)
2
2
 
 
Kommunikáció (gyakorlat)
 
1
 
 
Üzleti gazdaságtan (gyakorlat)
 
 
2
2
 
 
 
 
 
Kötött óraszám összesen
31
32
29
28
Törvény szerint kötelező óra
27,5
27,5
30
30
Egy tanuló maximális óraszáma
32,5
32,5
33
33
Választható óra
1,5
0,5
4
5
Választható tárgyak
 
Magyar nyelv és irodalom
 
 
2
2
Történelem
 
 
2
2
Idegen nyelv
 
 
2
2
Matematika
 
 
2
2
Földünk és környezetünk
 
 
2
2
Szakmacsoportos alapozó oktatás
 
 
2
2

 

 

 

Magyarázatok:

 

Ř Mivel a 9-10. évfolyamon a kötött óraszám meghaladja a közoktatási törvény által előírt kötelező óraszámot, az idegen nyelv és matematika órák kerettantervi kereteket meghaladó része kötelezően választott órának minősül, az azon való részvétel kötelező.

 

Ř A 9-10. évfolyamon a kerettantervben előírt óraszámot meghaladó testnevelés órákat a tanuló maximális terhelhetősége szempontjából figyelmen kívül lehet hagyni.

 

Ř A középiskolának a 11. és 12. évfolyamon a kötelező vizsgatárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) mellett legalább két tantárgyból kell biztosítani az emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítést. Iskolánk közgazdasági tagozata a kötelező vizsgatárgyak mellett födünk és környezetünk tantárgyból, illetve szakmacsoportos alapozásból biztosítja az erre való felkészítést.

 

Ř A 11-12. évfolyamon a tanulók maximum 2 olyan tantárgyat választhatnak, amiből az iskola vállalja az emelt szintű érettségire való felkészítést.

 

Ř Csoportbontásban tanított tárgyak: idegen nyelv (képesség szerinti bontás), informatika, testnevelés (a nemek létszámarányának figyelembe vételével), szakmacsoportos alapozás gyakorlati tárgyai.

 

Ř A 10. évfolyamon kerül beépítésre a vállalkozói készségek fejlesztése c. Phare projektben kidolgozott és kipróbált, Diákvállalkozások tantárgyi címen megjelenő gyakorlati tananyag.  

Ř A 24/2003. (II. 27.) számú önkormányzati határozat heti 3 óra többletóraszámot biztosít a szakközépiskolai osztályok számára a kerettantervben meghatározott óraszámokon túl.

 

A szakközépiskola informatikai szakmacsoportos évfolyamainak kerettanterven alapuló tantárgyi rendszere (óraterv) a 2007/2008. tanévtől

  
Tantárgy / évfolyam
9.
10.
11.
12.
Magyar nyelv és irodalom
4
4
4
4
Történelem és állampolgári ismeretek
2
2
2
3
Társadalomismeret és etika
 
 
1
 
Idegen nyelv
4
4
4
4
Matematika
4
4
3
3
Ének-zene
1
1
 
 
Rajz és vizuális kultúra
 
 
1
1
Osztályfőnöki
1
1
1
1
Testnevelés és sport
3
3
2
2
Fizika
2
2
2
2
Földünk és környezetünk
1
1
 
 
Biológia
1
1
1
 
Kémia
1
1
 
 
Informatika
2
2
 
 
Szakmacsoportos alapozó oktatás
 
A műszaki pályák világa
1
 
 
 
Anyag- és eszközismeret
1
 
 
 
Gépírás
1
1
 
 
A műszaki ábr. és képfeld. alapjai*
 
1
 
 
Számítógép programozás I.-II.-III.
 
1
3
1
Adatbázis-kezelés
 
 
 
1
Számítástechnikai gyakorlatok
2
 
 
 
Kép- és hangfeld., multimédiás alk.**
 
1
 
 
Sz.gép programozási gyak. I.-II.-III.***
 
1
5
5
Hardverismeret és gyakorlat
 
 
 
1
Kötött óraszám összesen
31
31
29
28
Törvény szerint kötelező óra
27,5
27,5
30
30
Egy tanuló maximális óraszáma
32,5
32,5
33
33
Választható óra
1,5
1,5
4
5
Választható tárgyak
 
Magyar nyelv és irodalom
 
 
2
2
Történelem
 
 
2
2
Idegen nyelv
 
 
2
2
Matematika
 
 
2
2
Fizika
 
 
2
2
Szakmacsoportos alapozó oktatás
 
 
2
2

Teljes tantárgycímek:

* A műszaki ábrázolás és képfeldolgozás alapjai (gyakorlat)

** Kép- és hangfeldolgozás, multimédiás alkalmazások (gyakorlat)

*** Számítógép programozási gyakorlatok I.-II.-III.

 

Magyarázatok:

 

Ř Mivel a 9-10. évfolyamon a kötött óraszám meghaladja a közoktatási törvény által előírt kötelező óraszámot, az idegen nyelv és matematika órák kerettantervi kereteket meghaladó része kötelezően választott órának minősül, az azon való részvétel kötelező.

 

Ř A 9-10. évfolyamon a kerettantervben előírt óraszámot meghaladó testnevelés órákat a tanuló maximális terhelhetősége szempontjából figyelmen kívül lehet hagyni.

 

Ř A középiskolának a 11. és 12. évfolyamon a kötelező vizsgatárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) mellett legalább két tantárgyból kell biztosítani az emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítést. Iskolánk informatika tagozata a kötelező vizsgatárgyak mellett fizikából, illetve szakmacsoportos alapozásból biztosítja az erre való felkészítést.

 

Ř A 11-12. évfolyamon a tanulók maximum 2 olyan tantárgyat választhatnak, amiből az iskola vállalja az emelt szintű érettségire való felkészítést.

 

Ř Csoportbontásban tanított tárgyak: idegen nyelv (képesség szerinti bontás), informatika, testnevelés (a nemek létszámarányának figyelembe vételével), szakmacsoportos alapozás gyakorlati tárgyai.

 

Ř A 24/2003. (II. 27.) számú önkormányzati határozat heti 3 óra többletóraszámot biztosít a szakközépiskolai osztályok számára a kerettantervben meghatározott óraszámokon túl.

 

 

A nyelvi előkészítő képzés tantárgyi rendszere (óraterv) a 2007/2008. tanévtől

  
tantárgy
óraszám
Idegen nyelv
12
Informatika
4
Egészséges életmód modul
1
Testnevelés
3
Tanulásmódszertan és önismeret modul
2
Demokratikus állampolgárságra nevelés modul
1
Magyar nyelv és nyilvános beszéd modul
2
Matematika
2
Osztályfőnöki
1
Kötött óraszám összesen
28
 

Magyarázatok:

 

Ř A nyelvi előkészítő képzés jogszabályi hátterét a Közoktatási törvény a 28.§ (4), illetve a 29.§ (2) bekezdésében biztosítja.

Ř A nyelvi előkészítő olyan egy éves („nulladik évfolyam”) képzési forma, amely az első év után akár gimnáziumi osztályként, akár szakközépiskolai osztályként is folytatódhat, a későbbiekben is folyamatosan biztosítva az emelt szintű idegen nyelvi képzés lehetőségét. Intézményünkben először a 2004/2005. tanévben kerül bevezetésre, normál kerettantervi gimnáziumi képzés elé.

Ř A képzés célja az idegen nyelvi készségek elmélyítése és az informatikai eszköztudás gyarapítása, az információs társadalom kihívásainak való megfelelés, korszerű ismeretek nyújtása.

Ř Csoportbontásban tanított tárgyak: idegen nyelv, informatika, tanulásmódszertan és önismeret, az egészséges életmód modul testnevelés része (a nemek létszámarányának figyelembe vételével), a magyar nyelv és nyilvános beszéd modul nyilvános beszéd része (heti 1 óra)

Ř Az idegen nyelvet (angol, német) két tanár tanítja. A képzés magas óraszáma lehetőséget biztosít arra, hogy már a 11. vagy 12. évfolyam végén előrehozott emelt szintű érettségi vizsgát tegyenek a diákok.

Ř Az informatika oktatás célja a gyakorlatorientált képzés, az ECDL modulok lehetőség szerint mind nagyobb részének elsajátítása.

Ř Az egészséges életmód modul 3 testnevelés órából, illetve 1 órában egészségnevelésből (szenvedélybetegségek, szexuális felkészítés, egészségmegőrzés stb.) áll.

Ř A tanulásmódszertan és önismeret tantárgy moduláris formában kerül megvalósításra. Az első félévben tanulásmódszertannal kezdenek a tanulók, majd önismereti és életpálya építési foglalkozások következnek.

Ř A matematika oktatása az általános iskolai ismereteken alapul, heti 2 órában a gyakorlás, a szintre hozás a célja.

 

3. Szakmai képzés 

 

MARKETING- ÉS REKLÁMÜGYINTÉZŐ 

I. Általános irányelvek

1. A képzés szabályozásának jogi háttere

 

A központi program

ź a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény,

ź a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,

ź a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény,

valamint

ź az Országos Képzési Jegyzékről szóló 1/2006. (II.17.) OM rendelet,

ź a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet,

ź az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM rendelet,

ź a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007 (V.21.) SZMM rendelet,

ź az 52 342 01 0000 00 00 Marketing- és reklámügyintéző szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért felelős miniszteri rendelet

alapján készült.

 

A tanítási- tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni a szakképző intézményt fenntartó helyi rendelkezéseit, az iskolaszék állásfoglalásait, a gyakorlati képzés megszervezésében közreműködő gazdálkodó szervezet igényeit.

 

2. A szakképesítések, elágazások OKJ-ban szereplő és egyéb adatai

 

A szakképesítés azonosító száma: 52 342 01 0000 00 00

A szakképesítés megnevezése: Marketing- és reklámügyintéző

Szakképesítések köre:

Elágazás: nincs

Hozzárendelt FEOR szám: 3622

Szakképzési évfolyamok száma: 1 év

Elmélet aránya: 70 %

Gyakorlat aránya: 30 %

Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

 

3. A képzés szervezésének feltételei

Személyi feltételek

Az elméleti és gyakorlati képzést a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 17. §-ában szabályozott feltételekkel rendelkező pedagógus és egyéb szakember láthatja el.

 

 

Tárgyi feltételek

A szakmai elméleti tananyagegységek oktatását a szakképző intézménynek kell ellátni, amelyhez az alábbiak szükségesek:

ź osztálytermek, szaktantermek, taniroda, számítógép-terem, demonstrációs terem

 

A szakmai gyakorlati tananyagegységek oktatását a szakképző intézménynek kell ellátni, amelyhez a következők szükségesek: számítógépek, audiovizuális eszközök

Ennek hiányában a szakképző intézmény más intézményekkel, gazdálkodó szervezetekkel együttműködve - megállapodásban rögzített módon - gondoskodik a gyakorlati oktatás feltételeiről.

A tanulószerződés alapján végzett gyakorlati képzés tárgyi és személyi feltételeit a gazdálkodó szervezetnél az illetékes területi gazdasági kamara - adott esetben a szakképző iskola bevonásával - ellenőrzi.

Az illetékes területi gazdasági kamara ellenőrzési joga kiterjed a szakképző iskola és a gazdálkodó szervezet közötti megállapodás alapján végzett gyakorlati képzés feltételeinek ellenőrzésére is.

 

4. A tanulók felvételének feltételei

A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

 

5. A szakképesítés, elágazások munkaterülete

A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

3622 Kiállítási és kereskedelmi propaganda ügyintéző

 

A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

ź Részt vesz a marketingmunkában, a stratégia kidolgozásában

ź Közreműködik az egységes vállalati/márka-arculat biztosításában

ź Reklamációs eseteket kezel

ź ATL kampányt koordinál

ź Koordinálja a POS anyagok fejlesztését

ź Promóciót szervez

ź PR tevékenységet koordinál

ź Közreműködik rendezvények - kongresszusok, konferenciák, árubemutatók, kiállítások, kvízjátékok, vetélkedők, sportesemények, kirándulások, túrák, bálok, partyk, kiállítások, bemutatók, dedikálások, jótékonysági események, road-show-k, üzemlátogatások, jubileumi ünnepségek stb. - megszervezésében

ź DM és interaktív projekteket koordinál

ź Irodai, ügyviteli adminisztrációs feladatokat végez

ź Segíti a marketing/PR/reklámmenedzser munkáját

ź Irodatechnikai és multimédiás eszközöket kezel

 

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

52 341 04 0000 00 00 Kereskedelmi ügyintéző

52 342 02 0000 00 00 PR ügyintéző

54 345 02 0000 00 00 Logisztikai ügyintéző

54 341 01 0000 00 00 Külkereskedelmi üzletkötő

 

6. A képzés célja

A szakképesítés munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek, képességek, személyes, társas és módszerkompetenciák)

  

 
Az 52 342 01 0000 00 00 azonosító számú, Marketing- és reklámügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak
azonosítója
megnevezése
0061-06
Ügyviteli, irodatechnikai, kommunikációs ismeretek
0062-06
Marketing és PR alapismeretek
0063-06
Ügyintézői feladatok a sajtókapcsolat, a rendezvényszervezés, a vállalati arculat-kialakítás és a reklámkampány-szervezés területén
0066-06
A marketing és reklám-tevékenység szervezése

 

 
 
 
 
 
 
 
A kötelező tananyagegységek és az azokra fordítható óraszámok:
 
A tananyagegység
sorszáma
azonosítója
megnevezése
óraszáma
 
 
 
elméleti
elmélet-igényes gyakorlati
gyakorlati
összes
1
320/1.0/0061-06
Üzleti adminisztráció
38
66
24
128
2
320/2.0/0061-06
Alkalmazott számítástechnika
32
64
0
96
3
320/3.0/0061-06
Viselkedéskultúra és üzleti kommunikáció
64
0
0
64
4
320/4.0/0061-06
Szakmai kommunikáció idegen nyelven
120
8
0
128
5
320/1.0/0062-06
Marketing- és PR- alapismeretek
134
26
0
160
6
320/1.0/0063-06
Sajtókapcsolatok
18
0
13
31
7
320/2.0/0063-06
Rendezvényszervezés
58
0
29
87
8
320/3.0/0063-06
Vállalati promóció eszközei
59
15
0
74
9
320/1.0/0066-06
Marketing-környezeti elemzés
18
0
14
32
10
320/2.0/0066-06
Marketing-kommunikáció alapelemei
15
0
0
15
11
320/3.0/0066-06
Marketing-kommunikáció a gyakorlatban
36
0
18
54
12
320/4.0/0066-06
Marketing-kommunikációs eszközök (POS)
28
0
15
43
13
320/5.0/0066-06
Marketing-kommunikációs eszközök (Promóció)
40
0
16
56
14
320/6.0/0066-06
Marketing-kommunikációs eszközök (kereskedői program)
20
0
8
28
15
320/7.0/0066-06
Marketing-kommunikációs eszközök (DM akciók)
18
0
10
28
Mindösszesen óra:
698
179
147
1024
 
 
 
 
 
 
 
Az elméletigényes gyakorlati órák a tanár szempontjából elméletnek, a tanuló szempontjából gyakorlatnak számítanak, tehát ezt az időt a képzési időből a gyakorlatra fordított időként kell figyelembe venni.
 
9.
A szakképesítés/elágazások vizsgáztatási követelményei
 
 
A szakmai vizsgára bocsátás feltételei
 
Az utolsó szakképző évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítvány

 

Marketing- és reklámügyintéző 

A kidolgozott szakmai program alapján a fenti szakképzés folytatása az alábbi tantárgyi struktúrában történik:

  
Tantárgy neve
Benne foglalt tananyagelemek
Heti óraszám
Üzleti adminisztráció
320/1.3/0061-06 320/1.4/0061-06 320/1.5/0061-06 320/1.6/0061-06
3
Alkalmazott számítástechnika és irodatechnika
320/1.1/0061-06 320/1.2/0061-06 320/2.1/0061-06 320/2.2/0061-06 320/2.3/0061-06 320/2.4/0061-06
4
Viselkedéskultúra és üzleti kommunikáció
320/3.1/0061-06 320/3.2/0061-06 320/3.3/0061-06 320/3.4/0061-06 320/3.5/0061-06 320/3.6/0061-06
2
Szakmai idegen nyelv
320/4.1/0061-06 320/4.2/0061-06 320/4.3/0061-06 320/4.4/0061-06 320/4.5/0061-06 320/4.6/0061-06 320/4.7/0061-06 320/4.8/0061-06
5
Marketing- és PR alapismeretek
320/1.1/0062-06 320/1.2/0062-06 320/1.3/0062-06 320/1.4/0062-06 320/1.5/0062-06 320/1.6/0062-06 320/1.7/0062-06 320/1.8/0062-06
4
Vállalati promóció- és sajtókapcsolatok
320/1.1/0063-06 320/1.2/0063-06 320/3.1/0063-06 320/3.2/0063-06 320/3.3/0063-06 320/3.4/0063-06
3
Rendezvényszervezés
320/2.1/0063-06 320/2.2/0063-06 320/2.3/0063-06 320/2.4/0063-06
3
Marketing kommunikáció
320/1.1/0066-06 320/1.2/0066-06 320/2.1/0066-06 320/3.1/0066-06 320/3.2/0066-06 320/3.3/0066-06
3
Marketing kommunikációs eszközök
320/4.1/0066-06 320/4.2/0066-06 320/5.1/0066-06 320/5.2/0066-06 320/5.3/0066-06 320/6.1/0066-06 320/6.2/0066-06 320/7.1/0066-06 320/7.2/0066-06
5
Testnevelés
-
1
Osztályfőnöki
-
1

 

 

 

KERESKEDELMI ÜGYINTÉZŐ

I. Általános irányelvek

1. A képzés szabályozásának jogi háttere

A központi program

ź a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény,

ź a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,

ź a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény,

valamint

ź az Országos Képzési Jegyzékről szóló 1/2006. (II.17.) OM rendelet,

ź a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet,

ź az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM rendelet,

ź a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007 (V.21.) SZMM rendelet,

ź az 52 341 04 0000 00 00 Kereskedelmi ügyintéző szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért felelős miniszteri rendelet

alapján készült.

A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni a szakképző intézményt fenntartó helyi rendelkezéseit, az iskolaszék állásfoglalásait, a gyakorlati képzés megszervezésében közreműködő gazdálkodó szervezet igényeit.

2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai:

A szakképesítés azonosító száma: 52 341 04 0000 00 00

A szakképesítés megnevezése: Kereskedelmi ügyintéző

Szakképesítések köre:

Elágazás: nincs

Hozzárendelt FEOR szám: 3621

Szakképzési évfolyamok száma 1 év

Elmélet aránya: 70 %

Gyakorlat aránya: 30 %

Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

3. A képzés szervezésének feltételei

Személyi feltételek

Az elméleti és gyakorlati képzést a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 17. §-ában szabályozott feltételekkel rendelkező pedagógus és egyéb szakember láthatja el.

Tárgyi feltételek

A szakmai elméleti tananyagegységek oktatását a szakképző intézménynek kell ellátni, amelyhez az alábbiak szükségesek:

 

 

ź osztálytermek

ź taniroda az áruforgalom megszervezéséhez kapcsolódó ügyintézői feladatok gyakorlásához, elsajátításához

ź szaktanterem az idegen nyelvi kommunikációs készség elsajátításához

ź számítógépterem, a számítógép-igényes tananyag elsajátításához, gyakorlásához

A szakmai gyakorlati tananyagegységek oktatását a szakképző intézménynek kell ellátni.

A szakképző intézmény más intézményekkel, gazdálkodó szervezetekkel együttműködve - megállapodásban rögzített módon is gondoskodhat a gyakorlati oktatás feltételeiről.

A tanulószerződés alapján végzett gyakorlati képzés tárgyi és személyi feltételeit a gazdálkodó szervezetnél az illetékes területi gazdasági kamara - adott esetben a szakképző iskola bevonásával - ellenőrzi.

Az illetékes területi gazdasági kamara ellenőrzési joga kiterjed a szakképző iskola és a gazdálkodó szervezet közötti megállapodás alapján végzett gyakorlati képzés feltételeinek ellenőrzésére is.  

4. A tanulók felvételének feltételei

A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

5. A szakképesítés, elágazások munkaterülete

A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

3621 Kereskedelmi ügyintéző

A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

ź Kommunikációs, marketing és PR tevékenységet végez, koordinál, vállalati/márka-arculatot biztosít

ź Megrendeli a szállítótól a terméket, szolgáltatást

ź Bejövő terméket vagy szolgáltatást átvesz, minősít

ź Kapcsolatot tart a partnerekkel, ügyfelekkel, vevőkkel

ź Megrendelést fogad, visszaigazol, teljesít

ź Reklamációs eseteket kezel

ź Irodai, ügyviteli adminisztrációt végez

ź Irodatechnikai és multimédiás eszközöket kezel

ź Ellátja a külgazdasági kapcsolatokhoz kötődő adminisztrációs, szervezési és elemzési feladatokat 

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

52 342 02 0000 00 00 PR ügyintéző

54 345 02 0000 00 00 Logisztikai ügyintéző

54 341 01 0000 00 00 Külkereskedelmi üzletkötő

6. A képzés célja

A szakképesítés munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása.

A cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek, képességek, személyes, társas és módszerkompetenciák).

  

Az 52 341 04 0000 00 00 azonosító számú, Kereskedelmi ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak
azonosítója
megnevezése
0061-06
Ügyviteli, irodatechnikai, kommunikációs ismeretek
0062-06
Marketing és PR alapismeretek
0067-06
A beszerzés és az értékesítés előkészítése, megszervezése

 

A kötelező tananyagegységek és az azokra fordítható óraszámok:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A tananyagegység
Sorszáma
azonosítója
megnevezése
óraszáma
   
 
elméleti
elmélet-igényes gyakorlati
gyakorlati
összes
1
313/1.0/0061-06
Üzleti adminisztráció
30
74
24
128
2
313/2.0/0061-06
Alkalmazott számítástechnika
10
86
0
96
3
313/3.0/0061-06
Viselkedéskultúra és üzleti kommunikáció
64
0
0
64
4
313/4.0/0061-06
Szakmai kommunikáció idegen nyelven
128
0
0
128
5
313/1.0/0062-06
Marketing és PR alapismeretek
114
46
0
160
6
313/1.0/0067-06
Kereskedelmi elméleti ismeretek
96
0
0
96
7
313/2.0/0067-06
Kereskedelmi számítások
0
96
0
96
8
313/3.0/0067-06
Áruismeret
64
0
0
64
9
313/4.0/0067-06
Statisztika és költséggazdálkodás
96
0
0
96
10
313/5.0/0067-06
Áruszállítás és raktározás
64
0
0
64
11
313/6.0/0067-06
Külkereskedelem és vám
32
0
0
32
Mindösszesen óra:
698
302
24
1024
 
 
 
 
 
 
 
Az elméletigényes gyakorlati órák a tanár szempontjából elméletnek, a tanuló szempontjából gyakorlatnak számítanak, tehát ezt az időt a képzési időből a gyakorlatra fordított időként kell figyelembe venni.
 
9.
A szakképesítés vizsgáztatási követelményei
 
 
 
 
 
A szakmai vizsgára bocsátás feltételei
 
 
 
 
 
Az utolsó szakképző évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítvány
 

Kereskedelmi ügyintéző

A kidolgozott szakmai program alapján a fenti szakképzés folytatása az alábbi tantárgyi struktúrában történik:

 
Tantárgy neve
Benne foglalt tananyagelemek
Heti óraszám
Üzleti adminisztráció
313/1.3/0061-06 313/1.4/0061-06 313/1.5/0061-06 313/1.6/0061-06
3
Alkalmazott számítástechnika és irodatechnika
313/1.1/0061-06 313/1.2/0061-06 313/2.1/0061-06 313/2.2/0061-06 313/2.3/0061-06 313/2.4/0061-06
4
Viselkedéskultúra és üzleti kommunikáció
313/3.1/0061-06 313/3.2/0061-06 313/3.3/0061-06 313/3.4/0061-06 313/3.5/0061-06 313/3.6/0061-06
2
Szakmai idegen nyelv
313/4.1/0061-06 313/4.2/0061-06 313/4.3/0061-06 313/4.4/0061-06 313/4.5/0061-06 313/4.6/0061-06 313/4.7/0061-06 313/4.8/0061-06
5
Marketing- és PR alapismeretek
313/1.1/0062-06 313/1.2/0062-06 313/1.3/0062-06 313/1.4/0062-06 313/1.5/0062-06 313/1.6/0062-06 313/1.7/0062-06 313/1.8/0062-06
4
Kereskedelmi ismeretek
313/1.1/0067-06 313/1.2/0067-06 313/1.3/0067-06 313/1.4/0067-06
3
Kereskedelmi számítások
313/2.1/0067-06 313/2.2/0067-06 313/2.3/0067-06 313/2.4/0067-06
3
Áruismeret
313/3.1/0067-06 313/3.2/0067-06
2
Statisztika és költséggazdálkodás
313/4.1/0067-06 313/4.2/0067-06 313/4.3/0067-06
3
Áruszállítás, raktározás és külkereskedelem
313/5.1/0067-06 313/5.2/0067-06 313/6.1/0067-06
3
Testnevelés
-
1
Osztályfőnöki
-
1

 

 

 

KÜLKERESKEDELMI ÜZLETKÖTŐ

I. Általános irányelvek

1. A képzés szabályozásának jogi háttere

 

A központi program

ź a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény,

ź a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,

ź a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény,

valamint

ź az Országos Képzési Jegyzékről szóló 1/2006. (II.17.) OM rendelet,

ź a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet,

ź az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM rendelet,

ź a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007 (V.21.) SZMM rendelet,

ź az 54 341 01 0000 00 00 Külkereskedelmi üzletkötő szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért felelős miniszteri rendelet

alapján készült.

A tanítási- tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni a szakképző intézményt fenntartó helyi rendelkezéseit, az iskolaszék állásfoglalásait, a gyakorlati képzés megszervezésében közreműködő gazdálkodó szervezet igényeit.

2. A szakképesítések OKJ-ban szereplő és egyéb adatai

A szakképesítés azonosító száma: 54 341 01 0000 00 00

A szakképesítés megnevezése: Külkereskedelmi üzletkötő

Szakképesítések köre:

Elágazás: nincs

Hozzárendelt FEOR szám: 3621

Szakképzési évfolyamok száma 2 év

Elmélet aránya: 70 %

Gyakorlat aránya: 30 %

Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

3. A képzés szervezésének feltételei

Személyi feltételek

Az elméleti és gyakorlati képzést a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 17. §-ában szabályozott feltételekkel rendelkező pedagógus és egyéb szakember láthatja el.

Tárgyi feltételek

A szakmai elméleti tananyagegységek oktatását a szakképző intézménynek kell ellátni, amelyhez az alábbiak szükségesek:

ź osztálytermek

ź taniroda a vállalkozási formák alapításához, működtetéséhez, megszüntetéséhez kapcsolódó, valamint a külkereskedelmi ügyletek lebonyolításához kapcsolódó feladatok gyakorlásához, elsajátításához

ź szaktanterem az idegennyelvi kommunikációs készség kialakításához, a külkereskedelmi ügyletek előkészítéséhez, lebonyolításához kapcsolódó feladatok elsajátításához

ź számítógépterem a számítógép-igényes tananyag elsajátításához, gyakorlásához

A szakmai gyakorlati tananyagegységek oktatását a szakképző intézménynek kell ellátni.

A szakképző intézmény más intézményekkel, gazdálkodó szervezetekkel együttműködve - megállapodásban rögzített módon is gondoskodhat a gyakorlati oktatás feltételeiről.

A tanulószerződés alapján végzett gyakorlati képzés tárgyi és személyi feltételeit a gazdálkodó szervezetnél az illetékes területi gazdasági kamara - adott esetben a szakképző iskola bevonásával - ellenőrzi. Az illetékes területi gazdasági kamara ellenőrzési joga kiterjed a szakképző iskola és a gazdálkodó szervezet közötti megállapodás alapján végzett gyakorlati képzés feltételeinek ellenőrzésére is.

4. A tanulók felvételének feltételei

A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: -

Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

5. A szakképesítés munkaterülete

A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma FEOR megnevezése

3621 Kereskedelmi ügyintéző

A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

ź PR és marketing tevékenységet végez

ź Kapcsolatot tart a hazai és a külföldi eladókkal, vevőkkel, beszállítókkal, szállítókkal

ź Értékesíti, illetve megvásárolja az árut, szolgáltatást

ź Bejövő terméket vagy szolgáltatást átvesz, minősít

ź Vevői, illetve eladói megrendelést teljesít

ź Reklamációs eseteket kezel

ź Elvégzi, irányítja a nemzetközi kereskedelem okmány-munkálatait

ź Előkészíti, szervezi a szállítást, raktározást

ź Pénzkezeléssel kapcsolatos feladatokat lát el

ź Vállalkozást alapít, működtet

ź Irodai, ügyviteli adminisztrációt végez

ź Irodatechnikai és multimédiás eszközöket kezel

 

 

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma megnevezése

52 341 04 0000 00 00 Kereskedelmi ügyintéző

54 345 02 0000 00 00 Logisztikai ügyintéző

52 342 01 0000 00 00 Marketing- és reklámügyintéző

52 342 02 0000 00 00 PR ügyintéző

6. A képzés célja

A szakképesítés munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása.

A cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek, képességek, személyes, társas és módszerkompetenciák).

 

 

  

Az 54 341 01 0000 00 00 azonosító számú, Külkereskedelmi üzletkötő megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak
azonosítója
megnevezése
0001-06
A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése
0061-06
Ügyviteli, irodatechnikai, kommunikációs ismeretek
0062-06
Marketing és PR alapismeretek
0068-06
Külkereskedelmi ügyletek előkészítése, megszervezése, lebonyolítása

 

 

 

 

 

 

A kötelező tananyagegységek és az azokra fordítható óraszámok:
 
 
A tananyagegység
Sorszáma
azonosítója
megnevezése
óraszáma
   
 
elméleti
elmélet-igényes gyakorlati
gyakorlati
összes
1
317/1.0/0001-06
Vállalkozási ismeretek
66
42
0
108
2
317/2.0/0001-06
Vállalkozások gazdálkodása
144
36
0
180
3
317/1.0/0061-06
Üzleti adminisztráció
18
36
18
72
4
317/2.0/0061-06
Alkalmazott számítástechnika
58
178
0
236
5
317/3.0/0061-06
Viselkedéskultúra és üzleti kommunikáció
72
0
0
72
6
317/4.0/0061-06
Szakmai kommunikáció idegen nyelven
134
46
0
180
7
317/1.0/0062-06
Marketing- és PR-alapismeretek
150
30
0
180
8
317/1.0/0068-06
Nemzetközi gazdasági ismeretek
72
0
0
72
9
317/2.0/0068-06
Külkereskedelem-technikai ismeretek
154
38
0
192
10
317/3.0/0068-06
Külkereskedelmi ügyletek lebonyolítása
42
86
0
128
11
317/4.0/0068-06
Üzletkötői ismeretek
42
86
0
128
12
317/5.0/0068-06
Árutan
32
0
0
32
13
317/6.0/0068-06
Külkereskedelmi protokollismeretek
32
0
0
32
14
317/7.0/0068-06
Gazdasági földrajz
64
0
0
64
15
317/8.0/0068-06
Gazdasági szakmai idegen nyelv
402
98
0
500
Mindösszesen óra:
1482
676
18
2176
Az elméletigényes gyakorlati órák a tanár szempontjából elméletnek, a tanuló szempontjából gyakorlatnak számítanak, tehát ezt az időt a képzési időből a gyakorlatra fordított időként kell figyelembe venni
 
9.
A szakképesítés vizsgáztatási követelményei
 
 
 
 
 
A szakmai vizsgára bocsátás feltételei
 
 
 
 
 
Az utolsó szakképző évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítvány

 

Külkereskedelmi ügyintéző 

A kidolgozott szakmai program alapján a fenti szakképzés folytatása az alábbi tantárgyi struktúrában történik:

1. szakképző évfolyam

Tantárgy neve
Benne foglalt tananyagelemek
Heti óraszám
Vállalkozási ismeretek
317/1.1/0001-06 317/1.2/0001-06 317/1.3/0001-06 317/1.4/0001-06 317/1.5/0001-06 317/1.6/0001-06
3
Vállalkozások gazdálkodása
317/2.1/0001-06 317/2.2/0001-06 317/2.3/0001-06 317/2.4/0001-06 317/2.5/0001-06 317/2.6/0001-06
5
Üzleti adminisztráció
317/1.1/0061-06 317/1.2/0061-06 317/1.3/0061-06 317/1.4/0061-06 317/1.5/0061-06 317/1.6/0061-06
2
Alkalmazott számítástechnika
317/2.1/0061-06 317/2.2/0061-06
3
Viselkedéskultúra és üzleti kommunikáció
317/3.1/0061-06 317/3.2/0061-06 317/3.3/0061-06 317/3.4/0061-06 317/3.5/0061-06 317/3.6/0061-06
2
Idegen nyelvi kommunikáció
317/4.1/0061-06 317/4.2/0061-06 317/4.3/0061-06 317/4.4/0061-06 317/4.5/0061-06 317/4.6/0061-06 317/4.7/0061-06 317/4.8/0061-06
5
Marketing- és PR alapismeretek
317/1.1/0062-06 317/1.2/0062-06 317/1.3/0062-06 317/1.4/0062-06 317/1.5/0062-06 317/1.6/0062-06
5
Üzleti adminisztráció
317/1.1/0068-06 317/1.2/0068-06 317/1.3/0068-06 317/1.4/0068-06 317/1.5/0068-06 317/1.6/0068-06
2
Szakmai idegen nyelv
317/8.1/0068-06 317/8.2/0068-06 317/8.3/0068-06 317/8.4/0068-06
5
Testnevelés
-
1
Osztályfőnöki
-
1

2. szakképző évfolyam 

Tantárgy neveBenne foglalt tananyagelemekHeti óraszám
 
 
Alkalmazott számítástechnika
317/2.2/0061-06 317/2.3/0061-06 317/2.4/0061-06
4
Külkereskedelem technikai ismeretek
317/2.1/0068-06 317/2.2/0068-06 317/2.3/0068-06 317/2.4/0068-06 317/2.5/0068-06 317/2.6/0068-06 317/2.7/0068-06 317/2.8/0068-06 317/2.9/0068-06 317/2.10/0068-06
6
Külkereskedelmi ügyletek bonyolítása
317/3.1/0068-06 317/3.2/0068-06 317/3.3/0068-06 317/3.4/0068-06 317/3.5/0068-06 317/3.6/0068-06
4
Üzletkötői ismeretek
317/4.1/0068-06 317/4.2/0068-06 317/4.3/0068-06 317/4.4/0068-06 317/4.5/0068-06 317/4.6/0068-06
4
Árutan
317/5.1/0068-06 317/5.2/0068-06 317/5.3/0068-06 317/5.4/0068-06
1
Külkereskedelmi protokoll
317/6.1/0068-06 317/6.2/0068-06 317/6.3/0068-06
1
Gazdasági földrajz
317/7.1/0068-06 317/7.2/0068-06 317/7.3/0068-06
2
Szakmai idegen nyelv
317/8.5/0068-06 317/8.6/0068-06 317/8.7/0068-06 317/8.8/0068-06 317/8.9/0068-06 317/8.10/0068-06
10
Testnevelés
-
1
Osztályfőnöki
-
1

 

 

 

  

« Vissza
Vissza a főmenübe