326/2007. (IX. 25.) önkormányzati határozat
Tárgy: a Költségvetési Szolgáltató Iroda által üzemeltetett konyhák vállalkozásba adásá
 

 

A határozat 7. pontját hatályon kívül helyezte a 377/2007. (XI.14.) számú önkormányzati határozat.

 

326/2007. (IX. 25.) számú önkormányzati határozat

a Költségvetési Szolgáltató Iroda által üzemeltetett konyhák vállalkozásba adására, illetve a tárgy szerinti közbeszerzési eljárás megindítására

 
  1. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a címben szereplő közbeszerzési eljárást jelen határozat mellékletét képező ajánlattételi felhívásnak a Közbeszerzések Tanácsának Szerkesztőbizottsága részére történő megküldésével megindítja.

  2. Az ajánlattételi felhívást a Közbeszerzések Tanácsának Szerkesztőbizottsága részére legkésőbb 2007. október 5-ig kell megküldeni.

  3. A Képviselő-testület az ajánlattételi felhívás közzétételéhez szükséges, a Közbeszerzések Tanácsa számára fizetendő szerkesztési díjat, valamint a közbeszerzési eljárásban felmerülő, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény szerint az eljárás fajtájától függően kötelezően közzéteendő hirdetmények - például tájékoztató az eredményhirdetésről, a szerződés módosításáról, illetve a szerződés teljesítéséről - szerkesztési díjait az általános tartalék terhére biztosítja.

  4. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a közbeszerzési eljárásban a szükséges nyilatkozatok, tájékoztatók és a közbeszerzési eljárás lebonyolítása során felmerülő egyéb dokumentumok aláírására. A polgármester jelen pontban meghatározott joga nem terjed ki a címben szereplő közbeszerzési eljárás tartalmának módosítására.

  5. A Képviselő-testület a 3. pontban meghatározott tartalmi módosításnak tekinti különösen a közbeszerzési eljárásban (az ajánlattételi felhívásban) meghatározott szerződéses tárgyat, a szerződés mennyiségét, a szerződést biztosító mellékkötelezettségek típusát és mértékét, a bírálati szempontot (adott esetben az alszempontokat és a hozzá tartozó súlyszámokat) érintő módosítást.

  6. A Képviselő-testület nem tekinti tartalmi módosításnak a 4. pontban felsorolt tartalmi elemeket nem érintő módosításokat, ide értve különösen a pénzügyi, gazdasági, illetve a műszaki, szakmai alkalmassági feltételek körében meghatározott mennyiségi követelményeket.

  7. A Képviselő-testület a tárgy szerinti közbeszerzési eljárásban beérkezett ajánlatok elbírálása, írásbeli szakvélemény és döntési javaslat készítése érdekében a Kbt. 8. § (3) bekezdése alapján eseti Bíráló Bizottságot hoz létre. A Bíráló Bizottság feladatainak ellátására az alábbi személyeket kéri fel az önkormányzat:

- Bögös Katalin, a pénzügyi osztály vezetője,

- Kormos Lajos, a Költségvetési Szolgáltató Iroda vezetője,

- Dr. Kui Gábor, a műszaki osztály vezetője, közbeszerzési referens.

  1. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a közbeszerzési eljárás eredményessége érdekében a 6. pontban meghatározott személyeken túl további személyeket kérjen fel a Bíráló Bizottság tagjának.

 

Erről értesül:

  1. Kecze István polgármester

  2. Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző

  3. Polgármesteri Hivatal műszaki osztálya

  4. Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya

 

Kmf.

Kecze István s.k. Dr. Kittlinger Ilona s.k.

polgármester címzetes főjegyző

 

A kivonat hiteléül:

Kisújszállás, 2007. szeptember 25.

 

(: Kacsó Sándorné:)

aljegyző

A 326/2007. (IX. 25.) sz. önkormányzati határozat melléklete 338/2007. (IX. 25.) számú önkormányzati határozat 

1. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez  

 
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS AJÁNLATI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________ KÉ nyilvántartási szám_________________________________

 

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Kisújszállás Város Önkormányzata
Postai cím: Szabadság tér 1.
Város/Község: Kisújszállás
Postai irányítószám: 5310
Ország: Magyarország
Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Dr. Kui Gábor, közbeszerzési referens
Telefon: 06 59/520-243
E-mail: kozbeszerzes@kisujszallas.hu
Fax: 06 59/520-243
Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL):
 
További információk a következő címen szerezhetők be:
 
Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet
A dokumentáció a következő címen szerezhető be (adott esetben):
 
Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet
Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:
 
Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet
 
I.2) Az ajánlatkérő más ajánlatkérő(k) nevében folytatja le a közbeszerzési eljárást? igen nem
 

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Vállalkozási szerződés Kisújszállás városban egyes oktatási-nevelési és bölcsődei intézményekben közétkeztetés biztosítására.
II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye
Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződés típusa
Szolgáltatási kategória 17 A teljesítés helye: Kisújszállás Város közigazgatási területe a dokumentációban meghatározott helyszíneken. NUTS-kód HU 322
 
II.1.3) A szerződés meghatározása/tárgya Kisújszállás Város Önkormányzatának fenntartásában működő közoktatási intézmények és a bölcsőde közétkeztetésének a biztosítása, beleértve a dokumentációban meghatározott 3 főzőkonyha és 1 melegítőkonyha üzemeltetését, valamint a közétkeztetés helyiségei berendezéseinek és felszerelési tárgyainak a vállalkozó részére történő bérbeadását, bérleti díj ellenében, az étel kiosztását, kiszállítását, mosogatást, az ételhulladék elszállítását és megsemmisítését is, 2008. január 01 napjától előzetes leadott megrendelések alapján a megadott nyersanyagnorma alapján az önkormányzat tulajdonában lévő eszközökkel és helyiségekben a dokumentációban meghatározott részletek szerint. a) az iskolai időszakban szeptember 01-től június 15-ig, kivéve az iskolaszünetekben. A nyári szünetben óvodák részére, az általános iskolákban a tervezett nyári tábor idejére, az önkormányzati rendezvényekre kell szolgáltatást nyújtani, az intézmények által pontosított napok, időpontok és adagszámok szerint a dokumentációban foglaltak alapján. b) A bölcsődében egész évben kell szolgáltatást nyújtani a dokumentációban foglaltak alapján.
II.1.4) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
 
Fő szójegyzék
Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)
Fő tárgy
55.52.30.00-2
- -
További tárgy(ak)
55.52.40.00-9
 
II.1.5) Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből szükség szerint több példány használható) igen nem Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):
egy részre
egy vagy több részre
valamennyi részre
II.1.6) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? igen nem

 

II. 2) Szerződés szerinti mennyiség

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (adott esetben, valamennyi részt beleértve) 3 főzőkonyha és 1 melegítőkonyha üzemeltetése az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározottak szerint. A 2008. évre tervezett adagszám összesen: 423.000 adag az alábbi bontásban: Reggeli: 24.000 adag Tízórai: 60.000 adag Ebéd: 210.000 adag Uzsonna: 105.000 adag Vacsora: 24.000 adag A megadott adagszámoktól a teljesítés során a mennyiség - 30 %-kal eltérhet. A nyertes ajánlattevőnek a konyhák használata után bérleti díjat kell fizetni a dokumentációban meghatározottak szerint.
 
II.2.2) Ha ismert, ismétlődő jellegű szerződések esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban:  vagy napokban:  (a szerződés megkötésétől számítva)
 
 

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:  vagy napokban:  (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: kezdés 2008.01.01. (év/hó/nap) befejezés határozatlan (év/hó/nap)
 

 

 

 

III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK  

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) - késedelmi kötbér, - meghiúsulási kötbér, a dokumentációban foglaltak szerint.
III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Az étkeztetési szolgáltatás ellenértéke az igazolt teljesítést követően, a tényleges mennyiség alapján , a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással kerül kiegyenlítésre. Az ajánlattevő a számlát havonta egyszer, a tárgyhót követő hónap 10 napjáig nyújthatja be. Az ajánlatkérő előleget nem biztosít.
III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Nem követelmény
III.1.4) Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) igen nem Ha igen, a különleges feltételek meghatározása
 

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is
Az előírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-i) pontjai, valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdés hatálya alá tartozik. Az ajánlattevőnek, vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a Kbt. 63. § (2)-(6) bekezdései szerint kell igazolnia, illetve nyilatkoznia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-i) pontjainak hatálya alá. Az ajánlattevő által csatolt nyilatkozatok és igazolások tekintetében a Közbeszerzések Tanácsa tájékoztatójában foglaltak szerint kell eljárni. A Kbt. 60. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-i) pontjaiban foglalt kizáró okok megfelelően alkalmazandók a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetekre is. Igazolási mód: közjegyző által hitelesített nyilatkozat (a Kbt. 63. § (7) bekezdése szerinti esetben is), figyelemmel a Kbt. 151. § (3) bekezdésére.
 
III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
 
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az Ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 % fölötti alvállalkozó külön-külön köteles igazolni az alábbiakat: 1. A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzintézettől származó, valamennyi vezetett számlaszám vonatkozásában kiadott, az ajánlattételi határidő lejártát megelőző 30 napnál nem régebbi keltezésű pénzintézeti nyilatkozat legalább az alábbi tartalommal: - pénzintézetnél vezetett valamennyi számla száma, - mióta vezetik a bankszámlá(ka)t - a nyilatkozat kiadását megelőzően, de 2006. január 1-jét követően az adott számlán volt-e sorban állás. 2. A Kbt. 66. § 1 bek. c. pontja alapján az ajánlattevő 2005-2006. évek vonatkozásában a teljes forgalomról, valamint a közbeszerzés tárgya szerinti forgalmáról szóló nyilatkozatot köteles becsatolni. A pénzügyi-gazdasági alkalmasságot igazoló dokumentumokat eredetiben, vagy közjegyző által hitelesített másolatban kell az ajánlathoz csatolni.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 % fölötti alvállalkozó, amennyiben a beadott igazolásokból és dokumentumokból megállapítható, hogy 1. bármelyik bankszámláján a nyilatkozat kiadását megelőzően, de 2006. január 1-je után 30 napot meghaladó sorban állás volt, 2. 2. a 2005-2006 évek átlagában a teljes forgalma nem éri el nettó 10 millió Ft-ot, a közbeszerzés tárgya szerinti forgalma pedig az éves nettó 5 millió Ft-ot.
III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság
 
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az Ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 % fölötti alvállalkozó külön-külön és együttesen is igazolhatja az alábbiakat: 1. A Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pontja alapján az előző három évre (2004., 2005., 2006.) vonatkozó, a tárgy szerinti közbeszerzéssel azonos, vagy hasonló szolgáltatásainak ismertetését nyilatkozat formájában, melyeket a Kbt. 68. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltaknak megfelelő tartalommal a szerződést kötő másik fél által kiadott, eredeti, vagy közjegyző által hitelesített referenciaigazolásokkal kell igazolni a referenciát igazoló személynek és elérhetőségének megnevezésével 2. Független minősítő cég által kiállított minőségbiztosítási igazolás, amely tartalmazza az érvényesség időpontját. 3. A szállító jármű(vek) ÁNTSZ engedélye(i)nek másolatát. Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe a műszaki-szakmai alkalmasság igazolására, akkor e szervezet az alkalmasságát a Kbt. 66. § (4) bekezdésében meghatározott nyilatkozattal igazolja. A műszaki-szakmai alkalmasságot igazoló dokumentumokat eredetiben, vagy közjegyző által hitelesített másolatban kell az ajánlathoz csatolni.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 % fölötti alvállalkozó, amennyiben a beadott igazolásokból és dokumentumokból megállapítható, hogy 1. Nem rendelkezik az elmúlt 3 év (2004., 2005., 2006.) vonatkozásában a tárgy szerinti közbeszerzéssel azonos, vagy hasonló szolgáltatási referenciával, amely legalább napi 150 adagos élelmezési szolgáltatására irányult. Ajánlatkérő hasonló szolgáltatásnak tekinti bármely a településen elvégzett, saját vállalkozói, vagy intézményi, valamint szociális jellegű étkeztetésre irányuló szolgáltatást. 2. nem rendelkezik élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó, független fél által kiállított tanúsítvánnyal vagy dokumentummal, illetve a minőségbiztosítás érdekében tett egyenértékű intézkedéssel; amely tartalmazza az érvényesség időpontját. A tanúsítványnak, illetve dokumentumnak a szerződéskötés ajánlati felhívásban meghatározott időpontjában érvényesnek kell lennie. 3. nem rendelkezik legalább egy darab, az élelmiszer szállítására alkalmas, ÁNTSZ engedéllyel ellátott szállítójárművel.
 
III.2.4) Fenntartott szerződések
A szerződés védett műhelyek számára fenntartott? igen nem
 

III. 3) különleges feltételek

III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen nem Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:
III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét? igen nem

 

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa
Tárgyalásos
 
Tárgyalás nélküli
IV.1.2.) Az ajánlatkérő a közbeszerzési törvény melyik fejezetet szerint jár el?
IV. fejezet
V. fejezet
VI. fejezet
VII. fejezet
IV.1.3.) Megjelöli-e az ajánlatkérő azokat, akiket ajánlattételre fel kíván hívni?
NEM
IGEN (ha igen, a részletes információkat a Kiegészítő információk körében kell megadni)

 

IV. 2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás VAGY Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint az alábbiakban megadott részszempontok alapján
Részszempont 1. Teljes nettó ajánlati ár (Ft/év) 2. Meglévő munkaerő továbbfoglalkoztatása (Év, min. 1 év) 3. Megajánlott bérleti díj (Ft/hó)
Súlyszám 85 10 5
Részszempont
Súlyszám
IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? igen nem
Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

 

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)
IV.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? igen nem Igen válasz esetén Előzetes összesített tájékoztató Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény A hirdetmény száma a KÉ-ben: Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a KÉ-ben:
 
IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei
A dokumentáció beszerzésének határideje Dátum: 2007.11.09. (év/hó/nap ) Időpont: 10.00 óra
Kell-e fizetni a dokumentációért? igen nem Igen válasz esetén, Ár (számokkal): 50.000.- Ft + ÁFA Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: A Dokumentáció átvehető hétfőtől csütörtökig 800-1600 óra, péntekenként 800-1200 óra között, az ajánlattételi határidő napján pedig 1000 óráig. A Dokumentáció, annak ellenértékének az Ajánlatkérő OTP Bank Rt.-nél vezetett 11745080-15408710-00000000 számú számlájára történő utalást követően vehető át a I.1) pontban írott helyszínen., vagy amennyiben a Kbt. 54. § (4) bekezdése alapján a Dokumentáció megküldését kérik (postacím megjelölésével), ezt az ajánlatkérő a kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül teljesíti, feltéve, hogy annak ellenértékét megfizették és igazolták. A Dokumentáció átvételekor az ajánlattevőnek be kell mutatnia a befizetés tényét igazoló eredeti banki bizonylatot. A Dokumentáció, illetve annak ellenértéke a Kbt. 54. § (6) bek. szerinti esetekben visszajár.
IV.3.4) Az ajánlattételi határidő Dátum: 2007.11.09. (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra
IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok benyújthatók
ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV Egyéb:
IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) / /-ig (év /hó/nap ) VAGY hónap(ok)ban: 3 vagy napokban:  (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)
IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2007.11.09. (év/hó/nap Időpont: 10.00 óra Helyszín: Kisújszállás Város Polgármesteri Hivatala 18. számú terem 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek Kbt. 80. § (2) bekezdése szerint.

VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK  

VI.1) A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) igen nem Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:
VI.2) a szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen nem Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot:
VI.3) További információk (adott esetben) VI. 3.1) A hiánypótlás lehetősége vagy annak kizárása Ajánlatkérő hiánypótlást egy alkalommal biztosít a dokumentációban meghatározottak szerint. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre Teljes körű a Kbt. 83. §-ában foglaltak alapján VI.3.2.) Az eredményhirdetés időpontja: 2007. november 29. (csütörtök) 10.00 óra VI.3.3.) A szerződéskötés tervezett időpontja: 2007. december 10. (hétfő) 10.00ó ra VI.3.4.) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás időpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli) - VI.3.5.1.) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? igen nem VI.3.5.2.) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk A Dokumentáció másra át nem ruházható. Közös ajánlattétel esetén elegendő egy Dokumentáció megvásárlása. A Dokumentáció az I.1) pontban jelölt helyen vehető át VI.3.6.1.) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: A részszempontokra adható értékelési pontszám alsó és felső határa valamennyi részszempont esetében: 1-10. VI.3.6.2.) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja aVI.3.6.1) szerinti ponthatárok közötti pontszámot Valamennyi részszempont esetében a legkedvezőbb (legelőnyösebb) ajánlati elem kapja a legmagasabb értékelési pontszámot (10), a többi pontszám arányosítással kerül megállapításra. Az egyes bírálati részszempontok értékelési pontszámai a súlyszámokkal szorzásra, majd a szorzatok ajánlatonként összesítésre kerülnek. Az az ajánlat az összességében legelőnyösebb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. VI.3.7.) A III.2.2.) és a III.2.3.) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen nem VI.3.8.) Meg kell jelölni az ajánlatban a) az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? igen nem b) a közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevő harmadik személlyel szerződést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? igen nem VI.3.9.) Egyéb információk: Az ajánlatot oldalszámokat is feltüntető tartalomjegyzékkel kell ellátni. Az ajánlat a kötelező aláírásokon kívül egyéb kézzel történő bejegyzést nem tartalmazhat. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség Ajánlattevőt terheli. Ajánlattevőnek minden, nem közjegyző előtt tett nyilatkozatot cégszerűen alá kell írnia, aláírási címpéldány becsatolásával igazoltan. A közjegyző által hitelesített nyilatkozatot a cégjegyzésre jogosult(ak)nak kell megtennie. Ajánlattevőnek, közös ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint a közös ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy valamennyi pénzforgalmi számlájáról becsatolta jelen felhívás III.2.2 pontjában a pénzügyi alkalmasság igazolására előírt pénzintézeti nyilatkozatot és ezeken kívül más pénzintézeti számlát nem vezet. A pénzintézeti igazolások - a különböző banki gyakorlatának megfelelően - eltérő formájúak és tartalmúak lehetnek, de mindegyiknek egyértelmű választ kell adnia a felhívásban megfogalmazott pénzügyi alkalmassági követelmények teljesülésére. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerint mikro-, kis-, vagy középvállalkozásnak minősül-e. Amennyiben nem tartozik e törvény hatálya alá, a nemleges nyilatkozatot is csatolni kell. Ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint a közös ajánlattevőnek csatolnia kell az ajánlatot aláíró eredeti aláírási címpéldányát, vagy annak közjegyző által hitelesített másolatát. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a Dokumentációban szereplő vállalkozási szerződés tervezet tartalmát elfogadja. Ajánlattevő véleményeltérést nem fűzhet a Dokumentáció részét képező vállalkozási szerződéshez. A vállalkozási szerződést cégszerűen aláírva és megfelelően kitöltve az ajánlathoz kell mellékelni. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy személyét illetően nem állnak fenn a Kbt. 10. §-a szerinti összeférhetetlenségi okok. Az ajánlatkérő ajánlati biztosíték adását nem írja elő. A jelen ajánlattételi felhívás III. 2) pontjában meghatározott részvételi feltételek vonatkozásában az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, továbbá közös ajánlattétel esetén a kizáró okok hiányát külön-külön, a pénzügyi-gazdasági alkalmasságot külön-külön kell igazolni, a műszaki-szakmai alkalmasságot elegendő együttesen igazolni, illetve teljesíteni azzal, hogy az ajánlattevő által a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók alkalmasságát igazoló dokumentumokat is az ajánlatban kell megadni. Közös ajánlattétel (ill. konzorcium) esetén a közös ajánlattevők kötelesek a közöttük létrejött megállapodást eredetiben vagy közjegyző által hitelesített másolatban az ajánlathoz csatolni. A megállapodásnak legalább a következőket kell tartalmaznia: - a közös ajánlattevők együttes és egyetemleges felelősségvállalása a szerződéses kötelezettségek teljesítésére, - a vezető cég és képviselőjének megnevezése, valamint a részére adott meghatalmazás, - a munkamegosztás ismertetése a felek között, - kapcsolattartó személy neve, elérhetősége (címe, telefonszáma) Az ajánlat érvénytelen, ha a beszerzés tárgyát képező tevékenység az ajánlattevő jogszerűen bejegyzett tevékenységi körében nem szerepel. Az ajánlattevők kötelesek az ajánlattételi határidő lejártának napját megelőző 90 napnál nem régebbi cégkivonatot (illetőleg alapító okiratot) az ajánlatba becsatolni. Az ajánlatot és az ajánlatba foglalt ajánlattevő nevében tett nyilatkozatokat az ajánlattevő nevében kötelezettségvállalásra jogosult személynek kell aláírnia. Az ajánlattevő köteles az ajánlattétel során figyelembe venni a jelen ajánlattételi felhívás mellett a dokumentáció és szerződéstervezet, valamint a Kbt. rendelkezéseit is! Az ajánlatkérő kiköti, hogy az eljárás nyertesének visszalépése esetén a szerződést a második legjobb érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevővel köti meg, amennyiben nem áll fenn a Kbt. 92. §-a szerinti valamely eredménytelenségi feltétel. Az ajánlatok benyújtásával kapcsolatos formai előírások: Az ajánlatokat 3 példányban (egy eredeti és két másolati példányban, az eredeti megjelölésével) zárt, sérülésmentes csomagolásban kell benyújtani. Az ajánlatokat tartalmazó csomagra rá kell írni a : Kisújszállási gyermekélelmezési konyhák vállalkozásba adása" „2007.11.09. 10.00 óráig nem bontható fel." feliratot! Az ajánlat mindhárom példányát cégszerű aláírással ellátva, számozással és minden információt tartalmazó oldalt az eljárásban az ajánlattevő képviseletére jogosult által szignálva, tartalomjegyzékkel együtt kell a címzetthez eljuttatni. Amennyiben az eredeti és a másolati példány eltérnek egymástól, az eredetiként megjelölt példányban foglaltak az irányadók.

  

VI.4) E hirdetmény feladásának dátuma: // (év/hó/nap)
   
« Vissza
Vissza a főmenübe