384/2007. (XI. 27.) önkormányzati határozat
Tárgy: a 2008. évi költségvetési koncepció elfogadásáról
 

384/2007 (XI.27.) sz. önkormányzati határozat

a 2008. évi költségvetési koncepció elfogadásáról

 

Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadta a 2008. évi költségvetési koncepcióját és úgy dönt, hogy a költségvetési rendelet-tervezetet a következő szempontok figyelembevételével kell elkészíteni:

 

1. A bevételeket és kiadásokat reálisan, a jogszabályi előírásoknak megfelelő, tényleges előirányzati összegekkel kell számításba venni. A képviselő-testület a helyi iparűzési adó, idegenforgalmi adó, a magánszemélyek kommunális adójának mértékén nem tervez változtatást. A mezőőri járulék mértéke módosult, a 2008. évi kivetéseknél a többször módosított 12/1998. (VII. 1.) rendelkezéseit kell figyelembe venni.

Az intézményeknél az érdekeltségi rendszer beépítése szükséges, a költségvetés elfogadásával együtt intézményi érdekeltségi terv is kerüljön elfogadásra.

Meghatározott összeghatárig feladat-elhagyási terv is jóváhagyásra kerülne, ami a változó bevétel esetén irányt szabna a felhasználásra.

 

a.) Az intézményi, polgármesteri hivatali költségvetési egyeztetések során biztosítani kell a működtetést, a működési bevételek teljes körű feltárását.

 

aa.) A bevételek tervezésénél a központi költségvetési forrással, a helyi adók önkormányzati rendelet szerinti mértékkel, a gépjárműadó jogszabály szerinti bevételekkel.

ab.) A működési bevételek és az egyéb saját bevételek előző évi teljesítéséhez viszonyított 4,5 %-os növekedésével kell számolni.

Saját bevételek előirányzata megállapításához a 2007. évi tényleges bevételeket - az egyszeri bevétellel korrigálva - kell figyelembe venni a 2008. évi költségvetés bevételeinek tervezésekor.

Az intézményi bevételek tervezésénél a saját bevétel kétszeresét kell tervezni, amennyiben a saját bevétel nem éri el 2007-ben az 500 ezer Ft-ot.

ac.) A folyamatban lévő és megnyert 2008 évre áthúzódó, vagy induló pályázatok (pl. HEFOP) bevételeit és kiadásait teljes körűen, de az intézményi és a Polgármesteri Hivatal költségvetésében elkülönítve kell tervezni.

ad) A cégtelefon magáncélú használatát minden intézményben belső utasítással szabályozni szükséges, és az ebből származó bevételt tervezni kell.

ae) Törekedni kell a bevételek teljes körű beszedésére, az előző évben keletkezett hátralékok behajtása érdekében a szükséges lépéseket meg kell tenni.

 

b.) Felhalmozási célú bevételként

ba.) Felhalmozási célra kapott támogatás.

bb.) Támogatás értékű bevétel, az államháztartáson kívülről átvett pénzeszköz. (pl. lakossági közműfejlesztési hozzájárulás)

bc.) A normatív hozzájárulás bevételéből a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXXVII. Törvény 3.sz. mellékletének 10. pontja szerinti -a lakáshoz jutás feladatai- jogcímen az önkormányzatot megillető 2007. évi normatív hozzájárulás 100%-ával megegyező összeg.

bd..)Az önkormányzat döntése alapján a magánszemélyek kommunális adójának 100 %-a.

be.) Az önkormányzat felhalmozási és tőke jellegű bevételei:

- ingatlanértékesítésből származó bevétel,

- önkormányzati vagyon üzemeltetéséből származó bevétel,

- osztalékok,

- egyéb tárgyi eszköz értékesítéséből származó bevétel.

 

bf.) A felhalmozási kiadások általános forgalmi adó tartalmának visszatérített összege.

bg.) felhalmozási célú pénzmaradványokat: a 2007. évben tervezett, de 2008 évre áthúzódó kifizetések fedezeteként kell kezelni.

bh.) Fejlesztési hitel felvétel/ kötvénykibocsátásból származó bevétel az Ötv szerint kiszámított hitelfelvételi korlát szerint, az önkormányzat fizetőképességét figyelembe véve tervezhető.

bi..)Pályázati források: a már megnyert támogatások tervezése mellett a saját erő szükséglet csökkentése érdekében a pályázati lehetőségeket maximálisan figyelembe kell venni.

 

2. A központi költségvetési források számbavételét - az előző év (2007.) adatait összehasonlító módon tartalmazó - az intézmények normatív támogatását önkormányzati összesen és intézményenként külön-külön bemutatva is el kell készíteni.

 

3. Önkormányzati szinten a működési kiadások tervezését követően elsősorban a hitel és kamatainak visszafizetését, valamint a több évre áthúzódó kötelezettségvállalások teljesítését kell tervezni. Ezt követően az önkormányzati határozattal megalapozott, illetve a 2008 évi költségvetés terhére történt döntések kiadásait kell tervezni. Mind a működési, mind pedig a felhalmozási előirányzatok tervezése során külön-külön biztosítani kell a működési és felhalmozási mérleg egyensúlyát.

 

4. Személyi juttatások tervezésére vonatkozó szempontok:

Az intézményi bérek tervezésére az előző évben kialakított tervezési lapokat kell használni, továbbfejlesztve az előző év tapasztalatainak felhasználásával. 

a.) a létszám tervezése:

aa.) A mezőőri szolgálatot az önkormányzat a 283/ 2007.( VIII.28.) sz. önkormányzati határozat szerint 2008. január 1. napjától 5 fővel, csökkentett létszámmal látja el, a felszabaduló létszámmal a 323/2007. (IX.25.)számú határozat értelmében a köztisztviselői létszámkeret emelkedik.

ab.)A 353/2007. ( X.20.) sz. önkormányzati határozat 1.pontja értelmében a Költségvetési Szolgáltató Iroda létszámát a konyhák vállalkozásba adását követően összesen 24,75 fő konyhai alkalmazottal, 2 fő irodai alkalmazottal, A Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ Karcagi Többcélú Kistérségi Társuláshoz történő átadását követően 2 fő irodai alkalmazottal kívánja csökkenteni.

ac.) A 2008/2009. tanévben a létszámok alapján 4 első osztály indítása indokolt, mindkét általános iskola 2-2 első évfolyamos tanulócsoportot tervezhet.

 

b.) Személyi juttatások tervezése során külön kell tervezni a kötelező és az adható személyi juttatásokat:

ba) a kötelező személyi juttatások (tervezése személyenként és havi bontásban)

- A közalkalmazottak és köztisztviselők részére kötelező bérfejlesztések és juttatások.

- 13. havi illetmény: a 2007. év után járó 13. havi illetmény 50 %-ának megfelelő juttatás januári kifizetését, illetve a 2008. évre járó 13. havi illetményt 12 hónapra lebontva kell tervezni.

- A túlóratervezés legalább szeptemberig, személyekre és tanítási időkeretre vonatkozóan kerüljön tervezésre, az ügyelet pedig jogcímenként.

- Köztisztviselők étkezési hozzájárulása: a Polgármesteri Hivatalban a kizárólag kész étel vásárlása jogosító utalvány havi összegét az SZJA. törvény alapján, ilyen célra adható adómentes juttatás legnagyobb mértékével kell tervezni.( 1995. évi CXVII.tv. a személyi jövedelemadóról 1. sz. melléklet 8.17 pontja szerint).

- Köztisztviselők ruházati költségtérítése: a jogszabály szerinti kötelező mértékkel (1992. évi XXIII. tv. a köztisztviselők jogállásáról 49/G.§)

- Képviselők tiszteletdíja: az elfogadott önkormányzati rendelet szerint.

 

3

 

bb.) az adható személyi juttatások közül az alábbiak tervezhetők:

- A tiszteletdíjas szociális gondozói díj az SZJA törvényben meghatározott adóterhet nem viselő járandóság összegével.

- Az SZJA törvény 1. számú melléklet 8.19. pontja szerinti csekély értékű ajándék összege.

- Az intézményekben és a Polgármesteri Hivatal nem köztisztviselői állományába tartozók részére a kizárólag kész étel vásárlása jogosító utalvány havi összege az SZJA. törvény alapján, ilyen célra adható adómentes juttatás legnagyobb mértékével.

- Az SZJA törvény 1. számú melléklet 8.30 pontja szerinti iskolakezdési támogatás 50 %-a tervezhető.

- Illetményelőleg céljára valamennyi intézménynél és polgármesteri hivatalban az éves rendszeres személyi juttatás előirányzatának 0,5 %-a adható a dolgozók részére külön intézményi belső szabályzat szerint.

bc). Az önkormányzat Munka törvénykönyve hatálya alá tartozó dolgozóinak bérfejlesztése a közszféra tervezési irányelvével azonosan.

 

c.) Az oktatási intézményekben a személyi juttatások tervezése szigorúan a tanulócsoportok számának figyelembevételével készített tantárgyfelosztás és a törvény szerinti, - ezen túl csak önkormányzati határozattal, arra konkrét hivatkozással, illetve a pedagógiai programban engedélyezett - órakeret alapján készüljön. A személyi juttatások tervének egyeztetésekor a tantárgyfelosztáshoz igazodó létszámkeretet ellenőrizni kell. Emellett meg kell vizsgálni minden olyan pályázati, illetve támogatási lehetőséget, amelyet a 2008. évi költségvetési törvény a közoktatási feladatok végzésének jobb feltételeihez nyújthat.

A nem pedagógus munkakörben dolgozók személyi juttatásait külön kell megtervezni. Mellékelni szükséges a feladat ellátások körét, felül kell vizsgálni az alkalmazott létszámot.

 

d.) Az intézményi üres álláshelyek tervezésénél a következő elveket kell figyelembe venni: amennyiben az üres álláshely határozott időre be van töltve, akkor azzal a bérrel kell tervezni, amennyiben túlmunkában látják el az üres állásra eső órákat, azt túlóra díjjal kell tervezni.

 

e.) A Polgármesteri Hivatalban és az intézményekben jóváhagyott bérkereten belül - önkormányzati támogatási többletigény nélkül - közhasznú foglalkoztatás tervezhető. Közcélú foglalkoztatás pedig az önkormányzattal kötött megállapodás alapján tervezhető. Közhasznú foglalkoztatás esetén a Munkaügyi Központtal kell szerződést kötni és a foglalkoztatási támogatást, igényelni. Közcélú foglalkoztatás esetén a támogatást (3.700 Ft / fő /fogl. nap) az önkormányzattal kötött megállapodás alapján lehet igényelni.

f.) a START - kártya nyújtotta előnyöket ki kell használni, a járulék megtakarítást a személyi juttatások összegében kell tervezni.

 

5.) A dologi kiadásokat a következő szempontok szerint kell tervezni:

 

a) A közüzemi kiadások naturális mutatók alapján, az előző 3 év átlagából (2005-2006-2007.) meghatározott mennyiségi adatokkal a várható árakon tervezhetők. Külön kimutatást kell készíteni a villamos energiafogyasztásról. Itt a „Szemünk fénye„ program keretében megvalósult energiatakarékossági beruházás jelentős költségcsökkentést eredményezett, az áramdíj tervezésének alapja a 2007. II. félévi villamos energia számlákban jelentkező fogyasztás.

b) Naturális mutatókkal meghatározható kiemelt dologi kiadások - az a) pontban részletezett mennyiségi adatok alapján, a naturális mutatókkal nem meghatározható kiemelt dologi kiadásokat a 2007. évi teljesítési adatok illetve szerződések alapul vételével a várható infláció mértékével növelt összegben (infláció mértéke 4,5%) vehetők számításba. Az élelmezési feladatot is ellátó intézmények esetén a számítás alapja a jóváhagyott nyersanyagnorma és a tervezett ételadag mennyisége.  

 

Az ingyenes étkeztetésre jogosultak támogatásához készüljön külön kimutatás és számítás a tervezéshez, külön-külön a bölcsődések, az óvodások és az 1-4 évfolyamos és a gyermekvédelmi kedvezményben részesülő 5. évfolyamos általános iskolai tanulók létszáma alapján.

c.) Az egyéb (mennyiségi mutatóhoz nem kapcsolható) dologi kiadások a 2007. évi teljesítési adatnak megfelelő összegben tervezhetők.

d.) Az intézményeknél az ingatlan karbantartást az épületek állagától függően- intézményenként differenciáltan kell tervezni külön tervlapon kimutatva. Intézményi összesenben erre a célra 10.000.000 Ft tervezhető. A benyújtott tervlapokat pályázati anyagként kell kezelni, melyek alapján az összeg felosztásáról a polgármester vezetésével az intézményvezetők döntenek.

e.) Az intézményekben 2007. évben bekövetkezett szerkezeti átalakítások hatását (növekedés, csökkenés) korrekciós tételként az a.) b.) c.) d.) pontok tervezésénél tételesen ki kell mutatni.

 

6.) A kommunális feladatok tervezése :  

a.) Belterületi utak karbantartására a 2007. évi teljesítési adattal azonos összeg tervezése indokolt.

b.) A szolgáltató a szelektív hulladékgyűjtő udvar működtetését tervezze, a működéssel kapcsolatos bevételek és kiadások számítása alapján a hulladékudvar üzemeltetési költségeihez való önkormányzati hozzájárulást tervezni kell.

c.) A várost átszelő főút mentén telepített gömbkőris telepítését folytatni kell a városközponttól távolabbi szakaszokon is. A saját erő csökkentése érdekében keresni kell a pályázati lehetőségeket.

d.) Belvízvédelmi feladatokra, csapadékelvezető csatornák karbantartására - a pénzügyi lehetőségekhez képest - 17 millió Ft-ot kell tervezni lehetőleg azokon a helyeken, ahol megépült a szennyvízelvezető rendszer

e.) A strandfürdő 2008. évi üzemeltetésének költségeit tervezni kell 20.000.000 Ft összeggel.

f.) A helyi autóbusz közlekedés fenntartásához az önkormányzat szerződés szerinti összeggel járul hozzá. A helyi közforgalmú közlekedés támogatására a központi költségvetéshez igényt kell benyújtani.

 

7.) A társadalom- és szociálpolitikai juttatások terén az önkormányzat a 2008. évi költségvetésének tervezésénél figyelemmel kell lenni a költségvetési törvényben, a más kapcsolódó központi jogszabályokban, a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályairól valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben foglaltakra.

Ennek értelmében a szociális támogatások meghatározott mértékkel és a várható igények alapján kerüljenek tervezésre szociális ellátási módonként külön-külön, figyelemmel az erre a célra kapott állami hozzájárulás összegére.

Ezzel egyidejűleg kiemelt figyelmet kell fordítani a közcélú-, közhasznú foglalkoztatásra, az alkalmi munkavállalás kiterjesztésére és a közmunkaprogramok indítására. A közfoglalkoztatás személyi és tárgyi feltételeinek megteremtését a szociális célra kapott összeg keretéből tervezni kell. A közfoglalkoztatást elsősorban a Vízmű Kft és a Városgazdálkodási Kft bevonásával tervezi megvalósítani az önkormányzat.  

a.) A nyári gyermekétkeztetést a szünidő minden munkanapjára, 150 főre kell tervezni pályázati lehetőségek kihasználásával, amihez saját erőként 1,5 millió Ft-ot kell biztosítani. A feladatot ellátó intézmény az Arany János Általános Iskola. A nyári napközis tábor időtartama két hét, amit az Arany János Általános Iskola bonyolít le, az intézményi költségvetésben napi 2 óra étkezési felügyeletet és napi 1 óra adminisztrációs költséget tervezni kell.

b.) A gyermekek nyári szabadidő eltöltéséhez a forrást pályázati lehetőség feltárásával lehet biztosítani.

 

5

 

8.) A felhalmozási kiadások tervezésénél a már megkezdett beruházásokat, felújításokat, a már megnyert pályázatokhoz kapcsolódó feladatokat (áthúzódó kötelezettségek) és a meghozott önkormányzati döntéseket kell számításba venni.  

8.1. Áthúzódó kötelezettségek a költségvetésben a 2. számú mellékletben részletezett több éves kötelezettségvállalások 2008 évi ütemét elsődlegesen kell tervezni.

 

8.2. Új induló beruházások: A város fejlesztése érdekében elengedhetetlen a 2007. év őszén az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében kiírt pályázatokon való minél hatékonyabb részvétel és az Európai Uniós források lehető legnagyobb mértékű elnyerése, lehívása.

 

 

8.2. 1.Fő irányelvek:

 

a.) A Képviselő-testület célja, hogy az ÚMFT operatív programjai keretében kiírt pályázatok közül az ún. kétfordulós pályázatokra - a lehetőségeket figyelembe véve - a lehető legnagyobb számban próbál támogatásra irányuló igényt benyújtani tekintettel arra, hogy ezen kétfordulós eljárások első része minimális saját forrás meglétét igényli.

b.) Az ún. egyfordulós pályázatok esetén - ahol már a pályázat beadásakor szükséges a saját erőt biztosítani - az önkormányzat a fejlesztési feladat sürgősségére és indokoltságára való tekintettel vizsgálja meg a támogatásra irányuló igény benyújtását.

c.) A Képviselő-testület a költséghatékonyság érdekében a pályázatoknál kötelezően előírt projektmenedzsment feladatokat a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztályán, illetve a Hivatal további szakemberein keresztül kívánja ellátni és csak szükség esetén von be külső szakértőt a menedzsment tevékenység ellátására.

d.) A jelen koncepcióban és a 2008. évi költségvetési rendeletben nem szereplő fejlesztési feladatokon és pályázati lehetőségeken túl folyamatosan vizsgálni és figyelni kell a megvalósítható fejlesztési lehetőségeket és az ezekkel összefüggésben, a későbbiekben megjelenő pályázati kiírásokat.

 

8.2.2. Kiemelt fejlesztési feladatok:

 

a.) Kisújszállás város bel- és csapadékvíz-elvezető rendszerének felújítása a lehetőségekhez képest mind a négy belvízöblözet tekintetében. Amennyiben erre nincs lehetőség, a leginkább érintett dél-keleti és dél-nyugati öblözeteket szükséges felújítani. A rendelkezésre álló elvi engedélyes tervek mellett szükséges engedélyes terveket készíteni. A várhatóan 1,5-2 milliárd forint bekerülési költségű beruházást az ÉAOP keretében kiírt pályázat útján kívánja megvalósítani az önkormányzat, amelyhez a saját forrást a 2008. évi költségvetésben biztosítani kell.

b.) A települési szilárd hulladéklerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése tárgyú pályázat (KEOP 2.3.0.) előkészítése az érintett önkormányzatok bevonásával 2007. októberében elindult. A pályázati első forduló beadásához szükséges 15 %-os önerő Kisújszállás városra eső arányos részét a 2008. évi költségvetésben biztosítani kell.

c.) A fenti pályázat sikertelensége esetén a Képviselő-testület a KEOP 1.1.1. vagy az ÉAOP 5.1.2./C konstrukció keretében kívánja települési hulladéklerakó rendszerét fejleszteni.

d.) A Gyógy-és termálturizmus feltételrendszerének fejlesztése elnevezésű pályázat (ÉAOP 2.1.1/A) beadásával a Képviselő-testület az Erzsébet Gyógyvizű Strandfürdő bevonásával egészségfejlesztő és prevenciós központ kialakítását tervezi, amelyhez a saját erőt biztosítani kell a 2008. évi költségvetésben.

e.) A funkcióbővítő integrált települési fejlesztések (ÉAOP 5.1.1/D) pályázat benyújtásával a Képviselő-testület átfogó, városközpontot érintő fejlesztéseket kíván megvalósítani, amely - a pályázati konstrukcióból elnyerhető támogatás nagyságára tekintettel - a következő

 

6

 

beruházásokat takarja: a Városháza és parkjának felújítása, a Mozi épületének rekonstrukciója új funkció hozzárendelésével, a Református templom és a Katolikus templom közötti járdaburkolat felújítása, a Rákóczi utca strandfürdő előtti szakaszának sétáló utcává alakítása, ezzel összefüggésben a Baross utca kinyitása a 4. számú főútra, az Erzsébet liget felújítása, továbbá - lehetőség szerint - a Kálvin utca sétálóutcává alakítása és az Arany János utca utcaképének megőrzése.

A beruházás megvalósításához szükséges saját erőt tervezni kell a 2008. évi költségvetésben.

f.) A Norvég Finanszírozási Alapból elnyerhető támogatásra 2007. őszén beadott pályázatok sikere esetén a megvalósítani kívánt beruházás saját forrását (15 %) a 2008. évi költségvetésben tervezni kell.

g.) Az Erzsébet Gyógyvizű Strandfürdő területén egy kemping létrehozásának és a medencék téliesítésének elindításához szükséges saját erőt a 2008. évi költségvetésben biztosítani kell, pályázati forrást keresve a beruházásokhoz.

 

 

8.2.3. További fejlesztési feladatok, amelyekhez a forrást biztosítani szükséges a 2008. évi költségvetésben:

 

a.) A város közintézményeinek fűtéskorszerűsítése ún. harmadik feles finanszírozás keretében. (KEOP 5.1.2.)

b.) Kulturális és örökségturizmus infrastrukturális fejlesztése, rendezvény- és sportturizmus infrastrukturális feltételeinek fejlesztése (ÉAOP 2.1.1.)

c.) Önkormányzati tulajdonban lévő utak fejlesztése.

d.) Oktatási-nevelési és egészségügyi intézmények fejlesztése. (ÉAOP 4.1.1. és ÉAOP 4.1.2.) Ezen belül az Arany János Általános Iskola felújítása és akadálymentesítése, új óvoda épület építése 3 másik óvodai épület kiváltásával, betöltetlen háziorvosi körzet fejlesztése, Bölcsőde udvarának fejlesztése.

e.) A Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ épületének fejlesztése. (ÉAOP 4.1.3.)

f.) Közösségi és rekreációs intézmények fejlesztése (Művelődési és Ifjúsági Központ, strandfürdő kemping, Horváth-tanya) (ÉAOP 4.1.4.)

g.) Közterületi játszóterek EU komfort - kiépítése, felülvizsgálatot követő bontással és javítással együtt. Pályázati önerő: 2 millió forint saját forrás.

h.) Pályázati források bevonásával a Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ működéséhez a jogszabály által előírt tárgyi feltételeket biztosítása. (A szociális törvény által előírt határidő: 2008. december 31.) A tárgyi feltételek biztosításához 125.000.000 forint összköltségű beruházás megvalósítása szükséges az alábbiak szerint:

- Lift építése a Pavilon épülethez kapcsolva.

- Egy 20 férőhelyes szárnyépítés az Új épülethez kapcsolva (10 egyágyas, 5 kétágyas magas színvonalú apartman, amely kb. 400 m2).

- A „Férfi osztály” és a „Pavilon épület” átépítése a jogszabályi előírásoknak megfelelően.

- Új, gazdaságosabban üzemeltethető ételszállító mikrobusz beszerzése . 

i.) az I. számú háziorvosi körzet rendelőjének felszerelése. (kb. 3.000.000.- Ft). Az önkormányzat a beruházást pályázati források bevonásával valósítja meg.

j.) Az önkormányzat kezdeményezi, hogy a pályázati lehetőségek kihasználásával kerüljön megszervezésre a 2008. január 1-jétől kötelező jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ keretében és a pályázat önerejéből a Kisújszállásra eső részt viseli. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás megszervezéséhez szükséges egy mikrobusz beszerzése is, melynek beszerzési költsége 9.600.000 forint.

k.) Az „Ipari Park” feltételeinek megteremtése. Pályázati önerőként 10.000.000 Ft tervezhető.

l.) A Városháza parkjában szökőkút készíttetése külső források bevonásával.

m.) Városháza tetőszerkezetének és fedésének szakaszos felújítása, pályázati lehetőségek maximális kihasználásával. Pályázati önerőként 5.000.000,- Ft-ot tervezni kell.

 

7

 

n.) Az Árpád, Bem, Gergő, Nefelejcs utcák engedélyes tervének elkészítése.

o.) Az Erzsébet Gyógyvizű Strandfürdő fejlesztése keretében szállások kialakítása. A Strandfürdő mögött, az Arany János utcán két ingatlan is található, mely erre a célra alkalmas. A volt Volán épület - az épületben található, nem önkormányzati tulajdonú lakások megvásárlása után - szállodaépületté, a másik, önkormányzati tulajdonú ingatlan egy „kunságias” megjelenésű vendégházzá alakítható. A fejlesztéshez pályázati forrás bevonása szükséges.

p.) Meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a földterület eladásából származó bevételeit az önkormányzat felhasználhatja-e befektetés céljából földterület vásárlásra.

 

 

9. Képviselő-testületi döntés alapján tervezendő tételek 

a.) A közgyűlési hangosító, hangrögzítő és szavazatszámláló rendszer telepítésének költségeiből 2.216.964 forintot és az EdtR határozat és rendeletkezelő rendszer bevezetéshez szükséges bruttó 360.000,- Ft-ot a 2008. évi költségvetésben kell biztosítani. (196/2007. (V. 29. számú önkormányzati határozat)

b.) Tervezni kell az „Észak-alföldi Régió Ivóvízminőségének Javításáért” Önkormányzati Társulás 2008 évi működési költségeihez való hozzájárulást 288.820 Ft-ot. (154/2005. (IV. 28.) önkormányzati határozat)

c.) Az Országos Csuhé- és Szalmafonók Baráti Társaságával való együttműködés keretében meg kell vizsgálni az állandó kiállítás lehetséges helyszíneit. (332/2007. (IX.25.)sz. önkormányzati határozat)

d.) A mammográfiás szűrővizsgálat szervezésének költségeit a Költségvetési Szolgáltató Iroda költségvetésében, a szűrőjármű elektromos áram és vízellátásának költségeit a Művelődési és Ifjúsági Központ költségvetésében kell tervezni. (198/2007. (V. 29.) sz. önkormányzati határozat)

e.) Az Erzsébet Gyógyvizű Strandfürdő 300 méteres talpmélységű kútjának felújításával kapcsolatos költségeket (tervezés, engedélyeztetés, kivitelezés) a 2008. évi költségvetésben kell biztosítani. (184/2007. (V. 29.) önkormányzati határozat)

f.) A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz az önkormányzat 2008. évben is csatlakozik. Az ösztöndíjakra fordítható önkormányzati keretösszeg 786 ezer forint. (327/2007. (IX. 25.) sz. önkormányzati határozat)

g.) Belterületi vízrendezés tervezési feladataihoz kapcsolódó költségeket a 2008. évi költségvetésben kell szerepeltetni. (281/2007. VIII. 28.) sz. önkormányzati határozat)

h.) Az elektronikus közigazgatás bevezetésével kapcsolatos költségeket tervezni kell. Az önkormányzat 2008. évben a honlap fejlesztésével kapcsolatos és a helyi adó bevallásával kapcsolatos feladatokat szeretné megvalósítani. A saját erő csökkentése érdekében a pályázati lehetőségeket folyamatosan figyelni kell. (360/2007. (X. 30.) sz. önkormányzati határozat)

i.) Taneszköz fejlesztésre 3 millió forint tervezése szükséges. (319/2003.(XII. 18.)sz. önkormányzati .határozat)

j.) Az városi ifjúsági önkormányzat működéséhez 1.000.000,- Ft vissza nem térítendő támogatást és a Városháza pincéjének rezsiköltségeihez 2008. évben 200.000,- Ft támogatást kell tervezni. (363 /2007.(X. 25.) önkormányzati határozat)

k.) A Nagykunsági Vízgazdálkodási Társulatban már meglévő 106 ha külterületi érdekeltségi területet 1000 ha belterületi érdekeltséggel növelte a képviselő-testület. Az érdekeltségi hozzájárulást és a XXI. csatorna rekonstrukciós pályázathoz szükséges önerőt meg kell tervezni. (290/2007. (VIII. 28.) sz. önkormányzati határozat)

l.) A város belterületére készült növénypótlási tervben szereplő munkák fedezetére 2.260 ezer forintot biztosítani kell a 2008. évi költségvetésben. (289/2007. (VIII. 28.) sz. önkormányzati határozat)

m.) Az Észak-alföldi Operatív program keretében az önkormányzati utak fejlesztésére vonatkozó ( ÉAOP-2007-3.1.2. ) pályázat keretében a Béla-Király és a Malom utca felújítását tervezi az

 

8

 

önkormányzat. Saját forrás fedezetére a 2008. évi költségvetésben 14.933 ezer forintot kell tervezni. (374/2007. ( XI.14.) sz. önkormányzati határozat)

n.) Az alábbi önkormányzati földutak járhatóságát biztosítani kell, az esetleges pályázati lehetőségek kihasználásával:

01092 hrsz-ú: B6-os tábla mögötti országút,

01011 hrsz-ú: Nagycsorbai út (régi kisvasút útja),

0126 hrsz-ú: Vágóhíd útja kifelé a Sárga-gát felé,

0817 hrsz-ú: Lógókert és CONTAREX erdő közötti út,

01163 hrsz-ú: Gál útja (a Csorbai út folytatása). ( 352/2007. (X.30. sz. önkormányzati határozat ) 

10. Az önkormányzat általános tartalékot 10 millió Ft-ot tervez.

 

11. Az Önkormányzati egyéb feladatok dologi kiadásaiban 5 millió forint tervezése szükséges. Ez fedezetet nyújt az év közbeni normatív támogatás lemondás és azoknak - a költségvetés tervezésekor még nem ismert, - többletfeladatoknak költségeire, ami jogszabályváltozás miatt hárul a Polgármesteri Hivatalra és intézményekre.

 

12. Az önkormányzat 2008. évben is igényt nyújt be az Önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok támogatására. 2008. évben működési hitel felvételére a támogatás megnyerése esetén is szükség lesz, amennyiben a bevételi forrásösszetétel nem változik. Ha szükséges a felhalmozási kiadásokat részben fejlesztési hitelből/ kötvénykibocsátás bevételéből valósítja meg, figyelembe véve a költségvetés teherbíró-képességét és eleget téve a gördülő tervezés követelményeinek.

 

13. Működési célú pénzeszköz átadások, egyéb szervek támogatása

a.) Városi társadalmi szervek, alapítványok és egyéb civil szervezetek támogatása és a helyi kiadványok 2007. évi támogatása a 2007. évi eredeti előirányzat szerint tervezhető. Egy helyen kerüljön tervezésre valamennyi társadalmi szerv, alapítvány és egyéb szervezet támogatása.

b.) A helyi sporttevékenység támogatására 22.000.000 Ft-ot tervez .

c.) A " Kisújszállás Közművesítésének Fejlesztéséért" Alapítvány támogatását 10 millió forint összegben kell tervezni.

d.) A szennyvízberuházással kapcsolatos működési költségeket és támogatásokat 6 millió forint összegben tervezni kell.

 

A költségvetési javaslatot és tervezetet egyeztetni kell a jogszabályban előírt fórumokkal, testületekkel, közalkalmazotti tanáccsal, reprezentatív szakszervezetekkel, intézményekkel és a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal.

 

14. Egyéb tervezési feladatok:

 

a) A kihasználatlan ingatlanok - Rézműves iskolaépület, Sallai óvoda épülete, belvizes ingatlanok - értékesítése érdekében lépéseket kell tenni, az országos napilapban történő hirdetések és az internetes hirdetések költségeit meg kell tervezni.

b) A működési hiány csökkentése érdekében az elkezdett racionalizáló lépéseket folytatni kell.

 

c) A 2008. évi mutatószám-felmérés kitöltési útmutatója alapján amennyiben úgy módosul a szociális törvény, hogy 2009-től nem lesz kötelező a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátás megszervezése, így ezen információk alapján az önkormányzat nem javasolja ezen ellátások megszervezését.

 

9

 

Amennyiben a szociális törvény nem a fentiek szerint módosul, úgy számolni kell a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátás megszervezésével.

 

d) Alapfokú Művészetoktatási Intézmény átfogó ellenőrzését külső szakértőkkel el kell végezni, ennek költségeire tervezendő 400.000 Ft.

e) A pedagógiai programok módosítását és a közoktatásban átszervezést jelentő intézkedéseket szakértetni kell. A szakképzésben várható változások mindenképpen szükségessé teszik a két önkormányzati középiskola pedagógiai programjának és alapító okiratának módosítását, melyekhez szükséges lesz a szakértői munka. A szükséges összeg: 300.000 Ft.

f) A közoktatás-irányításban zajló folyamatos változások elengedhetetlenül szükségessé teszik szakmai fórumokon való részvételeket mind az intézmények, mind pedig az önkormányzat részéről. Ezek költségeit is tervezni szükséges. Fenntartói részről e jogcímen, intézményi körben pedig az intézményi költségvetésekben 100-150 ezer Ft-ot tervezni kell.

g) A Szakképzésben elindított, szakképzés-szervezési társulások létrehozására irányuló rendelkezések következményei még nem ismertek. A költségvetési rendelet készítésekor figyelembe kell venni az ehhez kapcsolódó legfrissebb információkat és önkormányzati feladatokat.

h) A helyi iskolákban nemzetközi, országos vagy megyei versenyeken kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeket elérő tanulók és tanáraik önkormányzati elismerését a tanév végén, önkormányzati ünnepség keretében, tanulónként és tanáronként 6-8000 Ft biztosítani szükséges, mely tartalmazza egyedi oklevelek költségeit is. Az ünnepség költségeire 80.000 Ft tervezése indokolt, mely a tanulók, tanáraik és a szülők mértéktartó fogadását is magában foglalja. Mindezt a rendezvényterven belül kell tervezni. Legkésőbb áprilisig ki kell dolgozni az elismerések adományozásának rendjét.

i) A városi televízió működtetésére a 2007. évi teljesítés összegét az infláció mértékével növelten továbbra is a Művelődési és Ifjúsági Központ költségvetésében kell tervezni.

j) Az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatását 2008 évre az önkormányzati rendeletben meghatározott összeggel 25 fiatal párral- 400.000 Ft/fiatal házaspár = 250.000 Ft vissza nem térítendő, 150.000 Ft visszatérítendő támogatás - kell tervezni. 

k) A következő évben a városi ünnepségek, testvérvárosi kapcsolatok kiadásait és a marketing tevékenység kiadásait a 2007. évi tényadatokkal azonos összegben kell tervezni.

l) Az önkormányzat megalapítja az „Év vállalkozója” című díjat. Legkésőbb áprilisig ki kell dolgozni az elismerés adományozásának rendjét.

m) A helyi vállalkozókkal történő kapcsolattartás érdekében vállalkozói klub beindítása indokolt, melyhez negyedévente egy program szervezése, előadó meghívása kapcsolódna. A költségek finanszírozásáról a vállalkozókkal egyeztetést kell kezdeményezni.

n) Meg kell vizsgálni a termálkút vizének gyógyvízzé minősítésének, palackozásának lehetőségét.

o) Ki kell dolgozni a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. és a Kisújszállási Vízmű Kft középtávú fejlesztési tervét.

p) Meg kell vizsgálni a Piac tér megnövekedett területigénye miatti fejlesztési lehetőségeket.

q) Készüljön intézkedési terv az óváros életkörülményeinek átfogó javításával kapcsolatosan.

 

15. A Cigány Kisebbségi Önkormányzatot a települési önkormányzat a 2007. évi előirányzatnak megfelelően, 2008. évben is 640. 000 Ft-tal támogatja.

 

16. Amíg a képviselő-testület költségvetési rendeletét nem alkotta meg, a polgármester jogosult a helyi önkormányzat költségvetését megillető bevételeknek a hatályos jogszabályok szerinti beszedésére és az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítésére. Az így folytatott gazdálkodásról a képviselő-testület előtt el kell számolni, a beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat az új költségvetési rendeletbe kell beilleszteni.

 

10

17. A költségvetés készítését a 217/1998. (XII.30.) számú Kormányrendelet 29. §-ában előírt szerkezetben kell előkészíteni, melynek része az előirányzat - felhasználási ütemterv is. Figyelmet kell fordítani arra, hogy elkülönítetten kerüljenek megtervezésre az európai uniós támogatással megvalósuló programok, projektek bevételei, kiadásai, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulások.

 

18. A 2008. évi költségvetés előkészítését, elkészítését úgy kell kivitelezni, hogy a 2008. február hónapban képviselő-testületi tárgyalásra és elfogadásra kerüljön,.

Határidő: 2008. január 31.

Felelősök : Kecze István polgármester

Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző 

 

Erről értesül:

1. Kecze István polgármester

2.Dr.Kittlinger Ilona címzetes főjegyző

3.Valamennyi önkormányzati intézmény vezetője

4.Polgármesteri Hivatal osztályvezetői

5.Polgármesteri Hivatal intézményi referensei és belső ellenőre

 
« Vissza
Vissza a főmenübe