354/2008. (X. 28.) önkormányzati határozat
Tárgy: a középiskolai kollégium több funkciós fejlesztéséről

354/2008. (X.28.) számú önkormányzati határozat
a középiskolai kollégium több funkciós fejlesztéséről 


1. Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a kollégiumi férőhelyek kihasználtságának felülvizsgálatáról szóló 231/2008. (VI.24.) sz. határozata alapján megtárgyalta a középiskolás kollégisták egy kollégiumi épületben történő elhelyezésének lehetőségét, aminek nyomán a megállapítja, hogy a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Széchenyi úti és Dózsa György úti kollégiumaiban a jelen tanévi létszámok és a férőhelyek száma alapján nem oldható meg az idevonatkozó jogszabályok (ld. 2. pont) figyelembevételével a kollégisták egy épületben történő elhelyezése.

2. A Képviselő-testület ugyanakkor javítani kíván a kollégiumi lakhatási feltételeken, és egyéb, nem kollégiumi célú (elsősorban nyári) szálláshelykínálattal bővíteni szándékozza a kollégium nyújtotta szolgáltatásokat. Erre vonatkozóan tanulmánytervek kell készíteni a kollégiumi épületegyüttesnek (beleértve a konyhát és az udvart) az érvényes szabványok szerinti felújítására és szolgáltatásbővítése feltételeinek kialakítására. A tanulmánytervet a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 7. sz. melléklete, valamint és a közoktatási intézmények elhelyezésének és kialakításának építészeti-műszaki követelményeiről szóló 19/2002. (V.8.) OM rendelet 6. sz. melléklete figyelembevételével kell elkészíteni.
3. A tanulmányterv elkészítésének és megvalósításának költségeit elsősorban pályázatokkal kell biztosítani, ezek hiányában első lépésként a tanulmányterv elkészítésének költségeit a 2009. évi költségvetési koncepcióban szerepeltetni kell.
Felelős: Kecze István polgármester
Határidők:
- a tanulmányterv költségeinek és költségvetési koncepcióban történő szerepeltetésére: 2008. november 25.
- a tanulmányterv elkészítésére: 2009. március 31.
- pályázati források keresésére és pályázatok benyújtására: folyamatos

Erről értesül:
1. Kecze István polgármester
2. Szabó Tamás iskolaigazgató
3. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
4. Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztálya
5. Polgármesteri Hivatal Intézményi Osztálya

 

« Vissza
Vissza a főmenübe