61/2009. (III. 19.) önkormányzati határozat
Tárgy: a Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társulás társulási megállapodásának és alapító okiratának elfogadásáról

61/2009. (III. 19.) számú önkormányzati határozat
a Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társulás társulási megállapodásának és alapító okiratának elfogadásáról 

Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 44. §-ában és a helyi önkormányzatok tárulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény meghatározott társulási jogának gyakorlati érvényesítése, a helyi önkormányzatok együttműködésének bővítése, közös érdekű feladataik célszerűbb, gazdaságosabb és hatékonyabb megvalósítása, a polgároknak nyújtott közszolgáltatásaik színvonalának javítása, a térségi kapcsolatok elmélyítése érdekében, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tövény 152. § c.) pontja alapján az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátásra

Kenderes és Ecsegfalva Önkormányzataival Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társulást hoz létre,

a határozat 1. számú melléklete szerinti társulási megállapodás, és a határozat 2. számú mellékelte szerinti alapító okirat elfogadásával.

A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás és az alapító okirat aláírásával.

Felelős: Kecze István polgármester
Határidő: azonnal

Erről értesül:
1. Kecze István polgármester
2. Valamennyi társult önkormányzat
3. Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző
4. Magyar Államkincstár

 

 


61/2009. (III.19.) önkormányzati határozat melléklete
1. számú melléklet
Megállapodás
Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társulás
működtetésére

Kisújszállás Város Önkormányzata, Kenderes Város Önkormányzata és Ecsegfalva Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 44. §-ában és a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény (továbbiakban: Ttv.) 16. §-ban meghatározott társulási jogának gyakorlati érvényesítése, a helyi önkormányzatok együttműködésének bővítése, közös érdekű feladataik célszerűbb, gazdaságosabb és hatékonyabb megvalósítása, a polgároknak nyújtott közszolgáltatásaik színvonalának javítása, a térségi kapcsolatok elmélyítése érdekében a következő megállapodást köti.
I.

Általános rendelkezések


A Társulás tagjai önkéntes és szabad elhatározásukból, egyenjogúságukból tiszteletben tartásával, a kölcsönös előnyök és az arányos teherviselés alapján határozatlan időre társulást hoznak létre.


1. A társulás neve: Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társulás (továbbiakban: társulás)
A társulás székhelye: 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l.

2. Létrehozásáról rendelkező határozatok:
Kisújszállás Város Önkormányzata: ……………
Kenderes Város Önkormányzata:……………….
Ecsegfalva Község Önkormányzata: ……………

3. A társulás jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv
4. A társulás bélyegzője: Kör alakú, körben Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társulás 2009.

5. A társulás által ellátott feladat, hatáskör és szolgáltatás:
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § c.) pontja alapján az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás.
Szakágazatszám: 8621 általános járóbeteg-ellátás
Alaptevékenysége
Szakfeladat száma:
2009.12.31-ig 851219-1 alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás
2010. 01.01-től új szakfeladatszám: 862102 háziorvosi ügyeleti ellátás
Kisegítő és vállalkozási tevékenysége:
A társulás kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem végez.

6. A társulás működési köre: A társult önkormányzatok közigazgatási területére terjed ki.

7. A társulás irányító szervének neve, székhelye:
Társulási Tanács 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l.
Az irányító szerv vezetője: a Társulási Tanács Elnöke

8. Az alapítói jogokkal felruházott irányító szervek neve és székhelye:
Kisújszállás Város Önkormányzata, 5310 Kisújszállás, Szabadságtér 1.,
PIR törzsszáma:408 714


Kenderes Város Önkormányzata, 5331 Kenderes, Szent István út 56.
PIR törzsszáma:

Ecsegfalva Község Önkormányzata, 5515 Ecsegfalva, Főút 67.
PIR törzsszáma:
9. A társulás típus szerinti besorolása:
 A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató
 A közszolgáltató szerv fajtája: közintézet
 A feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő
A társulás meghatározott szellemi és fizikai (technikai) támogató tevékenységeit, ezen belül különösen pénzügyi, gazdasági feladatait Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l. látja el.
A társulás a költségvetését Kisújszállás Város Önkormányzatának – mint székhely önkormányzatnak – köteles benyújtani.

10. Vezetőjének (vezető szerve testület tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje:
A Ttv. 10. §-a alapján a társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács, mely a társult önkormányzatok polgármestereiből áll.
A Társulási Tanács tagjai sorából elnököt és elnökhelyettest választ egyszerű szavazati többséggel, nyílt szavazással.
A Társulási Tanács tagjainak egy és egyenlő szavazata van.
Szavazni személyesen vagy a társulás tagjai által írásban meghatalmazott helyettes képviselő útján lehet.
A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha a tagok több mint fele jelen van. A javaslat elfogadásához a jelenlévő tagok több mint felének igen szavazata szükséges.
A társulást az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettes képviseli.
A Társulási Tanács részletes működési szabályait maga állapítja meg.
A Társulási Tanács tagjai évente egy alkalommal beszámolnak képviselő-testületeiknek a Társulási Tanácsban végzett tevékenységükről.
A Társulási Tanácsot első alkalommal, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását követően a társulás székhelye szerinti település polgármestere hívja össze.

11. A társulásban foglalkoztatott személy alkalmazásának feltételei:
A társulásban foglalkoztatottak közalkalmazottak és Munka törvénykönyv hatálya alá tartozó munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalók.
A társulásban foglalkoztatottak létszámának meghatározása a Társulási Tanács feladata, hatásköre.

12. A költségek viselésének arányát és teljesítésének feltételei:
A társulással kapcsolatos költségeket a társult önkormányzatok lakosságszám arányosan - a tárgyév január 1-jei állandó népesség szám alapján - viselik.

13. A társulás gazdálkodása, bevétele, vagyona:
A társulás a társult tagok hozzájárulásából, pályázatok útján elnyert pénzeszközökből, különböző szervektől kapott támogatásokból, adományokból és konkrét célra, illetve felhasználásra átvett pénzeszközökből gazdálkodik.

A társulás alapításkor saját vagyonnal nem rendelkezik, működése során saját vagyonnal rendelkezhet, amelynek szaporulata a társulást illeti meg.
A társulás bevételei a társulást illetik meg, azokat a társulás elkülönített számláján kezelik.

A társult tagok hozzájárulása 60-Ft/fő/hó, amely évente a KSH által kiadott inflációs ráta mértékével emelkedik.
A társult önkormányzatok egyetértően tudomásul veszik hogy az ügyeleti ellátásra közbeszerzést ír ki a társulás, melynek eredményeként a társult tagok hozzájárulása változhat és a társult önkormányzatok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a megállapodást ennek megfelelően módosítják.
A hozzájárulás fizetése a tárgyhót megelőző hónap 28. napjáig esedékes egy összegben.
A társult önkormányzatok által vállalt pénzügyi hozzájárulás nem teljesítése esetén, a társulás székhelye szerinti önkormányzat – a fizetési határidőt követő 15. naptól - azonnali beszedési megbízás (inkasszó) benyújtására jogosult.
Ha a székhely önkormányzat nem teszt eleget a társulás felé vállalt fizetési kötelezettségének, úgy a Társulási Tanács új székhely önkormányzat kijelöléséről dönthet, amelyet egyúttal felhatalmaz arra, hogy a korábbi székhely önkormányzat ellen azonnali beszedési megbízást (inkasszót) nyújtson be.

14. A társulás ellenőrzésének rendje:
A társulás ellenőrzésére a Társulási Tanács 3 tagú Ellenőrző Bizottságot hoz létre. Az Ellenőrző Bizottság működési rendjét maga határozza meg.

15. A társuláshoz való csatlakozás és a társulási megállapodás felmondásának részletes szabályai, az elszámolás rendje a társulás megszűnése esetén:
a.) A társulásban részt vevő önkormányzatok minősített többséggel hozott döntése szükséges a társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz.
b.) A társulási megállapodást felmondani - a társult tagok mindegyikének minősített többséggel hozott döntését kivéve , vagy ha a felmondás a társulási megállapodás alapján ellátott államigazgatási hatósági hatáskör ellátásához szükséges, jogszabályban előírt feltétel teljesülésének megszűnése folytán bekövetkező hatáskörmegszűnés miatt válik év közben szükségessé - a naptári év utolsó napjával lehet.
A felmondásról szóló – minősített többséggel hozott - döntést az önkormányzat legalább hat hónappal korábban köteles meghozni és a társulás tagjaival közölni.
c.) A társulás megszűnése, a társulási megállapodás felmondása esetén a meglévő vagyontárgyak és maradvány a társult vagy kilépő tagok között az éves hozzájárulás arányában kerül felosztásra, a kötelezettségek is ilyen arányban terhelik a társult tagokat. A társulás tagja által a társulásba bevitt vagyonnal el kell számolni. A társulásból való kiválás esetén legfeljebb 4 évre a vagyon kiadását el lehet halasztani. Ilyen esetben a kiváló tagot használati díj illeti meg.

16. Hatály
A társulás a Kincstár közhiteles nyilvántartásba való bejegyzésével, a bejegyzés napjával jön létre.

17. Záradék:
A Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társulás létrehozására irányuló megállapodást:
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a……………….számú határozatával,
Kenderes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …………………számú határozatával,
Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a ………………számú határozatával,
a társulásnak a Kincstár által a közhiteles nyilvántartásba való bejegyzése, a bejegyzés napja hatállyal hagyta jóvá.

Kisújszállás, 2009. március ….
Az alapító önkormányzat neve: Polgármester neve, aláírása: Bélyegző:

Kisújszállás (:Kecze István:) PH.

Kenderes (:Bogdán Péter:) PH.

Ecsegfalva (:Bálint Józsefné:) PH.


61/2009. (III.19.) számú önkormányzati határozat melléklete
2. számú melléklet
Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társulás
Alapító Okirata

Kisújszállás Város Önkormányzata, Kenderes Város Önkormányzata és Ecsegfalva Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 44. §-ában és a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény (továbbiakban: Ttv.) 16 §-ban meghatározott társulási jogának gyakorlati érvényesítése, a helyi önkormányzatok együttműködésének bővítése, közös érdekű feladataik célszerűbb, gazdaságosabb és hatékonyabb megvalósítása, a polgároknak nyújtott közszolgáltatásaik színvonalának javítása, a térségi kapcsolatok elmélyítése érdekében, önkéntes és szabad elhatározásukból, egyenjogúságukból tiszteletben tartásával, a kölcsönös előnyök és az arányos teherviselés alapján határozatlan időre társulást hoznak létre.


1. A társulás neve: Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társulás (továbbiakban: társulás)
A társulás székhelye: 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l.

2. Létrehozásáról rendelkező határozatok:
Kisújszállás Város Önkormányzata: ……………
Kenderes Város Önkormányzata:……………….
Ecsegfalva Község Önkormányzata: ……………

3. A társulás jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv
4. A társulás bélyegzője: Kör alakú, körben Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társulás 2009.

5. A társulás által ellátott feladat, hatáskör és szolgáltatás:
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § c.) pontja alapján az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás.
Szakágazatszám: 8621 általános járóbeteg-ellátás
Alaptevékenysége
Szakfeladat száma:
2009.12.31-ig 851219-1 alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás
2010. 01.01-től új szakfeladatszám: 862102 háziorvosi ügyeleti ellátás
Kisegítő és vállalkozási tevékenysége:
A társulás kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem végez.

6. A társulás működési köre: A társult önkormányzatok közigazgatási területére terjed ki.

7. A társulás irányító szervének neve, székhelye:
Társulási Tanács 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l.
Az irányító szerv vezetője: a Társulási Tanács Elnöke
8. Az alapítói jogokkal felruházott irányító szervek neve és székhelye, PIR törzsszáma:
Kisújszállás Város Önkormányzata, 5310 Kisújszállás, Szabadságtér 1.,
PIR törzsszáma:408 714

Kenderes Város Önkormányzata, 5331 Kenderes, Szent István út 56.
PIR törzsszáma:

Ecsegfalva Község Önkormányzata, 5515 Ecsegfalva, Főút 67.
PIR törzsszáma:

9. A társulás típus szerinti besorolása:
 A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató
 A közszolgáltató szerv fajtája: közintézet
 A feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő
A társulás meghatározott szellemi és fizikai (technikai) támogató tevékenységeit, ezen belül különösen pénzügyi, gazdasági feladatait Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l. látja el.
A társulás a költségvetését Kisújszállás Város Önkormányzatának – mint székhely önkormányzatnak – köteles benyújtani.

10. Vezetőjének (vezető szerve testület tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje:
A Ttv. 10. §-a alapján a társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács, mely a társult önkormányzatok polgármestereiből áll.
A Társulási Tanács tagjai sorából elnököt és elnökhelyettest választ egyszerű szavazati többséggel, nyílt szavazással.
A Társulási Tanács tagjainak egy és egyenlő szavazata van.
Szavazni személyesen vagy a társulás tagjai által írásban meghatalmazott helyettes képviselő útján lehet.
A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha a tagok több mint fele jelen van. A javaslat elfogadásához a jelenlévő tagok több mint felének igen szavazata szükséges.
A társulást az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettes képviseli.
A Társulási Tanács részletes működési szabályait maga állapítja meg.
A Társulási Tanács tagjai évente egy alkalommal beszámolnak képviselő-testületeiknek a Társulási Tanácsban végzett tevékenységükről.

11. A társulásban foglalkoztatott személy alkalmazásának feltételei:
A társulásban foglalkoztatottak közalkalmazottak és Munka törvénykönyv hatálya alá tartozó munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalók.
A társulásban foglalkoztatottak létszámának meghatározása a Társulási Tanács feladata, hatásköre.

12. A költségek viselésének arányát és teljesítésének feltételei:
A társulással kapcsolatos költségeket a társult önkormányzatok lakosságszám arányosan - a tárgyév január 1-jei állandó népesség szám alapján - viselik.

13. A társulás gazdálkodása, bevétele, vagyona:
A társulás a társult tagok hozzájárulásából, pályázatok útján elnyert pénzeszközökből, különböző szervektől kapott támogatásokból, adományokból és konkrét célra, illetve felhasználásra átvett pénzeszközökből gazdálkodik.

A társulás alapításkor saját vagyonnal nem rendelkezik, működése során saját vagyonnal rendelkezhet, amelynek szaporulata a társulást illeti meg.
A társulás bevételei a társulást illetik meg, azokat a társulás elkülönített számláján kezelik.

14. A társulás ellenőrzésének rendje:
A társulás ellenőrzésére a Társulási Tanács 3 tagú Ellenőrző Bizottságot hoz létre. Az Ellenőrző Bizottság működési rendjét maga határozza meg.


15. Hatály
A társulás a Kincstár közhiteles nyilvántartásba való bejegyzésével, a bejegyzés napjával jön létre.

16. Záradék:
A Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társulás alapító okiratát:
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a……………….számú határozatával,
Kenderes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …………………számú határozatával,
Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a ………………számú határozatával,
a társulásnak a Kincstár által a közhiteles nyilvántartásba való bejegyzése, a bejegyzés napja hatállyal hagyta jóvá.

Kisújszállás, 2009. március ….
Az alapító önkormányzat neve: Polgármester neve, aláírása: Bélyegző:

Kisújszállás (:Kecze István:) PH.

Kenderes (:Bogdán Péter:) PH.

Ecsegfalva (:Bálint Józsefné:) PH.

 

« Vissza
Vissza a főmenübe