3. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
2013. március 18-i ülésére

Tárgy:   Beszámoló benyújtott pályázatokról
Készítette:   Mile Erika, Weigertné Szilágyi Erika
Előterjesztő:   Várfi András polgármester
Véleményező bizottság:   Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság, Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
Jelen tájékoztató célja elsődlegesen, hogy ismertesse Gyomaendrőd Város Önkormányzata által 2013. I. negyedévben benyújtott pályázatokat, melyek az alábbiak.
A Képviselő-testület a 2012. november 19-i rendkívüli ülésén, a 602/2012 (XI. 19.) Gye. Kt. határozatában döntött arról, hogy az alábbi épületek fejlesztése érdekében pályázatot kíván előkészíttetni a KEOP-2012-4.10.0/A kódszámú pályázati felhívás tervezete alapján.   
A KEOP-2012-4.10.0/A kódszámú, végleges pályázati felhívás 2013. január 18-án jelent meg, melynek útmutatója szerint az alábbi 4 pályázat kidolgozására kerül sor:
 
1. Szociális feladatot ellátó épületek energiaigényének kielégítése napelemes rendszer kiépítésével
A pályázatban szereplő helyszínek:
- Térségi Szociális Gondozási Központ Gyomaaendrőd, Csárdaszállás, Hunya
1. cím: 5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti u. 1-5.
2. cím: 5502 Gyomaendrőd, Blaha L. u. 2-6.
3. cím: 5502 Gyomaendrőd, Kondorosi út 1.
 
A pályázat költségvetése:
Összes költség: 46.403.045.- Ft
Igényelt támogatás: 39.442.588.- Ft  Támogatási intenzitás: 85 %
Saját erő: 6.960.457.- Ft        
  
2. Közfeladatot ellátó önkormányzati tulajdonú épületek energiaellátásának fejlesztése napelemes rendszer kiépítésével
A pályázatban szereplő helyszínek:
- Varga Lajos Sportcsarnok
cím: 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1.
- Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya és Hunyai, Csárdaszállási, Gyomaendrődi Önkormányzati Tűzoltóság
cím: 5502 Gyomaendrőd, Fő út 2.
 
A pályázat költségvetése:
Összes költség: 50.609.500.- Ft
Igényelt támogatás: 43.018.075.- Ft                Támogatási intenzitás: 85 %
Saját erő: 7.591.425.- Ft
 
3. Villamosenergia-igény kielégítése napelemes rendszer kiépítésével a gyomaendrődi nevelési-oktatási intézményekben
A pályázatban szereplő helyszínek:
- Kis Bálint Általános Iskola
1. cím: 5500 Gyomaendrőd, Fő út 181.
2. cím: 5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 45.
- Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda
cím: 5500 Gyomaendrőd, Kossuth u. 7.
 
A pályázat költségvetése:
Összes költség: 42.698.892.- Ft
Igényelt támogatás: 36.294.058.- Ft                Támogatási intenzitás: 85 %
Saját erő: 6.404.834.- Ft
 
 
4. Gyomaendrődi alap- és középfokú oktatási intézmények villamosenergia-igényének kielégítése megújuló energiaforrásokkal
A pályázatban szereplő helyszínek:
- Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
cím: 5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 43..
- Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola és Kollégium Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya
1. cím: 5502 Gyomaendrőd, Népliget u. 2.
2. cím: 5502 Gyomaendrőd, Alkotmány u. 2-6.
 
A pályázat költségvetése:
Összes költség: 46.652.672.- Ft
Igényelt támogatás: 39.653.921.- Ft                Támogatási intenzitás: 85 %
Saját erő: 6.997.751.- Ft
 
Fenti pályázatokhoz kapcsolódóan még nem érkezett a Közreműködő Szervezettől befogadó nyilatkozat.
 
2012. év őszén jelent meg a KEOP-2012-5.5.0/B és a KEOP-2012-5.5.0/A kódszámú pályázati kiírások tervezete. A Képviselő-testület a 633/2012. (XI. 29.) Gye. Kt. határozatával elfogadta a beruházás műszaki dokumentációjának elkészíttetését, mely a Közművelődési-Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény Kossuth u. 9. szám alatti épületegyüttesének és a Városháza Selyem út 124. szám alatti épületének energetikai felújítására vonatkozik.
A pályázat kidolgozása a KEOP-2012-5.5.0/B kódszám alatt kezdődött meg.
2013. január 18-án megjelent a pályázat pontos és végleges kiírása. A kiíró szervezettel történt egyeztetésekből kiderült, hogy az általunk benyújtandó pályázat lényegesen jobb esélyekkel indulhat a KEOP-2012-5.5.0/A kódszámú, Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása c. pályázati kiíráson, mivel a két épület múltbéli energia fogyasztási adatai alapján a tervezett beruházás nem produkálna elegendő energia megtakarítást a beruházási költségekhez képest, így a belső megtérülési ráta számunkra kedvezőtlen.
Így a végleges pályázat a KEOP-2012-5.5.0/A kódszámú felhívás keretei között készült el és került benyújtásra.
 
5. Városi közintézmények komplex épületenergetikai fejlesztése Gyomaendrődön
A pályázatban szereplő helyszínek
- Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal
            cím: 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.
- Közművelődési-Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény
            cím: 5500 Gyomaendrőd, Kossuth u. 9.
 
A pályázat költségvetése:
Összes költség: 173.516.774.- Ft
Igényelt támogatás: 147.489.258.- Ft              Támogatási intenzitás: 85 %
Saját erő: 26.027.516.- Ft
A pályázattal kapcsolatban még nem érkezett befogadó levél.
 
Az alábbi pályázatok még 2012. évben kerültek benyújtásra, azonban státuszukról már ez évben, vagy a 2012. évi beszámoló elkészítése után kaptunk értesítést.
 
Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda intézményeinek fejlesztése a színvonalas kisgyermekkori nevelés feltételeinek biztosításához (TÁMOP-3.1.11-12/2-2012-0271)
Pályázó:                                   Gyomaendrőd Város Önkormányzata, mint gesztor
Támogatási intenzitás:   100 %
Támogatási igény:                    50.000.000 Ft
Röviden:          A pályázat keretei között a Kistérségi Óvoda 3 telephelyére vonatkozóan (Százszorszép Óvoda, Kossuth út, Csemetekert Óvoda, Blaha Lujza utca, Csárdaszállási Óvoda) készült el a pályázat, amely nagyobb részben szervezetfejlesztésre és képzésekre irányul, valamint tartalmaz némi eszközbeszerzést is.
Megjegyzés:     A pályázat szakmailag és tartalmilag is megfelelő volt, azonban forráshiány miatt támogatásban nem részesülhetett, tartaléklistára került.
  
„ Lélekkel a Körösök mentén” – Turisztikai fejlesztések Gyomaendrődön a vallás és a Körös ökológiája tükrében (DAOP-2.1.1/J-12)
Pályázó:                                   Gyomaendrőd Város Önkormányzata
Támogatási intenzitás:   100 %
Támogatási igény:                    459 191 080 Ft
Röviden:          A pályázat keretei között vallási turizmus, ökoturisztikai célú fejlesztések, illetve történelmi örökség hasznosítása témák kidolgozására került sor.
Megjegyzés:     A pályázat formailag és tartalmilag is megfelelő volt, azonban forráshiány miatt nem részesülhetett támogatásban. Tartaléklistáról csökkentett költségvetéssel támogatható.
A pályázatot a GYÜSZ-TE készítette el, az önkormányzat részéről szükséges adatokat, dokumentumokat szolgáltattuk.
 
Egészséges életmódra való nevelés, és stresszkezelés a Térségi Szociális Gondozási Központban (TÁMOP-6.1.2-11/1)
Pályázó:                                   Gyomaendrőd Város Önkormányzata
Támogatási intenzitás:   100 %
Támogatási igény:                    10.000.000 Ft
Röviden:          A projekt eredményeként a Gondozási Központ dolgozói olyan tevékenységeket, szolgáltatásokat tudnának igénybe venni, mely hosszútávon hozzájárulhatna a sikeres, kiegyensúlyozott munkavégzéshez.
Megjegyzés:     A pályázat forráshiány miatt támogatásban nem részesülhetett, tartaléklistára került.
 
Folyamatban lévő beruházások a Kistérségi Iroda Közreműködésével
„Gyomaendrőd szennyvíztisztító telepének korszerűsítése” KEOP-1.2.0/09-11-2011-0055 azonosítójú projekt kapcsán az alábbiak történtek:
- A Kormány a 29/2013.(II.13.) Korm. Rendeletben a jelenleg folyamatban lévő valamennyi Projekthez kapcsolódó ügyet kiemelt hatósági üggyé nyilvánította.
- A PR „kommunikációs csomag” egyeztető megbeszélése január 22-én megtörtént. A város honlapján folyamatosan tartalommal töltjük fel az arculati kézikönyv útmutatásait betartva a projekt bannerét.
- A Közreműködő szervezet elfogadta a „projekt menedzsment” és a „Fidic mérnök” közbeszerzési eljárások lebonyolítását.
- A KSZ elfogadta a „közbeszerzési szakértő kiválasztása” beszerzést.
- A kivitelezési tender anyagát a Közreműködő Szervezet a műszaki tartalom tekintetében minőségbiztosította.
- A kivitelezési tender anyagát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály a dokumentáció közbeszerzésjogi szempontú minőségbiztosítása kapcsán további észrevételekkel javításra megküldte.    
- A benyújtott 3 db kifizetési kérelemből a 3. számú kifizetése már megtörtént. Az 1. és 2. számú kifizetési kérelemben foglaltak KSZ utóellenőrzése folyamatban. A nemzeti értékhatár alatti beszerzések anyagának feltöltése megtörtént (PR, EVD készítés, Tervezés és egyéb tanulmányok a projekt előkészítő szakaszában) az ellenőrzés eredményét a napokban várjuk, illetve a kérelemben megjelölt támogatás kifizetését is.  
- Megjelent az „EU Önerő Alap 2013” igénylési lehetősége, melynek elfogadásáról a Képviselő-testület a következő soros ülésén dönt.  
 
A Kistérségi Iroda által végzett további feladatok:
- Több uniós forrásból támogatásban részesült projektünknek tart a fenntartási ideje, melyhez kapcsolódóan Fenntartási Jelentéseket szükséges készíteni. A PFJ-khez szükséges adatokat összegyűjtjük, azokat határidőben a meghatározott felületre feltöltjük. A Közreműködő Szervezetek eddigi jelentéseinket elfogadták. Ez évben összesen várhatóan 10 jelentés elkészítésére lesz szükség.
- Folyamatos kapcsolattartás zajlik az iroda, illetve egyéb szervezetek között (pl. Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, Körösök Völgye Akciócsoport, Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása)
- A Közreműködő Szervezet 2013. február 26-án teljes körűen ellenőrizte a folyamatban lévő Szennyvízberuházást. Az ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat megfelelően előkészítettük, az ellenőrzést sikeresen lebonyolítottuk. A Közreműködő Szervezet ellenőrei mindent rendben találtak.
- A különféle szervezetektől, KSz-ektől érkező kérdőíveket, adatszolgáltatási kötelezettségeket rendben, határidőben teljesítjük.
- Változás bejelentések elkészítése, dokumentáció összeállítása – most a költözésből és az egyéb belső szervezeti változásokból adódóan 28 db készült – illetőleg folyamatosan, amennyiben valamely projekthez/szervezethez kapcsolódóan változás következik be.
- Egyeztetés a Járási Hivatallal a Kormányhivatalok feladatátvételével érintett ROP projektek kezelésével kapcsolatosan, – Városi Örökség, korábbi Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése – kapcsolódó dokumentáció előkészítése a Közreműködő Szervezet felé
- Egyeztetések a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal az oktatási intézmények fenntartóváltásával érintett ROP projektekhez kapcsolódóan. A Közreműködő Szervezeteket tájékoztatni kell arról, hogy a gyomaendrődi oktatási intézmények esetében is 2013. január 1-től a fenntartó a KIK, az oktatási vagyon működtetője Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Miután a változással érintett projektek (TÁMOP pályázat - Kompetencia alapú oktatás bevezetése, és 2 db TIOP pályázat - Informatikai infrastruktúra fejlesztése, valamint 1 db DAOP pályázat - Városi örökség megőrzése – Gimnázium könyvtár épülete) már fenntartási időszakban vannak (és a Köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. törvény is ad rá lehetőséget) a KIK lemondott a jogutódlásról és az önkormányzat maradt a projektgazda.
- Aktívan részt veszünk a DFT által szervezett, hivatali dolgozókat érintő informatikai képzés megszervezésében és lebonyolításában.
- Felülvizsgáltuk a Liget Fürdő Kft. által benyújtott „Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő fejlesztése” című, DAOP-2.1.1/J-12-2012-0030 kódszámú pályázat benyújtásának körülményeit, melynek eredményét a Képviselő-testület 2013. évi februári soros ülésén terjesztettük elő.
- A későbbiekben benyújtandó ÁROP pályázat benyújtása jelenleg egyeztetés alatt áll (még nem jelent meg a pályázati felhívás tervezete).
- Megjelenő pályázati felhívások, tervezetek áttekintése, előzetes adatgyűjtés, benyújthatóság és megvalósíthatóság felülvizsgálata
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni szíveskedjen és a döntését határozat formájában hozza meg.

 

 


Döntéshozói vélemények

Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság  

A Bizottság javasolja elfogadni az előterjesztésben foglaltakat.

 
Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság  

A Bizottság javasolja elfogadni az előterjesztésben foglaltakat.

 
Döntési javaslat

"Beszámoló benyújtott pályázatokról "

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: KÖZÉRDEKŰ KÖTELEZETTSÉG VÁLL.
A Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

A Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek elfogadni a Kistérségi iroda pályázatokról szóló beszámolóját.


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal
Felelős: - AZONNALI VÉGREHAJTÁS -

« Vissza
Vissza a főmenübe