14. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
2014. május 19-i ülésére

Tárgy:   A közterületek használatának rendjéről és köztisztaságról szóló önkormányzati rendelet átfogó felülvizsgálata
Készítette:   Pardi László
Előterjesztő:   Dr. Csorba Csaba jegyző
Véleményező bizottság:   Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
A közelmúltban bekövetkezett jogszabályváltozások következtében megkezdtük a helyi rendeletek magasabb szintű jogszabályokkal való összhangjának vizsgálatát. A felülvizsgálat során a közterületek használatának rendjéről és köztisztaságról szóló 37/2007. (XI. 30.) Gye. Kt. rendelet rendelkezései között számos olyat találtunk, mely mára elavult, vagy azt magasabb szintű jogszabály már rendezi. Az általunk problémásnak ítélt részek a következők:
 
  • Értelmező rendelkezés
Az értelmező részben egyértelmű és más jogszabályokban már rögzített fogalmak kerültek rögzítésre. Helyi rendeletben ezeket már nem célszerű rögzíteni.
 
  • A rendelet hatálya
A rendelet hatályánál rögzítésre került kivételek (piacok, vásárterek), nem minősülnek közterületnek, tehát azokra a szabályozás egyébként sem vonatkozna.
A vásárokról, a piacokról, és a bevásárlóközpontokról szóló 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet rendezi ezeket a területeket.
 
  • Nyomvonal jellegű létesítményekre vonatkozó szabályok
A rendelkezések között számos olyan van, melyet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. Törvény, valamint az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről szóló 93/2012. (V. 10.) Korm. rendelet rögzít tehát ezeket helyi rendeletben már nem kell.
Pl.:utak járdák elbontásának feltételei, új építmények elhelyezése
 
  • Fenntartói kötelezettségek
A szabályok közvetlenül az Önkormányzatra vonatkoznak. Az Önkormányzatnak helyi rendeletben nem célszerű önmagára vonatkozó szabályokat alkotni, valamint az itt felsorolt feladatok többségét a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény már rögzíti.
 
  • Köztisztasági rendelkezések egyes részei
A köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységekről szóló 1/1986. (II. 21.) ÉVM-EüM együttes rendelet, valamint a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény számos olyan rendelkezést tartalmaz mely a települési köztisztaságra vonatkozik ezért ezeket duplán nem kell szabályozni.
 
  • Közterület használat szabályai
A rendeletben található közterület használatra vonatkozó szabályok egy részét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény károkozásra vonatkozó rendelkezései szabályozzák.
  • Szabálysértési rendelkezések
A rendelet megalkotásakor az Önkormányzat szabálysértési szabályokat alkothatott azonban ez a jogköre megszűnt.
A hatályos rendeletben a fentiekben részletezett módosítások olyan mértékű változtatást okoznak, melyek átvezetése rendelet módosítással már nem célszerű ezért egy új rendelet megalkotása és a régi hatályon kívül helyezése szükséges.

 


Döntéshozói vélemények

Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság  

A Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a közterületek használatának rendjéről és köztisztaságról szóló önkormányzati rendelet átfogó felülvizsgálatának szükségességével értsen egyet, továbbá utasítsa Dr Csorba Csaba jegyzőt, hogy az új szabályozást tartalmazó normaszöveget terjessze be a 2014. június 26-i Képviselő-testületi ülésre.

 
Döntési javaslat

"Felülvizsgálat elfogadása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: ÖNKORMÁNYZATI TULAJDON
A Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

A Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a közterületek használatának rendjéről és köztisztaságról szóló önkormányzati rendelet átfogó felülvizsgálatának szükségességével értsen egyet, továbbá utasítsa Dr Csorba Csaba jegyzőt, hogy az új szabályozást tartalmazó normaszöveget terjessze be a 2014. június 26-i Képviselő-testületi ülésre.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2014. 06. 26.
Felelős: Dr. Csorba Csaba
Hivatali felelős: Pardi László

« Vissza
Vissza a főmenübe