1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság
2014. január 10-i ülésére

Tárgy:   CBA újraszámolás - közbeszerzési eljárás eredményhirdetés
Készítette:   Mile Erika
Előterjesztő:   Beleznai Róbert

Tisztelt Bizottság!

 
 
CBA újraszámolás - Szennyvíztisztító KEOP projekt önerő csökkentési kezdeményezés tárgyban a bizottság 2013. november 19-i ülésén elfogadta az induló közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívását, és a megkeresendő cégek listáját. A felhívás megküldése 2013. 11. 20-án megtörtént.
Az eljárás tárgya bővebben: az Alföldvíz Zrt. által üzemeltetett Gyomaendrőd Város tulajdonában lévő viziközmű vagyon több szempontú, integrált vagyonértékelési módszertanra épülő, strukturált közművagyon adatbázisának felállítása, valamint felújítási és pótlási terv elkészítése.
A meghívott négy cég közül a benyújtási határidőre (2013 12 11-én 10 óra) három tette meg ajánlatát. A közbeszerzési tanácsadó mindhárom beérkezett ajánlatra vonatkozóan hiánypótlást írt elő, (határideje 2013 12 18-án 11 óra) melyet egy ajánlattevő teljesített. A bíráló bizottság ülésén (2013 12 20-án 9 óra) értékelte a beérkezett ajánlatokat és a bírálati lapokat az előterjesztés mellékletében olvashatják. gyomaendrod.hu/eloterjesztesek/pu_biz_2014_01_10_osszesitett.pdf
 
A melléklet tartalma:
1-41 oldal: Perfectum Project ajánlata
42-80 oldal: BDL Kft ajánlata
81-132 oldal: PI Aqua Kft ajánlata
133-136 oldal: bontási és hiánypótlási jegyzőkönyv
137-147 oldal: Hiánypótlás anyaga PI Aqua Kft.
148-150 oldal: közbeszerző szakmai javaslata döntés előkészítéshez
151-157 oldal: bíráló bizottság bírálati lapok
 
A bíráló bizottság javasolja a közbeszerzés nyerteséül a PI Aqua Kft-t kihirdetni. Ajánlati ár: 23 500 000 Ft + áfa.
 
Kérem a Tisztelt Bizottságot, hogy az előterjesztést vitassa meg.

 

 


Döntési javaslat

"CBA újraszámolás - közbeszerzési eljárás eredményhirdetés"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: KÖZÉRDEKŰ KÖTELEZETTSÉG VÁLL.
A Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság a javaslatról egyszerű többséggel, névszerinti (nyílt) szavazással dönt.

Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság a „Gyomaendrőd szennyvíztisztító telepének korszerűsítése” című, KEOP-1.2.0/09-11-2011-0055 azonosítószámú projektjéhez kapcsolódó vagyonértékelési feladatok ellátása, valamint a hozzá kapcsolódó pótlási terv elkészítése tárgyú munkák vonatkozásában a lefolytatott közbeszerzési eljárás nyerteséül a PI Aqua Kft-t hirdeti ki. Ajánlati ár: 23 500 000 Ft + áfa. A bizottság felhatalmazza a polgármestert a szállítói szerződés aláírására, és a szükséges intézkedések megtételére.


Határidők, felelősök:

Határidő: 2014. 01. 11.
Felelős: Várfi András
Hivatali felelős: Mile Erika

« Vissza
Vissza a főmenübe