3. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2015. június 25-i ülésére

Tárgy:   A 2015. évi költségvetési rendelet II. módosítása
Készítette:   Tóthné Gál Julianna
Előterjesztő:   Toldi Balázs polgármester
Véleményező bizottság:   Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság

Tisztelt Képviselő-testület!
 
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2015. II. 12.-i ülésén a város 2015. évi költségvetését az 1./2015. (II. 15.) önkormányzati rendeletével állapította meg, melyet a mellékelt rendelet-tervezet a következőkben módosít.
 
A költségvetés módosítását szükségessé tette:
  • A Képviselő-testület által hozott döntések,
  • Intézményi saját hatáskörben történt előirányzat átcsoportosítás.
  • Pályázat útján nyert támogatások, különböző alapoktól, egyéb szervezetektől kapott pénzeszközök
A költségvetési főösszege  125.008 E Ft-tal változott.
 
A rendelet előzetes hatásvizsgálata
Gyomaendrőd Város Önkormányzatánál a 2015. évi költségvetés módosításának társadalmi és gazdasági hatása nincs, a hangsúly inkább a költségvetési hatásra helyezhető. A 2014. évi C. törvény által biztosított állami támogatás településünk részére kiutalt tényleges összegének meg kell jelennie előirányzatként is a költségvetésben.
A megalkotásra kerülő költségvetési rendeletnek nincs következménye a környezetre és egészségre.
A költségvetési rendelet módosításának szükségessége valamint a jogalkotás elmaradásának várható következménye az, hogy a város 2015. évi költségvetési beszámolójának elkészítése során a kötelező egyezőség nem lenne biztosított, ezáltal az Önkormányzat nem tudna eleget tenni adatszolgáltatási kötelezettségének.
 
 
Indoklás a 2015. évi költségvetési rendelet módosításához
 
  • A költségvetésbe beépítésre került a 2014. december - 2015. április hónapokra kifizetett 7.160 E Ft bérkompenzáció összege, melynek forrásául a Gyomaendrőd Város Önkormányzatánál jelentkező állami támogatás szolgál.
  • Az intézményeknél átcsoportosításra került a dologi kiadások összegéből a fejlesztési kiadások közé a beszerzésre került kis értékű tárgyi eszközök értéke, melynek oka, hogy 2014. évtől kezdődően az államháztartási szerveknél a jogszabályi változások miatt a 200 E Ft alatti kis összegű tárgyi eszközöket is beruházásként kell lekönyvelni és nyilvántartani.
  •  A költségvetési rendeletbe beépítésre került az állami támogatások közé a 2015 első félévében megigényelt lakásfenntartási támogatás, foglalkoztatást helyettesítő támogatás és óvodáztatási összege 21.230 E Ft értékben. Mivel az eredeti költségvetésben meg kell tervezni a támogatási célú működési pénzeszközátvételnél az év során megigényelendő állami támogatás összegét, így jelen módosítás során csökkentésre került a rendszeres segélyre átvett pénzeszközök összege. 
  • Az intézmények 2014. évi maradványa -   mely a Képviselő-testület által elfogadásra került a 2014. évi zárszámadás során -   szintén beépítésre került a költségvetésbe.
  • 2015. évben a Határ Győző Városi Könyvtár 668 E Ft összegű könyvtári érdekeltségnövelő támogatást kapott, melyet könyv vásárlására fordíthat, ennek előirányzata is beépítésre került a költségvetésébe.
  • Képviselő-testületi döntések alapján a pályázatok benyújtásához szükséges önerő elkülönítése megtörtént a tartalékon belül.
  • A köztemető kormányzati funkció dologi kiadásai közé került átcsoportosításra 1 fő képviselő tiszteletdíjából a felajánlott összeg.
  • Az Önkormányzatnál a 2014. évi maradvány terhére beépítésre kerültek az előirányzatok közé a 2014. évi áthúzódó kiadások összegei.
 
Kérem a T. Képviselő-testületet, hogy a költségvetési rendelet módosítását elfogadni szíveskedjen.


Döntéshozói vélemények

Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság  

A Bizottság javasolja a Tisztelt Képviselő-testületnek a 2015. évi költségvetési rendelet tervezet elfogadását.

 
Döntési javaslat

"A 2015. évi költségvetési rendelet II. módosítása "

Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: Költségvetés, zárszámadás
A Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

 
TERVEZET
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének
…./2015. (..) önkormányzati rendelete
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 1/2015. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
 
1. § A 2015. évi költségvetésről szóló 1/2015. (II. 15.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: ÖR.) 1. § helyébe a következő rendelkezés lép:
„1. § Gyomaendrőd Város Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete az Önkormányzat 2015. évi költségvetésének
a) bevételi főösszegét 3.421.374 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 3.421.374 ezer forintban
állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.”
 
2. § Az ÖR. 1. melléklete helyébe a rendelet 1. melléklete lép.
 
3. § AZ ÖR. 2. § helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. § Az 1. § a) pontjában meghatározott bevételi főösszegen belül
a) a működési bevételek előirányzata 1.956.720 ezer forint,
b) a felhalmozási bevételek előirányzata 778.797 ezer forint,
c) a működési célú finanszírozási bevételek előirányzata 211.032 ezer forint,
d) a felhalmozási célú finanszírozási bevételek előirányzata 474.825 ezer forint
a 2. mellékletben részletezettek szerint.”
 
4. § Az ÖR. 2. melléklete helyébe a rendelet 2. melléklete lép.
 
5. § Az Ör. 3. mellélete helyébe a 3. melléklet lép.
 
6. § Az Ör. 4. mellélete helyébe a 4. melléklet lép.
 
7. § Az ÖR. 4. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„4. § (1) Az 1. § b) pontjában meghatározott kiadási főösszegen belül az önkormányzat működési kiadásainak előirányzata 2.165.698 ezer forint.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási előirányzatból:
a) személyi juttatás 563.039 ezer forint,
b) munkaadót terhelő járulék 119.497 ezer forint,
c) dologi kiadás 634.921 ezer forint,
d) működési célú támogatásértékű kiadás 496.584 ezer forint.,
e) működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 184.590 ezer forint,
f) a működési célú céltartalék 72.814 ezer forint,
g) ellátottak pénzbeli juttatása 94.253 ezer forint
az 5. mellékletben részletezettek szerint.”
 
8. § Az ÖR. 5. melléklete helyébe a rendelet 5. melléklete lép.
 
9. § Az ÖR. 6. melléklete helyébe a rendelet 6. melléklete lép.
 
10. § Az ÖR. 7. melléklete helyébe a rendelet 7. melléklete lép.
 
11. § Az ÖR.  7. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„7. § (1) Az Önkormányzat fejlesztési kiadásainak előirányzata 1.227.133 ezer forint.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott előirányzatból:
a) az Önkormányzat felújítási kiadása 121.658 ezer forint,
b) beruházási kiadás 748.327 ezer forint,
c) az egyéb felhalmozási kiadás a felhalmozási célú céltartalékkal együtt 357.148 ezer forint.”
 
12. § Az ÖR. 8. melléklete helyébe a rendelet 8. melléklete lép.
 
13. § Az Ör. a következő 8/A. §-al egészül ki:
„8/A. § (1) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben (a továbbiakban: Áht.) meghatározott finanszírozási bevételek és kiadások közül a befektetési célú értékpapír vásárlás, beváltás, a szabad pénzeszközök betétként való elhelyezésével és visszavonásával kapcsolatos döntés jogát a Képviselő-testület a polgármesterre ruházza át a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.
(2) A polgármester az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeit
a) államilag garantált vagy bankgarantált értékpapír és kereskedelmi kötvény vásárlására fordíthatja, valamint
b) betétként lekötheti.
 
14. § Ez a rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe