4. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2015. június 25-i ülésére

Tárgy:   Helyi adórendelet felülvizsgálata
Készítette:   Enyedi László
Előterjesztő:   Megyeri László aljegyző
Véleményező bizottság:   Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottság, Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság, Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság

Tisztelt Képviselő-testület!

 
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011-ben alkotta meg új, a jelenleg is hatályos, helyi adókról szóló, 30/2011. (XI. 4.) önkormányzati rendeletét. Az új rendelet megalkotására azért volt szükség, mert a régi rendeletben több olyan rendelkezés került feltárásra, ami magasabb szintű jogszabályok által már szabályozva volt, illetve, hogy megfeleljen a megváltozott jogszabályszerkesztésről szóló szabályok szigorúbb formai és kodifikációs követelményeinek. Adómérték változtatásról akkor nem döntött a Képviselő-testület, arra legutóbb 2009-ben került sor. Az eltelt időszakban csak apróbb módosítások, pontosítások voltak a rendeletben, így szükségessé vált annak újbóli felülvizsgálata.
 
Az alábbiakban ismertetésre kerülnek a javasolt, illetve a lehetséges módosítások, pontosítások, a helyi adórendeletünk szövegének felépítését követve:
 
1. Általános rendelkezések:
 
Helyi rendeletünk törvényi lehetőség alapján mentességet ad a helyi adók közül az építményadó, telekadó és a magánszemélyek kommunális adójának megfizetése alól az önkéntes tűzoltó egyesület szaktevékenységet végző tagjainak. A pontosság kedvéért ezt célszerű kiegészíteni a készenlétet ellátó önkormányzati tűzoltóság tagjaival, amennyiben ezt a mentességet továbbra is biztosítani kívánja a T. Képviselő-testület. Jelenleg a felsorolt adónemeknél, egy adónemben több adótárgy után is mentesülhet ilyen címen az önkéntes tűzoltó egyesület tagja. Célszerű lehet meghatározni, hogy egy adónemben csak egy adótárgy legyen mentesíthető ilyen címen. Jelenlegi szabályozás szerint a mentesítést az önkéntes tűzoltóság parancsnoka kezdeményezi minden év február 28-ig. Ezt javítani szükséges az önkormányzati tűzoltóság parancsnokára, és mivel az érintett adónemeknél az adóalanyiság az év első napjához van kötve, a mentesség feltételének meglétét is ehhez az időponthoz kellene kötni. Ebben az esetben a mentesítés kezdeményezésének határideje az adott év január 15-e lenne.
 
Rendeletünk lehetőséget biztosít az adóhatóságunkhoz teljesítendő bejelentések, bevallások, illetve adatszolgáltatások elektronikus úton történő benyújtására, illetve a helyi iparűzési adóval kapcsolatos bejelentési (változás-bejelentési), bevallási kötelezettségek teljesítését kötelezően az önkormányzat honlapján közzétett, elektronikus űrlapon rendeli el. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény változása azonban bizonyos esetekben lehetővé teszi az adózónak a központi adónyomtatványok használatát. Mivel az önkormányzati rendeletünk ezzel ellentétes szabályozást nem tartalmazhat, az elektronikus űrlapon történő benyújtásra kötelezést a helyi adórendeletünkből törölni kell.
 
2. Értelmező rendelkezések:
 
A kiépített út fogalmának meghatározásánál hivatkozott 15/2000. (XI. 16.) KöViM rendelet hatályon kívül lett helyezve, helyette a 93/2012. (V. 10.) Korm. rendelet megfelelő paragrafusát kell beépíteni.
 
3. Építményadó:
 
Az üdülőépületek utáni építményadó mértéke függ az építmény teljes alapterülete szerinti sávos besorolástól, valamint az építmény területi besorolásától, amit az érintett üdülőterület infrastrukturális ellátottsága határoz meg. Így 12 adómérték került meghatározásra a jelenlegi rendeletünkben ezen építmények után. Ezt a sok adómértéket többféleképpen lehetne csökkenteni:
- A teljes alapterület szerinti sávos besorolást megszüntetni, mivel a nagyobb alapterületű üdülőépület után amúgy is több építményadó kerülne megfizetésre, mint egy kisebb alapterületű üdülőépület után. Ezzel a megoldással 4 adómértékre lehetne lecsökkenteni az eddigi 12 adómértéket.
- Az üdülőterületek övezeti besorolásának felülvizsgálatával szintén csökkenthető lenne az alkalmazott adómértékek száma, amennyiben a jelenlegi négy övezetnél kevesebb kerülne meghatározásra.
- Az előző két lehetőség együttes alkalmazásával.
Bármelyik lehetőség bevezetése esetén csak a jelenlegi legkisebb adómértékek alkalmazásával lehetne elkerülni minden adózónál a fizetendő adó emelkedését, ez viszont jelentősebb adóbevétel csökkenést eredményezne. Egy, a jelenlegiekhez képest átlagos adómérték meghatározásával lehetne elkerülni az adóbevételek csökkenését, ez viszont azt jelentené, hogy lenne, akinek növekedne, lenne, akinek csökkenne az adófizetési kötelezettsége.
 
Jelenlegi rendeletünk a vállalkozási célú építmények után fizetendő építményadó mértékét 300 Ft/m2-ben határozza meg. Mentesít viszont az adókötelezettség alól meghatározott rendeltetésű helységeket. Ezen építmények után az adót akkor is meg kell fizetni, ha a vállalkozási tevékenység szünetel, vagy esetleg már meg is szűnt. Felmerült igényként ennek az adómértéknek a csökkentése, mivel az adó nagysága független a vállalkozás működésétől, annak eredményétől, itt tulajdonképpen a tulajdon van megadóztatva.
A helyi adókról szóló törvény nem ad lehetőséget a vállalkozó üzleti célt szolgáló épülete utáni építményadónál arra, hogy az önkormányzat a törvényben meghatározottakon túl további mentességeket, kedvezményeket állapítson meg. Ezért szükséges lenne a rendeletünkben mentesített, meghatározott rendeltetésű helységek építményadó alá történő bevonása.
 
4. Telekadó:
 
Az építményadóhoz hasonlóan szintén nagyon sok (11 db) adómértékkel adóztatjuk a belterületi beépítetlen telkeket, és nagyon széttagolt a területi besorolás is. Sok telek nem is építési telekként használatos, hanem mezőgazdasági művelés alatt áll. Szintén célszerű lenne a széttagoltság csökkentése és kevesebb adómérték meghatározása. Ez az építményadónál ismertetettekhez hasonlóan szintén vagy adóbevétel csökkenést, vagy egyeseknél adófizetési kötelezettség növekedést okozna.
 
5. Magánszemélyek kommunális adója:
 
A kommunális adó alapja a lakás céljára szolgáló épület hasznos alapterülete, mértéke függ a lakás övezeti besorolásától, valamint a hasznos alapterület sávosan meghatározott nagyságától. Ezek alapján 12 adómértékkel vannak adóztatva ezen épületek. Ennek csökkentése az építményadónál leírtak szerint történhetne, vagyis:
- A hasznos alapterület szerinti sávos besorolás megszüntetésével. Ezzel a megoldással 3 adómértékre lehetne lecsökkenteni az eddigi 12 adómértéket, viszont egy kisebb lakás után is ugyanannyit kellene fizetni, mint egy nagyobb lakás után.
- Az övezeti besorolás felülvizsgálatával.
- Az előző két lehetőség együttes alkalmazásával.
Bármelyik lehetőség bevezetése esetén csak a jelenlegi legkisebb adómértékek alkalmazásával lehetne elkerülni minden adózónál a fizetendő adó emelkedését, ami adóbevétel csökkenést eredményezne. Egy, a jelenlegiekhez képest átlagos adómérték meghatározásával lehetne elkerülni az adóbevételek csökkenését, ez viszont azt jelentené, hogy lenne akinek növekedne, lenne akinek csökkenne az adófizetési kötelezettsége.
 
Célszerű lenne a helyi rendeletünkben jelenleg nyújtott mentességek, kedvezmények felülvizsgálata. A kommunális beruházások (szennyvíz, út) után nyújtott kedvezmények szinte már teljes egészében kifutottak, újabb, ilyen címen nyújtható kedvezmények már nem várhatóak. További mentességek, kedvezmények nyújtásának a lehetőségét is meg lehetne  vizsgálni, melyre a helyi adókról szóló törvény is lehetőséget ad. Ilyen lehetne pl. az ingatlanban lakóhellyel rendelkezők számához, életkorához, jövedelméhez kötődő mentesség, kedvezmény biztosítása.
 
6. Idegenforgalmi adó:
 
A helyi adókról szóló törvényben nyújtott mentességek körét lehetne tovább bővíteni. Mentesíteni lehetne pl. az önkormányzat által meghívott, vendégül látott vendégeket, a diákcsoportokat kísérő tanárokat, vagy a szociális intézményben ellátott magánszemélyek Gyomaendrődre látogató csoportjait és kísérőiket az idegenforgalmi adó megfizetése alól.
 
7. Helyi iparűzési adó:
 
Önkormányzatunknál jelenleg az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén a helyi iparűzési adó mértéke az adóalap 1,9 %-a. A törvényben meghatározott maximális mérték 2 %. Amennyiben az építményadónál ismertetett, vállalkozási célú építmények után fizetendő építményadó mértéke csökkentésre kerülne, az adó mértékének 2 %-ra történő megemelése kompenzálhatná az építményadóban kiesett bevételeket. Amíg azonban az építményadó egy tervezhető, fix összegű bevétel, addig az iparűzési adó a vállalkozás tevékenységétől függő, változó összegű, nehezebben tervezhető bevétel. Indokolhatja viszont az adómérték megemelését a helyi adókról szóló törvény 2015. január 1-től hatályos azon változása, mely kimondja, hogy a helyi iparűzési adóból származó bevétel különösen a települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozó szociális ellátások finanszírozására használható fel.
 
Az ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenységnél két adómérték került meghatározásra jelenlegi rendeletünkben. Ezt célszerű lenne egységesíteni, egy adómértéket meghatározni az ilyen jelleggel végzett tevékenységek után.
 
8. Az adó megfizetése:
 
A magánfőzött párlat utáni, újonnan megnyitandó adóbeszedési számlával kell kiegészíteni az önkormányzat hatáskörébe tartozó adók beszedésére szolgáló számlák listáját.
 
Kérem a T. Képviselő-testületet az előterjesztés megvitatására és döntésének meghozatalára.
 

Döntéshozói vélemények

Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság  
A Bizottság javasolja a helyi adókról szóló 30/2011. (XI. 4.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatát, számítások elvégzését különös tekintettel a következőkre:
a) A magasabb szintű jogszabályok változásából adódó módosítások, pontosítások kerüljenek átvezetésre.
b) Építményadónál a jelenlegi adómértékek száma csökkentésének a megvizsgálása úgy, hogy az adóbevételek ne csökkenjenek.
c) Telkek kommunális adó keretében történő adóztatásának a megvizsgálása, a telekadó megszüntetése mellett..
d) Magánszemélyek kommunális adójánál a jelenlegi adómértékek száma csökkentésének a megvizsgálása úgy, hogy az adóbevételek ne csökkenjenek.
e) Idegenforgalmi adónál, az előterjesztés szerinti mentességek nyújtása mekkora bevételkiesést okozna.

 
Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottság  
A Bizottsága javasolja a helyi adókról szóló 30/2011. (XI. 4.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatát, számítások elvégzését különös tekintettel a következőkre:
a) A magasabb szintű jogszabályok változásából adódó módosítások, pontosítások kerüljenek átvezetésre.
b) Építményadónál, telekadónál és magánszemélyek kommunális adójánál a jelenlegi adómértékek száma csökkentésének a megvizsgálása úgy, hogy a vagyoni típusú adóknál az adóbevételek összességében ne csökkenjenek.

 
Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság  
A Bizottság javasolja a helyi adókról szóló 30/2011. (XI. 4.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatát, számítások elvégzését különös tekintettel a következőkre:
a) A magasabb szintű jogszabályok változásából adódó módosítások, pontosítások kerüljenek átvezetésre.
b) Építményadó, telekadó és magánszemélyek kommunális adója tekintetében a jelenlegi adómértékek számának a csökkentése esetén
- a jelenlegi legkisebb adómértékek alkalmazásával mennyi lenne az adóbevétel csökkenése,
- mekkora adómértékek esetén nem kerülne sor adóbevétel csökkenésre.

 
1. döntési javaslat

"Helyi adórendelet felülvizsgálata"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Adóügyek
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete felül kívánja vizsgálni a jelenleg hatályos, a helyi adókról szóló 30/2011. (XI. 4.) önkormányzati rendeletét. Felkéri a jegyzőt, hogy a döntéséhez szükséges számításokat, kimutatásokat a Képviselő-testület 2015. augusztusi ülésére készítse el, különös tekintettel a következőkre:
a) A magasabb szintű jogszabályok változásából adódó módosítások, pontosítások kerüljenek átvezetésre.
b) Építményadónál, telekadónál, magánszemélyek kommunális adójánál a jelenlegi adómértékek száma csökkentésének a megvizsgálása úgy, hogy az adóbevételek ne csökkenjenek..
c) A belterületi telkek kommunális adó keretében történő adóztatásának a megvizsgálása, a telekadó megszüntetése mellett.
d) Építményadó, telekadó és magánszemélyek kommunális adója tekintetében a jelenlegi adómértékek számának a csökkentése esetén, a jelenlegi legkisebb adómértékek alkalmazásával mennyi lenne az adóbevétel csökkenése.
e) Idegenforgalmi adónál, az előterjesztés szerinti mentességek nyújtása mekkora bevételkiesést okozna.
f) ..............................................................................................................................................................................................

Határidők, felelősök:

Határidő: 2015. 08. 31.
Felelős: Megyeri László
Hivatali felelős: Enyedi László

2. döntési javaslat

"Helyi adórendelet felülvizsgálata"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Adóügyek
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete nem kívánja módosítani a jelenleg hatályos, a helyi adókról szóló 30/2011. (XI. 4.) önkormányzati rendeletét, abban csak a magasabb szintű jogszabályok változásából adódó módosítások, pontosítások kerüljenek átvezetésre. 
 
 

Határidők, felelősök:

Határidő: 2015. 08. 31.
Felelős: Megyeri László
Hivatali felelős: Enyedi László

« Vissza
Vissza a főmenübe