2. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2013. augusztus 29-i ülésére

Tárgy:   Gyomaendrőd Város Önkormányzata gazdálkodásának 2013. I. félévi beszámolója
Készítette:   Szilágyiné Bácsi Gabriella, Tóthné Gál Julianna
Előterjesztő:   Várfi András kompenzációs listás önkormányzati képviselő
Véleményező bizottság:   Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság, Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottság, Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság

 

Tisztelt Képviselő – testület!
 
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete a 3/2013. (II. 19.) önkormányzati rendeletével elfogadta a város 2013. évi költségvetését, melyet az első félévben 2 alkalommal módosított.
 
A 2013. év nagyon sok változást hozott mind az önkormányzat, mind a hivatal életébe. A megváltozott jogszabályi környezet, a feladatalapú finanszírozás rendszerére való áttérés kissé más gondolkodást igényel. A hatékony feladatellátás melletti megtakarításra való törekvést annak figyelembevételével kell megvalósítani, hogy amennyiben olcsóbbá válik egy adott feladat végrehajtása, az ott megtakarított támogatás nem csoportosítható át más feladatra, azt az állam részére vissza kell fizetni.
2013. január 1-jétől a hivatal új helyen, a Selyem úton kezdte meg működését. A költözködést oly módon kellett megoldanunk, hogy közben a napi munkának zavartalanul kellett folynia. Mindez jelentős többletmunkát igényelt az önkormányzati és hivatali dolgozóktól, ugyanakkor a gazdálkodási folyamatok végzését mindenképpen lassította. A hivatali struktúra átalakítása, az ügyfélszolgálat kiépítése, a lecsökkent köztisztviselői létszám mellett a megmaradt feladatokhoz a megfelelő dolgozó hozzárendelése nagyon komoly feladat volt és sok energiát igényelt. A Közös Hivatal alapításával, a jogi személyiséggel rendelkező Társulás létrehozásával járó feladat, a szabályozó rendszer kiépítése, a folyamatok elindítása szintén jelentős terhet jelentett a hivatal dolgozói számára. Új feladatként jelentkezett az oktatási vagyon működtetése, ahol a technikai dolgozók munkáltatója a Zöldpark Kft. lett, így az ő munkájuk szervezése nem a hivatal feladatát képezi, viszont a működtetés feltételeinek biztosítása, a karbantartáshoz szükséges anyagok, tisztítószerek, irodaszerek beszerzése, a vagyonnal való megfelelő gazdálkodás mind a hivatal felelősségévé és feladatává vált.  
 
Az előterjesztésben röviden bemutatjuk az önkormányzat egészének (valamennyi intézmény) 2013. I. félévi bevételeit és kiadásait, majd a melléklet részletesen tartalmazza az önkormányzat, az önállóan működő intézmények és az önállóan működő és gazdálkodó intézmények I. féléves gazdálkodásának alakulását. 
 
Megnevezés
Eredeti ei. (E Ft)
Módosított ei. (E Ft)
Teljesítés (E Ft)
Telj. / Mód. ei. %-ban
Bevételek
 
 
 
 
Költségvetési támogatások
700530
802621
1171777
145,99
Közhatalmi bevételek
421260
379260
212768
56,10
Saját bevételek
346354
349054
203424
58,28
Működési célú pénzeszköz átvételek
692755
623405
269434
43,22
Felhalmozási célú bevételek
9000
9000
7182
79,8
Felhalmozási célú pénzeszköz átvételek
537885
537885
34447
6,4
Támogatási kölcsönök visszatérülése (műk. és felh.)
21900
21200
10511
49,58
Előző évi pénzmaradvány
708551
793093
18920
2,38
Függő bevétel
 
 
8150
 
Bevételek mindösszesen
3438235
3515518
1936613
55,09
Kiadások
 
 
 
 
Személyi juttatások
800229
820190
381961
46,57
Munkaadót terhelő járulékok
179869
183776
82208
44,73
Dologi kiadás
612498
722456
383684
53,11
Pénzeszköz átadások műk.c.
259592
 
181818
97517
53,63
Műk. c. kölcsön nyújtása
0
0
12450
 
Tartalékok műk. c.
87335
86336
0
 
Ellátottak juttatása
244476
244476
79597
32,56
Működési kiadások összesen
2183999
2239052
1037417
46,33
Felújítások
42000
45203
4333
9,58
Beruházások
566303
591927
59688
52,11
Pénzeszköz átadások felh.c.
44726
48648
8200
16,86
Felh. c. kölcsön nyújtása
3873
3873
326
8,42
Tartalékok felh. c.
386821
376302
0
 
Egyéb finanszírozási kiadás
210513
210513
830821
394,66
Függő kiadások
 
 
421
 
Felhalmozási kiadások összesen
1254236
1276466
903789
 
Kiadás mindösszesen
3438235
3515518
1941206
55,22
 
Kérem a Tisztelt Testületet, hogy szíveskedjen az előterjesztést megvitatni és az alábbi döntési javaslatot jóváhagyni.

 


Döntéshozói vélemények

Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság  

A Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek a város 2013.  I. félévi gazdálkodásáról készített beszámoló elfogadását.

 
Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottság  

A Bizottság javasolja a beszámoló elfogadását.
 

 
Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság  

A Bizottság javasolja a 2013. I. félévi beszámoló elfogadását.

 
Döntési javaslat

"2013. I. félévi beszámoló elfogadása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Költségvetés, zárszámadás
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete a 3/2013. (II. 19.) önkormányzati rendeletével elfogadott 2013. évi költségvetés I. félévi teljesítéséről szóló beszámolót elfogadja.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2013. 08. 29.
Felelős: Várfi András
Hivatali felelős: Szilágyiné Bácsi Gabriella

« Vissza
Vissza a főmenübe