28. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2013. november 28-i ülésére

Tárgy:   Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának módosítása
Készítette:   Nyíri Szmolár Eszter
Előterjesztő:   Várfi András kompenzációs listás önkormányzati képviselő

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása többszörösen módosítani kívánja a Társulási Megállapodást.
A módosítások Gyomaendrődöt érintő pontjai röviden összefoglalva:
- A Többcélú Társulás legfőbb szervéről szóló 8. pont törlésre kerül, az után következő pont lesz a 8. pont, melyben a legfőbb döntéshozó szerv szerepel, mely bekezdés annyiban módosul, hogy a TT nem elnökhelyettest, hanem alelnököt választ.
- A Kistérségi Iroda átszervezése miatt változtatni kell az erre hivatkozó pontokban, mint ismeretes, a Kistérségi Iroda munkáját a Szarvasi Polgármesteri Hivatal látja el.
- A megállapodás felmondásával ill. a Társuláshoz való csatlakozással kapcsolatos fejezet kibővült, az erről szóló döntéseket minősített többséggel kell meghozni, 6 hónappal korábban közölni.
- A Társulási Tanács elnökének jogaival és kötelezettségeivel bővül a megállapodás.
- Új, XI. számú fejezettel és a hozzá tartozó 4. sz. melléklettel bővülne a megállapodás, ebben szerepel az újonnan alapított Körös-szögi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. működésének eljárásrendje.
Gyomaendrőd a törzstőkét lakosság arányban fizeti meg: 32,43% = 162.147,- Ft. ez a százalék a társaság működtetéséhez szükséges költségek fedezetének arányszáma is.
Gyomaendrőd szavazati aránya a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0005 számú pályázatban való beruházási arány szerint: 24,91%.
 
A Megállapodás módosításairól szóló Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanács határozatai jelen előterjesztés mellékletét képezik. A november 20-ai Körös-szögi Kistérségi ülésen a legutóbbi módosítást a Társulás Tanácsa elfogadta.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására, és döntésüket a módosítások elfogadásával kapcsolatban!

 

 


Döntési javaslat

"Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának módosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: ÁLTALÁNOS ÜGYEK
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának módosítását az alábbiak szerint:

A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodás Módosítása
2013. augusztus 28.

1. §

A Társulási Megállapodás I. fejezet 8. pontja kikerül a megállapodás szövegéből, a következő pontok számozása értelemszerűen megváltozik.
 
2. §
A Társulási Megállapodás I. fejezet új számozás szerinti 8. pontjának szövege az alábbiak szerint módosul:
„A Többcélú Társulás legfőbb döntéshozó szerve a Társulási Tanács (a továbbiakban: Tanács), amelyet a társult települések polgármesterei alkotnak. A Társulási Tanács tagjaiból egy elnököt és két alelnököt választ.”
3. §
A Társulási Megállapodás I. fejezet 12. pontjának szövege az alábbiak szerint változik:
„12. A Társulási Tanács döntéseinek előkészítését és feladatai végrehajtásának megszervezését a Szarvasi Polgármesteri Hivatal látja el.”
4. §
A Társulási Megállapodás III. fejezet 1. pontjának szövege az alábbiak szerint módosul: „1. A Többcélú Társulás feladatainak megszervezését a Szarvasi Polgármesteri Hivatal látja el.
Feladatai különösen:
- a Többcélú Társulás működésének megszervezése, a Társulás és Intézményei egyes pénzügyi-gazdasági feladatainak ellátása,
- társulási döntések előkészítése, végrehajtása
- Társulás pályázati tevékenységének összehangolása, koordinációja,
- a tagtelepülési feladatok egyes tevékenységeinek összehangolása, koordinatív szerep, egyéb, jelen megállapodásban szabályozott feladatok ellátása.”
5. §
A Társulási Megállapodás III. fejezet 4. pont 4.1. alpontjának szövege a következőkre változik:
„4.1. Körös-szögi Kistérség Szociális és Gyermekjóléti Intézménye
Székhelye: 5540 Szarvas, Kossuth u. 19.
Önállóan működő, gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv Feladatai: - ápoló gondozó otthoni és rehabilitációs intézményi ellátás
- átmeneti elhelyezést biztosító ellátások
- házi segítségnyújtás (jelzőrendszeres házi segítségnyújtás)
- tanyagondnoki szolgálat
- szociális étkeztetés
- nappali szociális ellátás
- egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás (támogató szolgáltatás)
- önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
- családsegítés
- gyermekjóléti szolgáltatás,
- védőnői szolgáltatás,
- iskola-egészségügyi gondozás
- Szarvasi 1.sz. gyermek háziorvosi alapellátás
(működési területe: Szarvas település közigazgatási területe).
- hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok.
Működési területe: Békésszentandrás, Csabacsűd, Kardos, Kondoros, Örménykút, Szarvas települések közigazgatási területe.
6. §
A Társulási Megállapodás III. fejezet 6, 7, és 8. pontjában a „Kistérségi Iroda” megnevezés „Szarvasi Polgármesteri Hivatal” megnevezésre változik.
7. §
A Társulási Megállapodás V. fejezet 6. pont 6.4 és 6.5 alpontjának összevonásával létrejövő új 6.4 alpont szövege az alábbiak szerint változik:
„6.4. A munkáltatói jogokat Szarvas Város Jegyzője gyakorolja.”
A következő alpontok számozása értelemszerűen megváltozik.
8. §
A Társulási Megállapodásban szereplő „elnökhelyettes” kifejezés valamennyi esetben „alelnök” kifejezésre változik.
A Társulási Megállapodás jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlan tartalommal hatályban maradnak.
 
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás
Társulási Megállapodás Módosítása
2013. október 15.
1. §
A Társulási Megállapodás IV. fejezet 5. pontjának szövege az alábbiak szerint változik:
5. „A Társulás tagja a Társulási Megállapodást a naptári év utolsó napjával – december hó 31-i hatállyal – mondhatja fel.
A felmondásról (kiválásról) szóló – minősített többséggel meghozott – határozati döntést legalább 6 hónappal korábban köteles meghozni és a Társulás tagjaival, valamint a Társulási Tanáccsal közölni.
A társuláshoz csatlakozni naptári év első napjával lehet. A társuláshoz való csatlakozásról legalább hat hónappal korábban, minősített többséggel kell dönteni. A társulásban részt vevő Képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges a többcélú kistérségi társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz.”
A következő alpontok számozása értelemszerűen megváltozik.
2. §
A Társulási Megállapodás VII. fejezete kiegészül a 3. ponttal az alábbiak szerint:
„3. A Társulási Tanács elnöke, mint a társulás nevében eljárásra jogosult személy jogai és kötelezettségei
3.1. A Társulási Tanács elnöke a Társulás ügyeinek vitele keretében:
a. összehívja a Társulási Tanács üléseit, összeállítja az ülések napirendjét,
b. gondoskodik a Társulás éves mérlegének, vagyonkimutatásának, költségvetésének, éves beszámolójának elkészítéséről,
c. képviseli a Társulást és a projektet harmadik személyekkel szemben, bíróságok és más hatóságok előtt,
d. a Társulás mérlegét Tagok számára hozzáférhetővé teszi,
e. évente legalább egy alkalommal jelentést készít a Társulási Tanács részére a Társulás működéséről, feladatainak ellátásáról, a társulási cél megvalósulásáról,
f. ellátja mindazon feladatokat, melyet a társulási megállapodás, illetve a Társulási Tanács számára előírt,
g. a Támogatási Szerződést és az egyéb szerződéseket, valamint azok módosításait a Társulás nevében aláírja,
h. bármely kérdésben észrevétellel és kérdéssel élhet a Tagok, illetve képviselőik, a hatóságok, közreműködő szervek, személyek felé, beszámoltathatja a Társulásban közreműködő bármely érdekeltet,

A Társulási Megállapodás jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlan tartalommal hatályban maradnak.

 

A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás
Társulási Megállapodás Módosítása
2013. november 20.
  
1. §
 
A Társulási Megállapodás egy új XI. fejezettel bővül az alábbiak szerint:
XI.
A Társulás által alapított gazdasági társaság
 
1. Az Alapító döntése szerint nonprofit korlátolt felelősségű társaságot (továbbiakban Társaság) hoz létre, az alapító Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás illetékességi területéhez tartozó települések hulladékgazdálkodásának hatékonyabb ellátásának biztosítása érdekében. Az Alapító a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0005 pályázaton nyertesként szerepelt, a megvalósításhoz a nonprofit Kft. megalapítása szükséges követelmény.
 
2.  A Társulás, mint Alapító 2013. november 15-én létrehozta a Körös-szögi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot (továbbiakban Társaság), melynek székhelye: 5540 Szarvas, Kossuth L. u. 19.
 
3. A Társaság alapítói jogkörével kapcsolatos döntésekben a Társulás a 4. mellékletben meghatározott eljárási rend szerint és az abban meghatározott szavazati arányok mellett hoz döntést.
 2. §
 
A Társulási Megállapodás kiegészül egy új 4. számú melléklettel az alábbiak szerint:
 
4.sz. melléklet
 
 
 
A KÖRÖS-SZÖGI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA
TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSÁHOZ
 
  
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása által alapított Körös-szögi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság működésének eljárásrendje
  

1. A Körös-szögi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Társaság) alapítójának képviselője Brlás János a Társulás elnöke

2.  Az alapításhoz szükséges törzstőke rendelkezésre bocsájtását a tagtelepülések 2013. évi lakosságarányosan teljesítik az alábbi megosztásban:
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzata
32,43 %
Szarvas Város Önkormányzata
38,50 %
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata
8,67 %
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata
4,33 %
Kondoros Város Önkormányzata
12,09 %
Hunya Község Önkormányzata
1,53 %
Kardos Község Önkormányzata
1,51 %
Örménykút Község Önkormányzata
0,94 %
  
100,00 %
 
 
3. A társaság működéséhez szükséges költségek fedezetét a tagtelepülések a 2013. évi lakosságarányosan teljesítik a 2. pont szerint.
  
4.  A társaság ügyeiben döntő szavazatok megosztása a tagtelepülések a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0005 azonosítószámú pályázat kapcsán megvalósuló vagyon településenkénti hányada alapján történik. Azon települések, melyek a pályázatban nem vesznek részt, 1 szavazat illeti meg az alábbiak szerint:
 
 
 
Vagyon településenkénti hányada
Település által képviselt szavazatok száma
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata
0 %
1
Örménykút Község Önkormányzata
0 %
1
Hunya Község Önkormányzata
0 %
1
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata
0,23 %
2
Gyomaendrőd Város Önkormányzata
24,91 %
248
Kardos Község Önkormányzata
0,46 %
5
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
37,23 %
371
Szarvas Város Önkormányzata
37,18 %
371
Összesen:
100 %
1000
 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2013. 11. 28.
Felelős: Várfi András
Hivatali felelős: Nyíri Szmolár Eszter

« Vissza
Vissza a főmenübe