3. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
2016. március 21-i ülésére

Tárgy:   2016-2017. évi közmunkaprogram ismertetése
Készítette:   Varjú Róbert
Előterjesztő:   Toldi Balázs polgármester
Véleményező bizottság:  

 Tisztelt Képviselő-testület!

Gyomaendrőd Város Önkormányzata 2015. február 08.-án benyújtotta a 2016-2017. évi közmunkaprogram tervezetét a Munkaügyi Kirendeltség részére, melyet módosítás nélkül el is fogadtak, támogathatónak ítéltek meg.
 A programelemekhez kapcsolódó létszám 275 főről 301 fő-re emelkedett, melynek kapcsán növekedtek a programokhoz kapcsolódó bérköltségek, beruházási-dologi költségek is.
 A tényleges foglalkoztatási kereteket a területileg illetékes Munkaügyi Kirendeltség által megítélt támogatások, illetve hatósági szerződések fogják véglegesen rögzíteni. Amíg a kistérségi startmunka programok 2015-2016 évben 5 programelemre tagolódtak, addig 2016-2017. évben már 9 mintaprogram került elfogadásra.
  1. mezőgazdaság,
  2. belvíz,
  3. földút,
  4.  illegális szemétlerakó,
  5. helyi sajátosság,
  6. közút,
  7. bio-és megújuló energia felhasználás,
  8. startplusz,
  9. útőr
A programelemeket a Belügyminisztérium mintaprogramként fogadta el. Az útőr mintaprogram, és a startplusz mintaprogram kivételével az összes mintaprogram 2016.03.02. és 2017.02.28. közötti időszakra vonatkozik. Az útőr mintaprogram 2016. március 1. és 2016. november 30. közötti időszakra, míg a Startplusz mintaprogram 2016. március 01. és 2016. március 31. közötti időszakra vonatkozik.
A mintaprogramok mellett a 2015. november 01.-én kezdődött hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási programok 2016. február 29.-ével meghosszabbításra kerültek, a programokban résztvevők pedig, 2016. március 01. és 2016. június 29.-e között különböző tanfolyamokon, képzéseken vesznek részt. (útépítő, kertész, takarító).
A mintaprogramok esetében a fajlagos költségek a változó támogatási intenzitás miatt 111. 000-119.000.- Ft/fő/hó között lettek megállapítva a kiírásnak megfelelően, valamint elmondható, hogy a költségadatok számításánál sajnos a 2015. évi közfoglalkoztatási bérekkel lehetett számolni.
 
 
Belvíz:

Program kezdete 2016.03.02. Program vége 2017.02.28.
 
 Létszámok megoszlása:
 
Segédmunkás (nem irányító): 50 fő
Segédmunkás (irányító): 5 fő
Szakmunkás (nem irányító): 1 fő
 
 Költségek megoszlása:
2016.-2017 évi bérköltség: 60.995.732.-
Közvetlen költségek: 13.989.566.-
 
 A dolgozók feladata az Önkormányzat tulajdonában lévő kül- és belterületi belvízelvezető csatornák karbantartása, cserjézése és iszapeltávolítása, átereszek kitakarítása, cseréje, támfalak építése, lejtésviszonyok felülvizsgálata, csatornák mélyítése. Több utcában várhatóak átereszcserék. A brigádok tevékenységei a téli időszakban más területek cserjézésével, és síkosság mentesítési, hóeltakarítási feladatkörrel egészül ki. A cserjézés során kitermelt nyersanyagot részben fűtőanyagként hasznosítanánk, részben a zöldhulladék lerakóban komposztálnánk. A fóliában használt vegyes tüzelésű kazánjainkhoz kitűnő energiaforrásként tudjuk hasznosítani a kitermelt nyiladékot, így olcsóbb a fenntarthatósága, mintha vásárolni kellene a tüzelőanyagot. Az eszközparkot tovább bővítjük 1db használt árokásó adapterrel ellátott kompakt rakodógéppel (4.500.000Ft), mellyel a csatornákból kitermelt földet azonnal el tudjuk szállítani, illetve olyan helyen is be tud avatkozni, ahol más erőgépek elakadnának. Beszerzésre kerül még 1db Stihl aljnövényzettisztító (200.000Ft), melyet széleskörben tudunk majd hasznosítani. Továbbá folytatnánk a problémásabb útszakaszok, csatornák, védgátak karbantartását is.
 

  
( Csatornatisztítási munkálatok 2015.)

Földút:

Program kezdete 2016.03.02. Program vége 2017.02.28.
 
Létszámok megoszlása:
 
Segédmunkás (nem irányító): 14 fő
Segédmunkás (irányító): 1 fő
 
Költségek megoszlása:
2016.-2017. évi bérköltség: 16.220.456.-
Közvetlen költségek: 3 866 500 Ft
 
A programban beszerzésre kerül 2db magassági ágvágó (220.000Ft/db), mellyel a nehezen elérhető, és zavaró gallyakat tudjuk eltávolítani, és ezáltal is gyorsabbá tenni a munkafolyamatok elvégzését, így több mezőgazdasági utat tudunk karbantartani. 1db Ms 661 C-M 71cm vezetővel rendelkező Stihl láncfűrészt (280.000Ft/db) a viharok után kidőlt vastag fák felaprításában használunk, így a kisebb teljesítményű gépeinket, óvni tudjuk a rendellenes használattól. A cserjék, bozótok a csatornákban lévő víz lefolyását gátolják, és mivel e területek elég belvizesek a csapadékos időszakokban, így tisztításuk elengedhetetlen. Célunk 40.000 fm földútszakasz helyreállítása a csapadékos időszakot követően. A programban kitermelt, összegyűjtött nyesedékből, kidőlt fákból elő tudnánk állítani telephelyeink, és fólia sátraink fűtésére szolgáló tüzelőanyagot a téli időszakra, így itt is költséget tudunk megtakarítani.
A programelemben a kevésbé járható földutak elegyengetésére, tárcsázására, hengerezésére, valamint az utak széleinek cserjézésére is sor kerül.

Hulladék:

Program kezdete 2016.03.02. Program vége 2017.02.28.
 
 Létszámok megoszlása:
 
Segédmunkás (nem irányító): 26 fő
Segédmunkás (irányító): 3 fő
Szakmunkás (nem irányító): 3 fő
 
 Költségek megoszlása:
2016.-2017. évi bérköltség: 35.605.864.-
Közvetlen költségek: 7 246 312 Ft
 
A város belterületein, illetve külterületein képződött szemét, illegális hulladéklerakók összetakarítására kerül majd sor ebben a programelemben a korábbi évek gyakorlatának megfelelően.
Az utak mellett található illegális szemét lerakóhelyek megszüntetése is fő célkitűzésünk. A szeméttel vastagon borított területeken vaskonténerek kihelyezését tervezzük. Az ömlesztett szemét szállításának lehetőségével rengeteg zsák ára megspórolható.
 

( Szemétgyűjtés 2015.)


Mezőgazdasági:

Program kezdete 2016.03.02. Program vége 2017.02.28.
 
 Létszámok megoszlása:
 
Segédmunkás (nem irányító): 81 fő
Segédmunkás (irányító): 4 fő
Szakmunkás (nem irányító): 7 fő
Szakmunkás (irányító): 2 fő
 
Költségek megoszlása:
2016.-2017. évi bérköltség: 104 407 109 Ft
Közvetlen költségek 21 549 159 Ft
 
Állattenyésztés: A juhtartás tekintetében a 2015-2016. évi programban betervezett kosváltás megtörtént, ennek megfelelően kedvező minőségi változás következett be. Fejlett, egészséges bárányok születtek, melyeket magasabb minőségi osztályban tudunk értékesíteni. Továbbá idén tervezünk szenázs készítést fóliás teknológia alkalmazásával, magasabb beltartalmú tömegtakarmány előállítása céljából.
A baromfitartás tekintetében a korábbi állomány fenntartását tervezzük, mely a gyöngyöstartás irányába mozdul el, ami a kedvezőbb tartási eredményeknek köszönhető.
Növénytermesztés: a gyakorlókertben termeljük meg a város szépítésére szolgáló virágokat. Az ősszel elültetett árvácskák a mostoha, esős időjárás miatt kevésbé fejlődtek, reméljük a tavasz megmutatja majd igazi szépséges arcukat. A téli hónapok alatt elkezdődött a növények szaporítása, így ahogy a tavaszi időjárás engedi, májusban elkezdjük az egynyári virágok kiültetését a közterületinkre. Az egynyári virágok (gazánia, szalvia, büdöske, lobélia, petúnia, muskátlik) számát, a tavalyi 20.000 db-ról 35.000 db-ra kívánjuk növelni, ami a virágágyások számának további emelkedésével magyarázható, valamint a városi lakosság részére értékesíteni is kívánunk palántákat.
A közmunkaprogramban bevont területeken 7,8 ha-ra szeretnénk a kender vetésterületét növelni. A megtermelt magot az Agromag Kft. részére kívánjuk értékesíteni, szárát pedig fűtési célra hasznosítanánk. 2016.-ban is szeretnénk cirkot termeszteni, melynek vetésterületét 1,5 ha-ra növelnénk, és ebből seprűkötés továbbra is a cél: a közmunkások, valamint az önkormányzati intézmények, seprűvel való ellátását is így oldanánk meg. Továbbá 25,35ha napraforgót, és 31,5ha búzát termesztenénk a közmunkaprogramba bevont földterületeken. A meglévő telepített gyümölcsöst  egyenlőre továbbra is fenntartanánk, fejlesztése a termés mennyiségétől függően 2-3 év múlva lehetséges. Továbbra is gondozzuk a homoktövist 1 ha-os területen. A homoktövis bogyóit továbbra is kézzel takarítjuk be, és a belőle lekvárt, dzsemet készítünk. Könnyen megközelíthető területen 0,5ha gyógynövény (körömvirág) termesztését is elkezdjük. A körömvirág szárított virágát értékesíteni kívánja az Önkormányzat.
 
  
 
 
( Cirok, és kender betakarítás 2015.)
Helyi sajátosságokon alapuló:

Program kezdete 2016.03.02. Program vége 2017.02.28.
 
 Létszámok megoszlása:
 
Segédmunkás (nem irányító): 30 fő
Segédmunkás (irányító): 3 fő
Szakmunkás (nem irányító) 2 fő
Szakmunkás (irányító) 0 fő
 
 Költségek megoszlása:
2016.-2017. évi bérköltség: 42 656 908.- Ft
Közvetlen költségek: 8 259 951  Ft
 
A 2016-17-es programban a dolgozók az asztalos műhely fejlesztésével kültéri bútorokat, postaládákat, virágládákat, és hirdetőtáblákat, kerékpártárolókat gyártanak majd, valamint a holtágaknál stégek kiépítését is tervezzük. A város közterületeire a tavalyi évhez hasonlóan további utcai szeméttárolókat helyezünk ki. Fedett kerékpártároló kerül az oktatási, és egyéb intézményekhez - pl. óvodákhoz, általános iskolákhoz.  Ezek megvalósításához beszerzésre kerül 1 db marógép (nettó: 650.000.-Ft) 1 db szalagcsiszoló gép (nettó: 655.081.-Ft) – így ezekkel a gépekkel teljes lesz az asztalos műhelyünk felszereltsége, még szélesebb körben tudunk előállítani asztalos ipari termékeket. Saját kezűleg gyártjuk le a fent említett tárgyakat a programban leírt elképzeléseink megvalósításához. A program segítségével szeretnénk a Hármas Körös folyó partján lévő túraútvonalat turisztikai szempontból élvezhetőbbé tenni, információs táblákkal, pihenőhelyek kialakításával, valamint a jelenlegi állapotát fenntartani, és megőrizni. Az időjárástól függően évi legalább háromszori tisztítása elengedhetetlen. A hullámterek is kitakarításra várnak a gaztól elhalt fáktól közel 5100m2 területen. Továbbá a programban a mezőgazdasági területünkön megtermelt 1,5 ha cirokból seprűkötés folytatását is tervezzük, mely révén a hagyományos közmunka programban felhasznált seprűk beszerzését, és különböző intézmények seprű igényét ki tudjuk elégíteni, így gazdaságosabbá válik programunk.
 
  

( Asztalosipari műhely termékei 2015.)

Közút:

Program kezdete 2016.03.02. Program vége 2017.02.28.
 
 Létszámok megoszlása:
 
Segédmunkás (nem irányító): 35 fő
Segédmunkás (irányító): 3 fő
Szakmunkás (nem irányító): 1 fő
 
 Költségek megoszlása:
2016.-2017. évi bérköltség: 43.701.091.- Ft
Közvetlen költségek 9 863 933 Ft
 
Új parkolók építésére, és szegélykövezésére is sor került a program keretében.  A program eredményeként jött létre a melegvízkút környékének rendezése, a gyomai posta előtti parkoló, az endrődi posta előtti parkoló, a Kis Bálint Általános Iskola Petőfi utca felőli oldalán lévő több mint 150 m hosszú parkoló, a Rózsahegyi Iskola Kacsó Pongrác utca felőli oldalán lévő parkoló. A program eredményeként jött létre az Önkormányzat udvarán lévő 20 m hosszú térköves járdaszakasz is, a Körös Látogató Központ előtti térköves bejáró.
A 2016.-2017. évi programban pedig elkészülhet a Csókási kerékpáros lejáró teljes térkövezése, új partfal kialakítása, az endrődi Művelődési ház Szt. Antal utcai parkolója, az Árpád utcán a zöldséges iránt új parkoló, a Fő úton a Mátyás Király és az Árpád utca közötti járdaszakasz térkövezése, a Fürdő előtti parkoló térkövezése. A város önkormányzati útjainak széle sok helyen töredezett, és nem rendelkezik patkával, másrészt még mindig kevés az utak mentén lévő parkoló, amely gondot okoz a városban lakók, és az ide érkezők számára is. Ezeken a problémákon próbálunk ezzel a programmal továbbra is segíteni, hogy biztonságosabbá, sár mentesebbé váljon a közlekedés városunkban. Célunk a tavalyi évhez hasonlóan a felújításra váró járdaszakaszok cseréje, és a hibás, töredezett járdalapok újraöntése. A program keretében további 1800 méter új járdaszakasz előállítását tervezzük, valamint 500m2-rel növelnénk a parkolási lehetőséget városunkban. Ezzel hozzájárulunk a város fejlődéséhez, és a biztonságosabb közlekedéshez. A városnak költséget takarítunk meg, mivel a közmunkaprogram keretén belül történik a fejlesztés. A program további fejlesztéseként 1db aszfaltvágó is beszerzésre kerül, melynek segítségével a rossz járdalapok összevágásával, alapanyagot tudunk biztosítani az új parkolók aljzatának elkészítéséhez. Ezáltal jelentős költség takarítható meg a programon belül az anyagbeszerzés területén.
 
 
 
 
 
   
(Parkoló építés 2015.)
 
Bio-és megújuló energia felhasználás:

Program kezdete 2016.03.02. Program vége 2017.02.28.
 
 Létszámok megoszlása:
 
Segédmunkás (nem irányító): 18 fő
Segédmunkás (irányító): 2 fő
 
Költségek megoszlása:
2016.-2017. évi bérköltség 21 699 062 Ft
Közvetlen költségek 6 994 639 Ft
 
A város kül- és belterületének tisztítása során cserjézési, és egyéb takarításból keletkezett, valamint más programokban kitermelt  faanyag - gallyak nyesedék - feldolgozására indítjuk el az új programelemet, melynek segítségével a kitermelt nyersanyagok hasznosíthatóak lennének a közmunka számára, valamint értékesíthető fűtőanyagot állítanánk elő. A programban beszerzésre kerül egy mobil ágaprító gép, melynek segítségével a kitermelt faanyag könnyebben kezelhető, tárolható. A tüzelőanyagokat, nyiladékokat, felhasználnánk önkormányzati épületek, valamint fóliasátrak fűtésére. Ezen felül a lakosságnak történő értékesítésre is nyílna lehetőség. Az ebből származó bevételt a programelem továbbfejlesztésére, és működtetésére használnánk fel.
 
   
(Cserjézési munkálatok 2015.)


 
Útőr:

Program kezdete 2016.03.01. Program vége 2016.11.30.
 
 Létszámok megoszlása:
Segédmunkás (nem irányító): 5 fő
 
Költségek megoszlása:
2016.-2017. évi bérköltség: 4.042.845.- Ft
Közvetlen költségek 1.357.143.- Ft
 
2015-ben Gyomaendrőd is csatlakozott a közút programhoz a startmunka keretein belül, és ezzel az útőr programmal szeretnénk bővíteni a városban ezen feladatok ellátását. Főbb feladataink: az úttartozékok (pl. jelzőtáblák) helyreállítása, tisztántartása, a láthatóságot zavaró növényzet gondozása, útburkolaton, útpadkán álló víz elvezetése. Vízelvezető rendszerek, műtárgyak (hidak, átereszek, burkolt árkok) tisztítása, karbantartása, az útesztétikai célú növényzetgondozás, út menti hulladékgyűjtés, takarítás, úthibák észlelése, jelentése, és kisebb úthibák javítása. Valamint önkormányzatunk rendelkezik külterületen található, két települést összekötő kerékpárúttal, így egy részének környezetének karbantartását is szeretnénk ellátni.
 
 
Startplusz:

Program kezdete 2016.03.01. Program vége 2016.03.31.
 
 Létszámok megoszlása:
 
Mezőgazdasági, erdőgazdasági, növényvédő gép kezelője: 1 fő
 
 Költségek megoszlása:
2016.-2017. évi bérköltség: 115.180.- Ft
Közvetlen költségek: 2.884.820.- Ft
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának 2015-2016. évi közmunkaprogramját kiemelkedő szakmai teljesítményéért dícséretben részesítette a Belügyminisztérium. Ennek jutalmaként 3 millió forint értékben, egy nagyértékű eszköz beszerzésére, valamint 1 fő egy havi foglalkoztatására adtak lehetőséget e programon keresztül.
A közmunkaprogram működése során rengeteg kaszálék, darálék, nyesedék, hulladék keletkezik. 2015-2016-os mintaprogramok összesen 275főt foglalkoztattak. A keletkezett, fent felsorolt anyagokat természetesen el kellett szállítani. Nagyon sokszor előfordult, hogy a tervezett munkafolyamatok lassabban haladtak az alacsony szállítási kapacitás miatt. A programban szereplő támogatásból szeretnénk a fent szereplő problémát kezelni, lehetőség szerint megszüntetni. 2016-ban induló közutas, bio programunkban rengeteg olyan feladat kerül végrehajtásra, amelynek a szállítási igénye magas. A bio programunkban a Körös Maros Nemzeti Park területén gyalogakác cserjét fogunk kitermelni, melyet határidőre el is kell szállítanunk a munkaterületről. A feldarált nyesedéket el kell szállítanunk a végső tárolóhelyre. A közutas mintaprogramunkban a felszedett járdalapokat szintén el kell szállítanunk. A programban szereplő anyagokat, sódert, cementet a munkaterületre ki kell kiszállítani, az eszközökkel együtt. A mezőgazdasági mintaprogramunkban az emberek kiszállítását is meg kell oldanunk az adott munkaterületre (kukorica- napraforgóföld). A hulladékos mintaprogramunkban az összeszedett hulladékot is el kell szállítanunk az adott lerakóhelyre. A belvíz mintaprogramunkban a csatornákból kitermelt föld elszállítását is meg kell, hogy oldjuk. A földutas mintaprogramunkban pedig a földutak melletti kaszálék állattartótelepre történő kiszállításról is gondoskodni kell. Összességében elmondható, hogy a mindennapi munkaszervezés folyamán igen nagy fejtörést okoz a fent szereplő szállítási feladatok időben történő megoldása. Ezért a Start Plusz programban egy új szállítójármű (Nettó:2.255.612) beszerzését terveztük meg.
 
Továbbá a mintaprogramok mellett indult hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási program, melyben 46+6 fő foglalkoztatására nyílt lehetőség. A programban részt vevők a Körös Maros Nemzeti Park területén lévő gyalogakác kitermelésében vettek részt, mely révén jelentős mennyiségű fadarálékot sikerült előállítani.
 
Összegezve a Belügyminisztérium által támogatott 2016.-2017. évi kistérségi (járási) startmunka mintaprogramokban szereplő összes létszám: 301 fő, a hozzá tartozó 2016.-2017.-évi bérköltség összesen 325 286 222 Ft, valamint a közvetlen költség 71 770 060 Ft-ot tesz ki.
 
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy fogadja el a 2016-2017. évi közmunkaprogram Belügyminisztérium által támogatott programjait.

Döntéshozói vélemények

Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság    
 
Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság    
 
Döntési javaslat

"2016-2017. évi közmunkaprogram ismertetése"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: ÁLTALÁNOS ÜGYEK
A Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy hagyja jóvá a 2016-2017. évi közmunkaprogramról szóló tájékoztatót.  
Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal
Felelős: Toldi Balázs
Hivatali felelős: Varjú Róbert

« Vissza
Vissza a főmenübe