7. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2016. március 31-i ülésére

Tárgy:   'Gyoma újratelepítésének 300. évfordulója' ünnepségsorozat megszervezése
Készítette:   Megyeri László aljegyző
Előterjesztő:   Toldi Balázs polgármester
Véleményező bizottság:  

Tisztelt Képviselő-testület!
 
 
A testület az elmúlt év augusztusában döntést hozott arról, hogy felkarolja a Bethlen Nyugdíjasok Közössége és a Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszergazdasági Oktatási- Képzési Alapítvány (a továbbiakban: Bethlen Alapítvány) kezdeményezését, hogy 2017-ben méltó módon kerüljön megünneplésre Gyoma újratelepítésének 300. évfordulója.

A döntést követően két alkalommal került sor egyeztetésre a tervezett ünnepségsorozatról. A legutóbbi, januári egyeztetésen konkrét elképzelések is megfogalmazódtak, amelyekről az önkormányzatnak is döntéseket kell hoznia abban az esetben, ha nemcsak elviekben, hanem cselekvő partnerként is támogatni kívánja az ünnepség sorozatot.

Az egyeztetésen az évfordulós események javaslatával kapcsolatban az önkormányzathoz benyújtott és ott elfogadott dokumentumok tartalmán túl a következők körvonalazódtak:
2017. október 8-a lesz az az eszmei időpont (történelmi dátum), amikor 300 évvel ezelőtt Gyoma újratelepült a török hódoltság idejében bekövetkezett pusztulást és elnéptelenedést követően.
 
Az évfordulóra a Bethlen Nyugdíjasok Közössége és a Bethlen Alapítvány (a továbbiakban: Kezdeményezők):
  1. Gyoma történetét feldolgozó könyv kiadását tervezik és
  2. Javasolják köztéri műalkotás elhelyezését a Wodiáner Albert téren lévő emlékmű helyére továbbá,
  3. 2017-ben egy évfordulós rendezvénysorozat megszervezését ajánlják a város vezetésének.
Az egyeztetés során a következő kéréseket, vállalásokat rögzítettük és alapelveket fektettük le:
Gyoma történetét feldolgozó könyv kiadása:
A kiadó a Bethlen Alapítvány civil szervezet lesz. A szerző Cs. Szabó István. A kiadó köt szerződést a könyv kiadásával járó minden elő- és utómunkára, fizeti a számlákat, vállal kiadói felelősséget. A pénzügyi forrást adományokból teremti meg. Az önkormányzati támogatás módja lehet bizonyos mennyiségű könyv megvásárlása és egyéb, pl. pályázati támogatási forrás is.
 
Emlékmű (köztéri műalkotás) elhelyezése:
Az emlékmű (köztéri műalkotás) állításával kapcsolatban a Szervezők azt szeretnék, ha ezt az önkormányzat vállalná magára. Azaz a környezet előkészítése, tervpályázati felhívás elkészítése, az alkotóművész kiválasztása tervpályázaton, a szerződéskötés és a finanszírozás.
A Kállai szobornál felmerült anomáliák elkerülése érdekében a következő logikai lépéseket kell megtenni:
  1. Képviselő-testületi döntés arról, hogy a 423/2015. (VIII. 27.) Gye. Kt. határozatban felkarolt évfordulós esemény kapcsán elhatározza egy köztéri műalkotás elhelyezését a Wodiáner Albert téren,
  2. A köztéri műalkotás elkészítésére tervpályázatot ír ki a képzőművészeti lektorátus által javasolt művészek meghívásával. A tervpályázat előkészítése, a műalkotás eszmei mondanivalójának kialakítása érdekében bevonja a főépítészt, a helytörténészeket és a képzőművészeti lektorálást végző szervezetet is.
  3. Döntést kell hozni a Wodiáner tér rehabilitációjáról. Ennek keretében:
    1. Tisztázni kell a jelenleg ott lévő önkényuralmi rendszerhez köthető, 1919-es emlékmű helyzetét, abból a szempontból, hogy műalkotás-e, vagy csak egy építmény emlék? Ha műalkotás, van-e szerzői jogtulajdonos?
    2. Az emlékmű lebontható, vagy át kell helyezni pl. az egyik köztemetőbe kegyeleti okokból?
  4. A tervpályázat eredményeként meg kell terveztetni a tér arculatát úgy, hogy az igazodjon a leendő köztéri műalkotáshoz, illetve a leendő szabadság téri rehabilitációs elképzeléshez is.
  5. Pályázati lehetőségeket kell keresni a tér rehabilitációhoz és a köztéri műalkotás megvalósítása forrásának megteremtésére.
  6. Le kell folytatni a köztéri műalkotás elhelyezésével, a tér rehabilitációs munkálataival és a beszerzésekkel kapcsolatos eljárásokat.
Évfordulós ünnepség sorozat:
  1. Célszerű lesz egy logót terveztetni és valamilyen szlogent kialakítani a jubileumra.
  2. Nem lenne szerencsés az évfordulós ünnepséget az egész évre elnyújtani. 2017-ben az év telhet az évforduló jegyében, de egy rövidebb időintervallumba kellene az ünnepi eseményeket besűríteni.
  3. Javasolt 2017. október 1-je vagy 8-a (mindkét nap vasárnap lesz) és 23-a (ez ünnepnap) közötti 2-3 hétre tervezni az ünnepségeket és eseményeket. Ekkor még jó idő van, túl leszünk a nyári szüneteken és előtte a téli ünnepeknek. Ekkor van az osztálytalálkozók ideje is, sokan hazajönnének egy nívós és egyedülálló ünnepség sorozatra. Így legyen:
    1. Nyitó ünnepség 2017. október … -n
    2. Kulturális események szervezése. Pl. koncertek (komoly és könnyűzene), kiállítások. Szempont: egyedi, az ünnepséghez illő vagy azt idéző, magas minőségű programok!
    3. Sport és turisztikai események. Pl. nyitott múzeumok (Kner Múzeum, Tájházak, Városi Képtár stb.) és turisztikai látogató központok, amelyek változatos és populárisabb eseményekkel is várnák a látogatókat.
    4. Ismét meg lehetne szervezni a Gyomaendrődiek [ötödik] Világtalálkozóját.
    5. Ebben az időszakban kell megjelentetni a Gyoma történetét feldolgozó könyvet és ekkor kellene megjelentetni a Gyomaendrődi Ki Kicsoda? könyvet is.
    6. Október 23-án záró ünnepség. Ünnepi Képviselő-testületi ülés, kitüntetések adományozása, záró gálaműsor a helyi amatőr és elszármazott, illetve vendég profi művészekkel.
Tisztelt Képviselő-testület!
 
Kérem, hogy a fenti elképzeléseket vitassa meg és döntsön arról, hogy konkrét feladatok felvállalásával és azok anyagi finanszírozásával, szervezői munkájával hozzájárul Gyoma újratelepítésének 300. évfordulója megünnepléséhez.

Döntéshozói vélemények

Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság   A bizottság javasolja a határozati javaslatban foglalt feladatok elhatározását.
 
Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottság    A bizottság javasolja a határozati javaslatban foglalt feladatok elhatározását.
 
Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság   A bizottság javasolja a határozati javaslatban foglalt feladatok elhatározását.
 
Döntési javaslat

"'Gyoma újratelepítésének 300. évfordulója' ünnepségsorozat megszervezése"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Beruházás
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elhatározza, hogy a kezdeményező Bethlen Nyugdíjasok Közössége és a Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszergazdasági Oktatási- Képzési Alapítvány, továbbá más együttműködő szervezet bevonásával 2017-ben méltó módon kíván megemlékezni Gyoma újratelepítésének 300. évfordulójáról. Ennek érdekében:
  1. Elhatározza egy évfordulós eseményt megörökítő köztéri műalkotás elhelyezését a jelenlegi Wodiáner Albert téren.
  2. Elrendeli a tér rehabilitációjával kapcsolatos elvi előkészítő munkák lefolytatását, amelynek keretében tisztázni kell a jelenlegi emlékmű sorsát is.
  3. Felhatalmazza a polgármestert egy, az évfordulós események előkészítésére hivatott szervező bizottság létrehozására.
  4. A 2017. évi civil támogatási rendszert úgy kell kialakítani, hogy az ösztönözze az évfordulós eseményekben részt vállalók aktivitását.
  5. Elrendeli az évfordulós események kiadási előirányzatának megtervezését a 2017. költségvetési évre, illetve az önkormányzati önerőt csökkentő forrás lehetőségek felkutatását.
 
 

Határidők, felelősök:

Határidő: 2016. 11. 30.
Felelős: Toldi Balázs
Hivatali felelős: Petényi Roland

Határidő: 2017. 01. 31.
Felelős: Toldi Balázs
Hivatali felelős: Omiliákné Csikós Anikó

Határidő: 2016. 06. 30.
Felelős: Toldi Balázs
Hivatali felelős: Pardi László

Határidő: 2016. 05. 31.
Felelős: Toldi Balázs
Hivatali felelős: Megyeri László

Határidő: 2016. 11. 30.
Felelős: Toldi Balázs
Hivatali felelős: Szilágyiné Bácsi Gabriella

« Vissza
Vissza a főmenübe