1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2017. március 30-i ülésére

Tárgy:   Határ Győző Városi Könyvtár alapító okiratának módosítása, nyitva-tartási idejének meghatározása
Készítette:   Keresztesné Jáksó Éva
Előterjesztő:   Toldi Balázs polgármester
Véleményező bizottság:  

Tisztelt Képviselő-testület!
 
1. Alapító okirat módosítás
 
A Képviselő-testület 610/2016. (XII. 15.) gye. Kt. határozatában úgy döntött, hogy a fenntartásában működő Határ Győző Városi Könyvtár 2017. május 1. napjától a Gyomaendrőd, Fő út 230. szám alatti ingatlanban kapjon helyet, valamint az intézmény az endrődi településrész könyvtári feladatellátását a Szent Antal Népház épületében „fiókkönyvtár” kihelyezésével valósítsa meg.
A döntés végrehajtása érdekében szükséges az alapító okirat módosítása, valamint a nyitvatartási idő meghatározása.
 
2017. február 9. napján megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztály Könyvtári és Levéltári Osztályát, hogy a tényleges intézményi átszervezés előtt a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 67. §-ában rögzített előzetes véleménykérési kötelezettségnek eleget tegyen önkormányzatunk. A minisztérium véleménye - az előterjesztés mellékletét képezi - az alábbiakban foglalható össze:
„Tekintettel arra, hogy Gyomaendrőd város a korábban működő fiókkönyvtárát újra megnyitja, valamint a főkönyvtár jelenlegi székhelyéről egy közkönyvtári funkciókat hatékonyabban ellátó épületbe költözik, joggal várható a város könyvtári szolgáltatásainak megerősödése, fejlődése. Ennek értelmében az intézményi átszervezésnek jogszabályi akadálya nincs, ugyanakkor csak abban az esetben támogatható, ha a jogszabályban meghatározott tárgyi, személyi feltételek nem romlanak.”
 
Az alapító okirat módosítását az 1. és 2 határozati javaslatban olvashatják, mely módosítás tartalmazza az intézmény új székhelyét, telephelyét, továbbá az átalakítás időpontjaként a 2017. június 1. napját határozza meg. A Fiókkönyvtár elnevezését a korábbi elnevezéssel javaslom elfogadásra: Tímár Máté Fiókkönyvtár.
 
2. Nyitva-tartási idő meghatározása
 
Dinyáné Bánfi Ibolya javaslatot tett a könyvtár nyitva-tartási idejére, mely az előterjesztés mellékletét képezi. Intézményvezető asszony által elkészített javaslatot a könyvtár alkalmazottai véleményezték, az erről készült jegyzőkönyv szintén megtalálható az előterjesztés mellékletében.
 
Dinyáné Bánfi Ibolya a jelenlegi nyitva-tartással javasolja a gyomai székhely könyvtár nyitva-tartását meghatározni, a fiókkönyvtár nyitva-tartására 3 javaslatot nyújtott be a Képviselő-testület számára:
 
  1. változat
Kedd
13-16,30
11 óra
Csütörtök
  9-16,30
 
  1. változat
Kedd
13-16,30
9,5 óra
Szerda
9-12
Csütörtök
9-12
 
  1. változat
Kedd
9-12
9 óra
Szerda
9-12
Csütörtök
9-12
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet szíveskedjen az előterjesztést megtárgyalni és az alapító okirat módosítását a határozati javaslatok szerint elfogadni, továbbá szíveskedjen meghatározni a könyvtár nyitvatartási idejét.
 
 

Döntéshozói vélemények

Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottság  
 A Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, az alapító okirat módosítását az 1. és 2. határozati javaslat szerint javasolja elfogadásra, továbbá a fiókkönyvtár nyitva-tartását az előterjesztésben szereplő javaslatok közül a 2. alternatíva szerint javasolja meghatározni. A Bizottság javaslata a 3. számú határozati javaslatba beépítésre került.
 
1. döntési javaslat

"Határ Győző Városi Könyvtár alapító okiratának módosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Intézményirányítás
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8/A. §-ban kapott felhatalmazás alapján a Határ Győző Városi Könyvtár alapító okiratát 2017. június 01. napjától az alábbiak szerint módosítja:
 
Okirat száma: VI. 119-3/2017.
Módosító okirat
 
A Határ Győző Városi Könyvtár Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2016. november 24. napján kiadott, VI. 1016-10/2016. számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján - a      /2017. (III. 30.) Gye. Kt. határozatra figyelemmel – a következők szerint módosítom:
 
1. Az alapító okirat 1. alcím 1.2. pont 1.2.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.2.1. székhelye: 5500 Gyomaendrőd, Fő út 230.”
 
2. Az alapító okirat 1. alcím 1.2. pontja a következő 1.2.2. ponttal egészül ki:
1.2.2. telephelye:
 
telephely megnevezése
telephely címe
1.
Tímár Máté Fiókkönyvtár
5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 21.
 
Záró rendelkezés
 
Jelen módosító okiratot 2017. június 1. napjától kell alkalmazni.
 
Kelt: Gyomaendrőd, 2017. március 30.
P.H.
Toldi Balázs
polgármester
 
 
    
Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

2. döntési javaslat

"Határ Győző Városi Könyvtár alapító okiratának egységes szerkezetbe foglalása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Intézményirányítás
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8/A. §-ban kapott felhatalmazás alapján a Határ Győző Városi Könyvtár egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát az alábbiak szerint fogadja el:
 
Okirat száma: VI. 119-4/2017.
Alapító okirat
módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
 
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Határ Győző Városi Könyvtár alapító okiratát a következők szerint adom ki:
 
1.      A költségvetési szerv
megnevezése, székhelye, telephelye
1.1.       A költségvetési szerv
1.1.1.    megnevezése: Határ Győző Városi Könyvtár
1.2.       A költségvetési szerv
1.2.1.    székhelye: 5500 Gyomaendrőd, Fő út 230.
1.2.2.    telephelye:
 
telephely megnevezése
telephely címe
1.
Tímár Máté Fiókkönyvtár
5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 21.
2.       A költségvetési szerv
alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések
2.1.       A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1997. 10. 01.
 
3.      A költségvetési szerv irányítása, felügyelete
 
3.1.       A költségvetési szerv irányító szervének/felügyeleti szervének
3.1.1.    megnevezése: Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
3.1.2.    székhelye: 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.
 
3.2.       A költségvetési szerv fenntartójának
3.2.1.    megnevezése: Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
3.2.2.    székhelye: 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.
 
4.      A költségvetési szerv tevékenysége
 
4.1.       A költségvetési szerv közfeladata: Muzeális intézményekről, nyilvános könyvtári ellátásról és közművelődésről szóló 1997. évi CXL. tv. 55. §-ban foglaltak alapján az intézmény a könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása, állomány feltárása, megőrzése, védelme mellett biztosítja a könyvtári szolgáltatásokat.
 
4.2.       A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:
 
szakágazat száma
szakágazat megnevezése
1
910100
Könyvtári, levéltári tevékenység
 
4.3.       A költségvetési szerv alaptevékenysége: Könyvtári Tevékenység - Az intézmény a könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása, állomány feltárása, megőrzése, védelme mellett biztosítja a könyvtári szolgáltatásokat. Közkönyvtári Tevékenység.
 
4.4.       A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:
 
kormányzati funkciószám
kormányzati funkció megnevezése
1
082042
Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása
2
082043
Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme
3
082044
Könyvtári szolgáltatások
4
083020
Könyvkiadás
 
4.5.       A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: A Határ Győző Városi Könyvtár alaptevékenysége szerint közgyűjteményi feladatokat ellátó költségvetési szerv, működési köre Gyomaendrőd Város közigazgatási területére terjed ki.
 
5.      A költségvetési szerv szervezete és működése
 
5.1.       A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézményvezető pályáztatás útján nyeri el kinevezését, mely öt évre szól. Az intézmény élén álló intézményvezető vonatkozásában a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, fegyelmi eljárás, felmentés) Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete gyakorolja, Kjt. 1992. évi XXXIII. Tv. 23. § alapján. Az egyéb munkáltatói jogokat Gyomaendrőd Város Polgármestere gyakorolja.
 
5.2.       A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:
 
foglalkoztatási jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály
1
közalkalmazotti jogviszony
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
 
 
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Határ Győző Városi Könyvtár 2017. március 30. napján kelt, 2017. június 1. napjától alkalmazandó VI. 119-3/2017. okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.
 
Kelt:………………………………
P.H.
Magyar Államkincstár
 

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

3. döntési javaslat

"Határ Győző Városi Könyvtár nyitvatartási idejének meghatározása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Intézményirányítás
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Határ Győző Városi Könyvtár fenntartója 2017. június 1. napjától az alábbiak szerint határozza meg az intézmény nyitvatartási idejét:
    
Határ Győző Városi Könyvtár 5500 Gyomaendrőd, Fő út 230.
Hétfő
 
9-17
Kedd
 
9-17
Szerda
 
9-17
Csütörtök
 
9-17
Péntek
 
9-17
Szombat
 
9-12
Tímár Máté Fiókkönyvtár 5502 Gyomaendrőd, Blaha utca 21.
Kedd
 
13-16,30
Szerda
 
  9-12
Csütörtök
 
  9-12
 
 
 

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe