23. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2018. október 31-i ülésére

Tárgy:   A DAREH Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítása
Készítette:   Pardi László osztályvezető
Előterjesztő:   Toldi Balázs polgármester
Véleményező bizottság:  

 Tisztelt Képviselő-testület
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzata 2017. júliusában jelezte a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulásnak a csatlakozási szándékát. A DAREH Önkormányzati Társulás legfőbb szerve, a Taggyűlés legutóbbi ülését 2018. május 28. napján tartotta, ahol több másik mellett az Önkormányzatunk csatlakozási szándékát is tárgyalták és elfogadták. A csatlakozásunk miatt a hatályban lévő társulási megállapodás módosítása szükséges, tehát döntést igényel a tagönkormányzatok részéről.
 
 
A Taggyűlés a 12/2018. (V. 28.) TGy. számú határozatában döntött egyrészt Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat képviselő-testülete, Csárdaszállás Községi Önkormányzat képviselő-testülete, Gyomaendrőd Város Önkormányzat képviselő-testülete, Kaszaper Község Önkormányzat képviselő-testülete, Kondoros Város Önkormányzat képviselő-testülete, Körösladány Város Önkormányzat képviselő-testülete, Mezőkovácsháza Város Önkormányzat képviselő-testülete és Szarvas Város Önkormányzat képviselő-testülete csatlakozási kérelmének elbírálásáról, amely szerint a csatlakozási kérelmet elfogadta, mivel azok a Társulás Társulási Megállapodásában, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltaknak mindenben megfeleltek.
A Taggyűlés döntött másrészt a DAREH Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról. A módosítás indokai a következők:
  • a Társulás tagjainak aktualizálása szükséges, ugyanis Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat képviselő-testülete, Csárdaszállás Községi Önkormányzat képviselő-testülete, Gyomaendrőd Város Önkormányzat képviselő-testülete, Kaszaper Község Önkormányzat képviselő-testülete, Kondoros Város Önkormányzat képviselő-testülete, Körösladány Város Önkormányzat képviselő-testülete, Mezőkovácsháza Város Önkormányzat képviselő-testülete és Szarvas Város Önkormányzat képviselő-testülete belépési szándéknyilatkozatot nyújtottak be, mely csatlakozási kérelmek a Taggyűlés döntése alapján a valamennyi jogszabályi előírásnak és belső szabályzatnak megfelelnek.
  • a Társulás törvényességi felügyeletét ellátó Békés Megyei Kormányhivataltól szakmai segítségnyújtás keretében a Társulási Megállapodás 66.) és 83/A.) pontjaira vonatkozóan érkezett megállapítások és javaslatok átvezetése szükséges a Társulási Megállapodásban.

66.)    
A Taggyűlés által hozott határozat minden Tagra kötelező. A Taggyűlésen minden tagnak egy és egyenlő szavazata van. Szavazni személyesen, vagy a Tag képviselő-testülete által meghatalmazott helyettes képviselő, illetve a delegált tag által esetei jelleggel, legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazott útján lehet. A Taggyűlésen a tagönkormányzatok képviselő-testületei által delegált polgármester, illetve önkormányzati képviselők vehetnek részt szavazati joggal.

83/A.) A Közbeszerzési Bizottság átruházott hatáskörben
  • megállapítja a közbeszerzésekről szóló törvényben meghatározott értékhatárok felett az ajánlati-, ajánlattételi felhívás tartalmát, az ajánlattevők alkalmassági feltételeit, az ajánlatok érvényességi szempontjait, az értékelés és elbírálás elveit,
  • dönt a nyertes ajánlatról, kihirdeti az eredményt és felhatalmazza a Társulás elnökét a szerződések aláírására;
  • meghatározza a nemzeti értékhatárokat elérő értékű, a közbeszerzésekről szóló törvény 114. § (9) bekezdése szerinti értékhatárokat meg nem haladó beszerezések esetében az ajánlattételre felhívandó ajánlattevők körét,
  • meghatározza a közösségi értékhatárokat el nem érő értékű árubeszerzésre és szolgáltatás megrendelésre a közbeszerzési törvény 117. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazása esetén az eljárási szabályokat.
  • dönt az Ajánlatkérő nevében eljáró, a Közbeszerzési Szabályzatban megjelölt szervezettől eltérő szervezet megbízásáról,
  • jóváhagyja az éves Közbeszerzési Tervet, év közben a szükséges módosításokat átvezeti azon, illetve jóváhagyja a statisztikai összegzést.
 
A Taggyűlés egyben felkérte a tagönkormányzatokat, hogy a fenti települések csatlakozáshoz, illetve a Társulási Megállapodás módosításához legalább minősített többséggel hozott határozatukban járuljanak hozzá.
 
Fentiekre tekintettel kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a Társulási Megállapodás módosításáról döntést hozni szíveskedjen!
 

Döntéshozói vélemények

Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság    A Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek a határozati javaslat elfogadását.
 
Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottság     A Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek a határozati javaslat elfogadását.
 
Döntési javaslat

"Megállapodás módosítás elfogadása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: ÁLTALÁNOS ÜGYEK
A Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás módosítását az alábbi tartalommal jóváhagyja, és felhatalmazza a polgármestert, hogy a Társulási Megállapodás módosítást a Társulás Elnökének felhívására aláírja.
 
 
A Délkelet - Alföld

Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer

Létrehozását Célzó

Önkormányzati Társulás
 
 
TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSÁNAK
 
MÓDOSÍTÁSA
 
(A12/2018. (V. 28.) TGy. számú határozat alapján)
 
 
 
 
 
 
 
A Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás Taggyűlése a 12/2018. (V. 28.) TGy. számú határozatával a 2017. március 07. napján 8/2017. (III.07.) TGy. számú határozatával módosított Társulási Megállapodást az alábbiak szerint módosította.
 
  1. A Társulási Megállapodás 1.) pontja az alábbiak szerint módosul:
 
1.)          Társulás tagjai, azok székhelye és lakosságszáma:


Név

Székhely

Képviseli

Lakosságszám (2016. január 1-jén)

Almáskamarás Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5747 Almáskamarás,

 Mazán Attila

 polgármester

934

Dózsa György u. 54.

Ambrózfalva Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

6919 Ambrózfalva,

 Csirik László

 polgármester

516

Dózsa Gy. u. 1.

Apátfalva Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

6931 Apátfalva,

 Szekeres László

 polgármester

3089

Templom u. 69.

Árpádhalom Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

6623 Árpádhalom,

 Szarka Attila

 polágrmester

516

Petőfi u. 17.

Battonya Város Önkormányzat 

Képviselő-testülete

5830 Battonya,

 Marjai János

 polgármester

6042

Fő u. 91.

Békés Város Önkormányzat

Képviselő-testülete

5630 Békés,

 Izsó Gábor

 polgármester

20160

Petőfi Sándor út 2.

Békéscsaba Megyei Jogú Város

Önkormányzat Közgyűlése

5601 Békéscsaba,

 Hanó Miklós

 alpolgármester

61091

Szent István tér 7.

Békéssámson Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5946 Békéssámson,

 Zámbori Tamás

 polgármester

2460

Hősök tere 10-12.

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat

5561 Békésszentandrás,

 Sinka Imre

 polgármester

3708

Hősök tere 1.

Bélmegyer Község Képviselő-testület

5643 Bélmegyer,

 Kovács János

 polgármester

1003

Petőfi S. u. 2.

Biharugra Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5538 Biharugra,

 Makra Tibor

 polgármester

956

Erzsébet u. 25.

Bucsa Község Önkormányzat

 Képviselő-testülete

5527 Bucsa,

 Fenyődi Attila

 alpolgármester

2314

Kossuth tér 6.

Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

5551 Csabacsűd, Szabadság u. 41.

 Molnár József

 polgármester

1815

Csabaszabadi Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5609 Csabaszabadi,

 Szeverényi Attiláné

 polgárester

320

Apácai út 6.

Csanádalberti Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

6915 Csanádalberti,

 Csjernyik Zoltán

 polgármester

465

Fő u. 30

Csanádapáca Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5662 Csanádapáca,

 Oláh Kálmán

2637

Felszabadulás u. 31.

 polgármester

Csanádpalota Város Önkormányzat

Képviselő-testülete

6913 Csanádpalota,

 Nyergesné Kovács Erzsébet

2956

Kelemen tér 10.

 polgármester

Csanytelek Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

6647 Csanytelek,

 Forgó Henrik

2723

Volentér János tér 2.

 polgármester

Csárdaszállás Községi Önkormányzat

Képviselő-testülete

5621 Csárdaszállás, Petőfi út 17. 

 Petneházi Bálintné

 polgármester

443

Csorvás Város Önkormányzat 

Képviselő-testülete

5920 Csorvás,

 Baráth Lajos

5036

Rákóczi u. 17.

 polgármester

Derekegyház Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

6621 Derekegyház,

 Szabó István

1629

Kossuth u. 4.

 polgármester

Dévaványa Város Önkormányzat

Képviselő-testülete

5510 Dévaványa,

 Valánszki Róbert

7815

Hősök tere 1.

 polgármester

Doboz Nagyközség Önkormányzat

Képviselő-testülete

5624 Doboz,

 Köves Mihály

4292

Kossuth tér 3.

 polgármester

Dombegyház Nagyközség Önkormányzat

Képviselő-testülete

5836 Dombegyház,

 Dr. Varga Lajos

2141

Felszabadulás u. 5.

 polgármester

Dombiratos Község Önkormányzat

 Képviselő-testülete

5745 Dombiratos,

 Fehérné Andorka Ildikó

616

Széchenyi u. 42.

 polgármester

Ecsegfalva Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5515 Ecsegfalva,

 Kovács Mária

1270

Fő u. 67.

 polgármester

Elek Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5742 Elek,

 Pluhár László

4850

Gyulai u. 2.

 polgármester

Eperjes Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

6624 Eperjes,

 Kós György Gergő

508

Petőfi u. 1.

 polgármester

Fábiánsebestyén Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

6625 Fábiánsebestyén,

Dr. Kós György

2002

Szabadság tér 2.

 polgármester

Földeák Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

6922 Földeák,

 Hajnal Gábor

3118

Szent László tér 1.

 polgármester

Füzesgyarmat Város Önkormányzat

Képviselő-testülete

5525 Füzesgyarmat,

 Bere Károly

5816

Szabadság tér 1.

 polgármester

Gádoros Nagyközség Önkormányzat

 Képviselőtestülete

5932 Gádoros,

 Maronka Lajos

3856

Kossuth u. 16.

 polgármester

Gerendás Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5925 Gerendás

 Lengyel Zsolt

1332

Petőfi u. 2.

 polgármester

Geszt Község Önkormányzat Képviselőtestülete

5734 Geszt

 Fábián Zsuzsanna

812

Kossuth u. 1.

 polgármester

Gyomaendrőd Város Önkormányzat

Képviselő-testülete

5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.

 Toldi Balázs

 polgármester

13806

Gyula Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5700 Gyula

 Dr. Görgényi Ernő

31084

Petőfi tér 3.

 polgármester

Hunya Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5555 Hunya,

 Hegedüs Roland

646

Rákóczi út 19.

 polgármester

Kamut Község Önkormányzat 

Képviselő-testülete

5673 Kamut,

 Balogh Imréné

1058

Petőfi S. utca 106.

 polgármester

Kardos Község Önkormányzat

 Képviselő-testület

5552 Kardos,

 Brlás János

633

Gyomai út 24.

 polgármester

Kardoskút Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5945 Kardoskút,

 Lengyel György

885

Március 15. tér 3.

 polgármester

Kaszaper Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5948 Kaszaper, Szent Gellért tér 1.

 Kun László

 polgármester

1939

Kertészsziget Község Önkormányzat

 Képviselő-testülete

5526 Kertészsziget,

 Csordás László

400

Kossuth L. u. 1.

 polgármester

Kétegyháza Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5741 Kétegyháza,

 Kalcsó Istvánné

3742

Fő tér 9.

 polgármester

Kétsoprony Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5674 Kétsoprony,

 Völgyi Sándor László

1434

Dózsa Gy. u. 11.

 polgármester

Kevermes Nagyközség Önkormányzat

Képviselő-testülete

5744 Kevermes,

 Lantos Zoltán

1986

Jókai u. 1.

 polgármester

Királyhegyes Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

6911 Királyhegyes,

 Horváth Lajos

648

Jókai u. 38.

 polgármester

Kisdombegyház Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5837 Kisdombegyház,

 Magyar Zsolt István

520

Kossuth u. 77.

 polgármester

Kondoros Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5553 Kondoros, Hősök tere 4-5.

 Ribárszki Péter

 polgármester

5125

Körösladány Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5516 Körösladány, Dózsa György út 2.

 Kardos Károly

 polgármester

4647

Körösnagyharsány Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5539 Körösnagyharsány,

 Máté Pál

656

Kossuth tér 8.

 polgármester

Köröstarcsa Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5522 Köröstarcsa,

 Lipcsei Zoltán

2641

Kossuth tér 7.

 polgármester

Körösújfalu Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5536 Körösújfalu,

 Szabó Csaba

524

Fő u. 14.

 polgármester

Kötegyán Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5725 Kötegyán,

 Nemes János

1518

Kossuth u. 33.

polgármester

Kövegy Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

6912 Kövegy,

Galgóczkiné Krobák Mária

401

Kossuth u. 29.

 polgármester

Kunágota Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5746 Kunágota,

Süli Ernő 

2855

Rákóczi F. u. 9.

 polgármester

Lőkösháza Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5743 Lőkösháza,

 Szűcsné Gergely Györgyi

1888

Eleki út 28.

 polgármester

Magyarbánhegyes Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

5667 Magyarbánhegyes,

 Sódarné Varga Gyöngyi

2318

Jókai u. 38.

 polgármester

Magyarcsanád Község Önkormányzat

Képviselő-testülete

6932 Magyarcsanád,

 Farkas János

1500

Templom tér 1.

 polgármester

Magyardombegyház Község Önkormányzat

 Képviselő-testülete

5838 Magyardombegyház,

 Dús Ildikó

276

Zalka Máté u. 61.

 polgármester

Makó Város Önkormányzat

Képviselő-testülete

6900 Makó,

 Czirbus Gábor

23793

Széchenyi tér 22.

 alpolgármester

Maroslele Község Önkormányzat Képviselő-testülete

6921 Maroslele,

 Dr. Martonosi György

2092

Szabadság tér 1.

 polgármester

Medgyesbodzás Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5663 Medgyesbodzás,

 Varga Gábor

1073

Széchenyi u. 38.

 polgármester

Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5666 Medgyesegyháza,

 Sütő Mária Márta

3659

Kossuth tér 1.

 alpolgármester

Méhkerék Község Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

5726 Méhkerék,

 Tát Margit

2184

Kossuth L. u. 80.

 polgármester

Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete (tagság kezdete: 2013. augusztus 1.)

5650 Mezőberény

 Siklósi István

10541

Kossuth L. tér 1.

 polgármester

Mezőgyán Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5732 Mezőgyán

 Dani Attila

1147

Árpád u. 37.

 polgármester

Mezőhegyes Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5820 Mezőhegyes,

 Mitykó Zsolt

5367

Kozma F. u. 22.

 polgármester

Mezőkovácsháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5800 Mezőkovácsháza, Árpád utca 176.

 Varga Gusztáv

 polgármester

6127

Mindszent Város Önkormányzat Képviselő-testülete

6630 Mindszent,

 Zsótér Károly

6937

Köztársaság tér 31.

 polgármester

Murony Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5672 Murony,

 Fekete Ferenc

1283

Földvári u. 1.

 polgármester

Nagybánhegyes Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5668 Nagybánhegyes,

 Farkas Sándor

1322

Kossuth u. 64.

 polgármester

Nagykamarás Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5751 Nagykamarás

 Pelle István

1393

Kossuth u. 2.

 polgármester

Nagylak Község Önkormányzat Képviselőtestülte

6933 Nagylak

 Locskai Zoltán

512

Petőfi u. 14.

 polgármester

Nagymágocs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

6622 Nagymágocs,

 Szebellédi Endre István

3048

Szentesi út 42.

 polgármester

Nagyszénás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

5931 Nagyszénás,

 Nyemcsok János

5083

Hősök útja 9.

 polgármester

Nagytőke Község Önkormányzat Képviselő-testülete

6612 Nagytőke,

 Szél Csaba

445

Széchenyi tér 6.

 polgármester

Óföldeák Község Önkormányzat Képviselő-testülete

6923 Óföldeák,

 Simonné Sinkó Erika

464

Bajcsy-Zsilinszky u. 2.

 polgármester

Okány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5534 Okány,

 Szívós László

2593

Kossuth u. 16.

 polgármester

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5900 Orosháza,

 Dávid Zoltán

29228

Szabadság tér 4-6.

 polgármester

Örménykút Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5556 Örménykút,

 Szakács Jánosné

392

Dózsa Gy. u. 26.

 polgármester

Pitvaros Község Önkormányzat Képviselőtestülete

6914 Pitvaros,

 Radó Tibor

1448

Kossuth u. 30.

 polgármester

Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5919 Pusztaföldvár,

 Dr. Baranyi István

1758

Rákóczi u. 66.

 polgármester

Pusztaottlaka Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5665 Pusztaottlaka

 Pál-Árgyelán Elvira

390

Felszbadulás u. 10.

 polgármester

Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5720 Sarkad,

 Dr. Mokán István

10415

Kossuth u. 27.

 polgármester

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5731 Sarkadkeresztúr,

 Bakucz Péter

1580

Vörösmarty u. 7.

 polgármester

Szabadkígyós Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5712 Szabadkígyós,

 Lehoczki Zsolt

2688

Kossuth tér 3.

 polgármester

Szarvas Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5540 Szarvas, Szabadság út 36.

Babák Mihály

polgármester

16424

Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5521 Szeghalom,

 Dr. Farkas József

9290

Szabadság tér 4-8.

 polgármester

Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

6635 Szegvár,

 Gémes László

4541

Szabadság tér 2.

 polgármester

Székkutas Község Önkormányzat Képviselő-testülete

6821 Székkutas,

 Szél István

2175

Béke u. 2.

 polgármester

Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete

6600 Szentes,

 Szirbik Imre

28298

Kossuth tér 6.

 polgármester

Tarhos Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5641 Tarhos,

 Kürti Sándor

846

Petőfi Sándor u. 29.

 polgármester

Telekgerendás Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5675 Telekgerendás,

 Ránkli Ferenc

1554

Dózsa György u. 13.

 polgármester

Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5940 Tótkomlós,

 Dr. Garay Rita

6058

Fő út 1.

 polgármester

Újkígyós Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5661 Újkígyós,

 Szebellédi Zoltán

5264

Kossuth u. 41.

 polgármester

Újszalonta Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5727 Újszalonta,

 Jova Tibor

110

Béke u. 35.

 polgármester

Végegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5811 Végegyháza,

 Vajda Norbert

1446

Széchenyi u. 2.

 polgármester

Vésztő Város Önkormányzat Képviselő-testülete

5530 Vésztő,

 Molnár Sándor

7197

Kossuth Lajos u. 62.

 polgármester

Zsadány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

5537 Zsadány,

 Dudás Árpád

1672

Béke u. 82.

 polgármester

Lakosságszám összesen:

 

433861


  1. A Társulási Megállapodás 66.) pontja az alábbiak szerint módosul:
 
66.)   A Taggyűlés által hozott határozat minden Tagra kötelező. A Taggyűlésen minden tagnak egy és egyenlő szavazata van. Szavazni személyesen, vagy a Tag képviselő-testülete által meghatalmazott helyettes képviselő, illetve a delegált tag által esetei jelleggel, legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazott útján lehet. A Taggyűlésen a tagönkormányzatok képviselő-testületei által delegált polgármester, illetve önkormányzati képviselők vehetnek részt szavazati joggal.
 
  1. A Társulási Megállapodás 83/A.) pontja az alábbiak szerint módosul:
 
83/A.) A Közbeszerzési Bizottság átruházott hatáskörben
-        megállapítja a közbeszerzésekről szóló törvényben meghatározott értékhatárok felett az ajánlati-, ajánlattételi felhívás tartalmát, az ajánlattevők alkalmassági feltételeit, az ajánlatok érvényességi szempontjait, az értékelés és elbírálás elveit,
-        dönt a nyertes ajánlatról, kihirdeti az eredményt és felhatalmazza a Társulás elnökét a szerződések aláírására;
-        meghatározza a nemzeti értékhatárokat elérő értékű, a közbeszerzésekről szóló törvény 114. § (9) bekezdése szerinti értékhatárokat meg nem haladó beszerezések esetében az ajánlattételre felhívandó ajánlattevők körét,
-        meghatározza a közösségi értékhatárokat el nem érő értékű árubeszerzésre és szolgáltatás megrendelésre a közbeszerzési törvény 117. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazása esetén az eljárási szabályokat.
-        dönt az Ajánlatkérő nevében eljáró, a Közbeszerzési Szabályzatban megjelölt szervezettől eltérő szervezet megbízásáról,
-        jóváhagyja az éves Közbeszerzési Tervet, év közben a szükséges módosításokat átvezeti azon, illetve jóváhagyja a statisztikai összegzést.
 
 
  1. A Társulási Megállapodás jelen módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal továbbra is hatályban maradnak.
 
Jelen Társulási Megállapodás módosítást – az 1. sz. mellékletben feltüntetett aláírási íveken – a Tagok 5 eredeti példányban jóváhagyólag aláírták.
 
 
 
 
 

Záradék:
A Társulási Megállapodás módosítást az alábbi képviselő-testületek hagyták jóvá és fogadták el előírásait önmagukra és testületeikre vonatkozó kötelező rendelkezésként:
Sorsz.
Települési Önkormányzat Képviselő-testülete:
A 8/2017. (III.07.) TGy. számú határozattal egységes szerkezetben módosított szöveget jóváhagyó határozat száma:
Módosított szöveget jóváhagyó határozat száma
 
 
 
1. számú melléklet
A Társulási Megállapodás módosítást a társulást alkotó települési önkormányzat képviselő-testülete nevében aláírásával látta el:
 
Sor-
szám
Települési önkormányzat képviselő-testülete
 
 
 

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe