8. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
2010. június 15-i ülésére

Tárgy:   Európai Mobilitási Hét 2010
Készítette:   Kürtiné Erdősi Klára, Tóth Katalin
Előterjesztő:   Várfi András polgármester
Véleményező bizottság:   Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság

 Tisztelt Képviselő-testület!

Immár hagyományosan, idén is szeptember 16. és 22. között kerül megrendezésre a fenntartható városi mobilitás céljait szolgáló Európai Mobilitási Hét, amelyet az Európai Unió biztosa, a közlekedésért felelős minisztérium, a nemzetközi szakmai szövetségek és a hazai civil szervezetek támogatnak. A rendezvények idei jelmondata: „Közlekedj okosabban, élj egészségesebben!”
A tavalyi évben 74 magyar település, köztük Gyomaendrőd, csatlakozott a rendezvénysorozathoz, vállalva a programok szervezését, a szeptember 22-i autómentes nap megrendezését vagy olyan állandó intézkedés megtételét, amelyek a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés feltételeinek javítását szolgálják.
Idén is ezen tevékenységek közül lehet választania a résztvevőknek: 
• Egyhetes, a 2010. évi fő témára, a „Közlekedj okosabban, élj egészségesebben!” gondolatra épülő rendezvénysorozat szervezése.
• Legalább egy új „állandó intézkedés” bevezetése, amely elősegíti az áttérést a gépkocsi használatról a környezetbarát közlekedési módokra. Ahol lehetséges, az állandó intézkedések közül legalább egy az utak egy részének a gyalogosok, a kerékpárosok és a közösségi közlekedés számára történő visszaadására irányuljon (pl. útszakasz forgalom elől való lezárása, járdák kiszélesítése, új kerékpárút vagy buszsáv létrehozása, új forgalomcsillapítási rendszer kialakítása, sebességkorlátozások szigorítása).

• Az „Autó nélkül a városban!” – Európai Autómentes Nap rendezvényeinek megszervezése: egy vagy több terület lezárása az autóforgalom elől egy egész napra (kezdés: egy órával a munkaidő szokásos megkezdése előtt; befejezés: egy órával a munkaidő végét követően) és átengedése a gyalogosok, a kerékpárosok és a közösségi közlekedés számára. Amennyiben ezt a lehetőséget választja egy település, akkor annak megtartását lehetőleg 2010. szeptember 22-re kell időzíteni.


Az Európai Mobilitási Hét 2010 kampányhoz történő csatlakozás feltétele, hogy a Képviselő-testület döntése értelmében a polgármester aláírja a vállalásokat tartalmazó Mobilitási Hét és Autómentes Nap Kartáját, melyet a nemzeti koordináció részére kell megküldeni, továbbá jelezni kell a részvételi szándékot a www.mobilityweek.eu internetes oldalon. A Kartán jelölni kell, hogy az adott település mely intézkedés megvalósításával kíván hozzájárulni a kampányhoz.
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzata a tavalyi év során egy állandó intézkedés bevezetését vállalta, melynek keretében forgalomcsillapító eszköz használatára, sebességcsökkentő tábla kihelyezésére került sor a Liget Fürdő közelében.

Az idei évben lehetőségünk lenne arra, hogy a program népszerűsítése érdekében egy egyhetes rendezvényt szervezzünk. Ennek keretei között előadásokat szerveznénk a biztonságos közlekedésről, az egészséges táplálkozásról és életmódról, kerékpárversenyt és gyalogtúrát, zöldség/gyümölcsnapot rendeznénk, valamint a program keretében meghirdetésre kerülő rajzpályázat nyertes alkotásaiból kiállítást tartanánk.

A rendezvényhét részletes programja és költségvetése a Képviselő-testület 2010. augusztus 26-i ülésén kerül ismertetésre. Mivel a rendezvényhez kapcsolódóan többletforrás kijelölésére nincs lehetőség, így a program költségeinek forrását az egyes szakfeladatok közötti forrásátcsoportosítással lehet biztosítani. Az erre vonatkozó javaslat szintén az augusztusi ülésre készülő előterjesztés részét fogja képezni.

Kérjük a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni szíveskedjen, és döntését határozat formájában hozza meg.


Döntéshozói vélemények

Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság  

A Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság javasolja a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy csatlakozzon a 2010. szeptember 16 és 22. között megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét c. kampányhoz, melynek keretében egy egyhetes rendezvénysorozat megszervezésére kerül sor a „Közlekedj okosabban, élj egészségesebben” központi jelmondattal összhangban.

 
Döntési javaslat

"Európai Mobilitási Hét 2010"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: ÁLTALÁNOS ÜGYEK
A Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

A Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság javasolja a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy csatlakozzon a 2010. szeptember 16 és 22. között megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét c. kampányhoz, melynek keretében egy egyhetes rendezvénysorozat megszervezésére kerül sor a „Közlekedj okosabban, élj egészségesebben” központi jelmondattal összhangban.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal
Felelős: - AZONNALI VÉGREHAJTÁS -
Hivatali felelős: - NINCS FELELŐS KIJELÖLVE-

« Vissza
Vissza a főmenübe