18. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
2010. augusztus 17-i ülésére

Tárgy:   Beszámoló a 2010. I. félévben benyújtott pályázatokról
Készítette:   Kürtiné Erdősi Klára
Előterjesztő:   Várfi András polgármester
Véleményező bizottság:   Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság

Tisztelt Képviselő-testület! 

Gyomaendrőd Város Önkormányzata 2010. I. félévében összesen 6 db pályázatot nyújtott be. A tavalyi év utolsó negyedéve folyamán 8 db pályázat került benyújtásra, melyek eredményéről az Iroda év végi beszámolójában még nem tudtunk tájékoztatást adni, mivel elbírálásuk akkor még nem fejeződött be. Ezen pályázatokkal együtt összesen 14 db pályázatról készítettük összefoglaló táblázatot, mely az előterjesztés mellékletét képezi. A 14 db pályázatból 7 részesült összesen 219 952 908.Ft támogatásban. 4 pályázatot forráshiány miatt utasítottak el. Egy pályázat esetében (Tanulói laptop program bevezetése Gyomaendrődön) a Bíráló Bizottság a pályázatban vállalt kötelezettségeket irreálisan magasnak ítélte, ezért nem ítélt meg támogatás, illetve egy támogatási kérelmünk (Varjasi bekötő mezőgazdasági út valamint a Tüköri Majorhoz vezető mezőgazdasági út felújítása) visszavonásra került. További 1 db pályázat elbírálása folyamatban van.

A Rózsahegyi Iskola Diákjaiért Alapítvány közreműködésével Önkormányzatunk pályázatot nyújtott be Öregszőlőben kialakítandó Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér megépítése és működtetése érdekében. Gyomaendrőd, a címbirtokosi cím elnyerése után a beruházási pályázaton is támogatásban részesült.
A vizsgált időszakban a Projektmenedzseri Iroda által készített valamennyi pályázat érdemi bírálatra megfelelően előkészített volt.
 
Nyertes Önkormányzati projektek 2010. I. félévében:
Ssz.
Pályázati cél
Támogató szervezet
Támogatás (Ft)
1.
Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése Nemzeti Fejlesztési Ügynökség - Dél-alföldi Operatív Program
11 841 300
A projekt során a fizikai akadálymentesítés magában foglalta egy akadálymentes felvonó elhelyezését a Pénzügyi és Adó Osztálynál, az indokolt helyeken küszöbök, nyílászárók, burkolat cseréjét. Az infokommunikációs akadálymentesítés keretei között indukciós hurkok, tájékoztató táblák használata teszi könnyebbé az ügyfélszolgáltatást ügyfél és ügyintéző számára egyaránt.  
2.
Városi örökség megőrzése és korszerűsítése Gyomaendrődön
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Dél-alföldi Operatív Program
50 000 000
A projekt magában foglalja a Polgármesteri Hivatal belső homlokzatának, valamint a Gimnázium könyvtár épületének homlokzat felújítását, nyílászárók cseréjét, a Szabadság tér és a Hantoskerti –holtág parti sétány rekonstrukcióját.
3.
Településőrök foglalkoztatása
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
4 800 560
A pályázat lehetőséget nyújtott az Önkormányzatának, hogy 4 fő településőrt foglalkoztasson, 1 éven keresztül. A településőrök feladata a közterület felügyelő munkájának segítése.
4.
Térségi összefogás a közösségi közlekedés feltételeinek javításáért a Szarvasi Kistérségben
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Dél-alföldi Operatív Program
57 832 848
Szarvas Város Önkormányzatának gesztorságával megvalósuló projekt keretében Gyomaendrődön, Hunyán és Szarvason buszmegállók/ buszfordulók építésére, illetve felújítására kerül sor (városunkban 7 új buszmegálló építése, 6 meglévő felújítása).  
5.
A Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola alapinfrastruktúrájának fejlesztése
Önkormányzati Minisztérium
11 350 000
A beruházás tárgyát képezi az alsó tagozatos iskolaépület nyílászáróinak cseréje, a homlokzat és a zárófödém utólagos hőszigetelése, valamint a felső tagozatos iskolaépületben lévő 2 db leány és 2 db fiú vizesblokk komplett felújítása.
6.
Belvíz VII. ÖM rendelet
Önkormányzati Minisztérium
82 459 000
A megvalósítandó beruházás az alábbi projektelemeket foglalja magában: Besenyszegi település részen belvízrendezés, vasúti pálya melletti záportározók rendbetétele, a hozzájuk csatlakozó csatornák felújítása, a Németzugi soron drénszivárgó készítése, Görbekút-Vidólaposi csatorna és a Polányi utcai CS-2-0-0 jelű csatorna egy szakaszán (Apponyi és Szabadság utca között) mederburkolat építése.
7.
XII. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál megrendezése
MVH, Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft.
1 669 200
A rendezvény szervezési költségeinek fedezésére nyert az Önkormányzat támogatást.
 
A fent ismertetett projektek mellett a Gyomaendrőd Város Önkormányzata jelentkezett a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács által meghirdetett „Szakmai gyakorlat felsőoktatási intézmények hallgatói számára” című programra, így 3 fő részére biztosít gyakorlati helyet Önkormányzatunk, a foglalkoztatás költségeit pedig a BMTT viseli.
 
Az Önkormányzati Intézmények által benyújtott pályázatok összesítése is megtörtént, mely 2010. I. félévben az alábbiak szerint alakult:
Ssz.
Intézmény neve
Benyújtott pályázatok száma
Nyertes/folyamatban lévő pályázatok száma
Támogatás összesen (Ft)
 
Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda
14
6/7
19 363 931
 
Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola
2
0/2
-
 
Térségi Szociális Gondozási Központ
3
3/0
942 049
 
Városi Egészségügyi Intézmény3
1
1/0
390 540
 
2010.-ben a Térségi Humánsegítő Szolgálat, a Határ Győző Városi Könyvtár, a Kner Imre Gimnázium, az Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény, valamint a Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nem nyújtott be pályázatot.
  
A Projektmenedzseri Iroda által 2010. I. félévben végzett, további főbb feladatok:
Közreműködés, kapcsolattartás az ÁROP program keretében megvalósuló, a Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztését érintő pályázathoz kapcsolódóan.
Nyertes pályázataink esetében támogatási szerződést kötünk, illetve elkészítjük azok elszámolását és a szükséges beszámolókat. Jelentéseket készítünk a Képviselő-testület felé a korábban benyújtott pályázatokkal kapcsolatosan.
Az uniós pályázatokhoz kapcsolódóan biztosítjuk a szükséges nyilvánosságot, elkészítjük a kapcsolódó sajtóanyagokat.
Részt veszünk a Gyermekétkeztetési Alapítvány ’Mindenki ebédel 2010’ programjának előkészítésében, lebonyolításában, nyomon követésében.
Segítséget nyújtunk az önkormányzat intézményei által benyújtandó pályázatok esetében.
A Körös-szögi Kistérség munkaszervezetével folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, adatot szolgáltatunk egyes koncepciók, statisztikák elkészítéséhez, kistérségi pályázatok elkészítésében közreműködtünk.
Részt veszünk a LEADER programban, az azzal kapcsolatos információ-szolgáltatásban, kapcsolattartásban.
Valamennyi uniós projektünk működtetés alatti éves utánkövetési jelentését megküldtük az érintett közreműködő hatóságok felé. Ezeket a hatóságok ellenőrizték, hiányosságokat nem állapítottak meg, a jelentéseket elfogadták.
SAPARD - Gyomaendrődi mikrohullámú adatátviteli hálózat kiépítése c. projekt esetében az 5 éves fenntartás végén elkészítendő zárójelentés megküldésre került, a Támogató hatóság a projektet lezárta.
Lebonyolítottuk az előzetes, közbenső és utólagos helyszíni ellenőrzéseket, ezek dokumentációját előkészítettük.
Helyszíni ellenőrzések az alábbi projektek esetében történtek:
- TEUT 2009 – Hősök útja felújítása: utó ellenőrzés
- TEKI 2008 – Településrendezési terv készítése Gyomaendrődön: záró ellenőrzés
- CÉDE 2009 – Eszközbeszerzés közcélú foglalkoztatás fejlesztése érdekében: közbenső szemle
- TEKI 2009 – Közlekedésbiztonsági fejlesztések Gyomaendrődön: közbenső ellenőrzés
- DAOP-2008-3.1.1/B: Útépítések és felújítások Gyomaendrődön: záró ellenőrzés
- LEADER rendezvény pályázat – XII. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál: helyszíni szemle a rendezvény alatt
 
Az ellenőrzések alkalmával a hatóságok nem állapítottak meg hiányosságot, pótlólagos dokumentumok megküldésére kérték fel az önkormányzatot olyan esetekben, ahol az ellenőrzéshez szükséges dokumentumok még nem álltak rendelkezésünkre az ellenőrzés időpontjában. Ezen dokumentumok megküldésével a hatóságok teljesnek nyilvánították az ellenőrzéseket, mindent megfelelőnek találtak.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni és a Kistérségi Iroda 2010. I. félévi beszámolóját elfogadni szíveskedjen!

 


Döntéshozói vélemények

Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság  

A Bizottság a 2010. I. félévben benyújtott pályázatokról szóló beszámló elfogadását javasolja a Képviselő-testületnek.

 
Pénzügyi és Gazdasági Bizottság  

A Bizottság a 2010. I. félévben benyújtott pályázatokról szóló beszámló elfogadását javasolja a Képviselő-testületnek.

 
Döntési javaslat

" Beszámoló 2010. I. félévében benyújtott pályázatokról"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: ÁLTALÁNOS ÜGYEK
A Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

A Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság a Kistérségi Iroda 2010. I. félévi beszámolójának elfogadását javasolja aTisztelt Képviselő-testületnek.


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal
Felelős: - AZONNALI VÉGREHAJTÁS -
Hivatali felelős: - NINCS FELELŐS KIJELÖLVE-

« Vissza
Vissza a főmenübe