13. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2011. szeptember 29-i ülésére

Tárgy:   Önkormányzati fenntartású intézmények magasabb vezetőinek minősítési eljárása
Készítette:   Lévai Éva, Tóthné Rojik Edit
Előterjesztő:   Várfi András polgármester
Véleményező bizottság:   Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
A Közalkalmazottak jogállásáról szóló XXXIII. tv. 40. § a) pontja alapján a közalkalmazottat minősíteni kell, a törvényben meghatározottak szerint. Eddig nem alakult ki egységes gyakorlat, hogy az önkormányzati fenntartású intézmények vezetőinek minősítési eljárása milyen formában, milyen szempontok alapján történjen. A törvényi előírások végrehajtása érdekében szükséges, hogy az önkormányzati fenntartású intézmények vezetőinek minősítési eljárása egységes szempontrendszer alapján, teljesítményértékelési eljárásrendben kerüljön meghatározásra.
Kjt. 40. § (1) bekezdése alapján a közalkalmazottat
a) vezetőként a vezetői megbízást követő második év elteltével, valamint a magasabb vezetői vagy vezetői megbízás lejárta előtt legalább három hónappal,
b) a várakozási idő 65. § (3) bekezdés szerinti csökkentése előtt, kivéve, ha a várakozási idő csökkentése kötelező,
c) a 66. § (1)-(3) bekezdés, a 66/A. § (1) bekezdés, illetve a 79/E. § szerinti garantáltnál magasabb összegű illetmény megállapítása előtt,
d) a 66. § (8) bekezdés szerinti esetben, illetve
e) kérésére, legkorábban közalkalmazotti jogviszonyának keletkezését, illetve a korábbi minősítését követő három évet követően, illetve közalkalmazotti jogviszonyának megszűnése esetén,
f) címadományozást megelőzően, illetve
g) gyakornoki ideje alatt a 22. § (15) bekezdésében foglalt esetben minősíteni kell.
A Kjt. 40. § (2) bekezdése alapján az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően, a munkáltató mérlegelési jogkörében eljárva is minősítheti a közalkalmazottat.
A Kjt. 40. § (12) bekezdése alapján a fenti rendelkezésben foglaltakat nem kell alkalmazni, ha törvény a munka értékelésével kapcsolatosan e szabályoktól eltérő rendelkezéseket állapít meg a közalkalmazottak tekintetében, és végrehajtási rendelet a (8) bekezdésben foglaltak szerint meghatározza a minősítési eredménnyel való egyenértékűség feltételeit.
Az egészségügyi, szociális, valamint a közművelődési intézményekre vonatkozóan a Kjt. végrehajtási rendeletei nem írnak elő sem a minősítésre, sem a teljesítményértékelésre vonatkozóan további speciális szabályokat.
A közoktatási ágazatban, a közoktatásról szóló LXXIX. 40. § (12) bekezdése szerint az intézményi minőségirányítási programnak tartalmaznia kell az intézményben vezetői feladatokat ellátók, továbbá az alkalmazottak teljesítményértékelésének szempontjait és az értékelés rendjét azzal, hogy a teljesítményértékelés kiválóan alkalmas, alkalmas, kevéssé alkalmas, illetve alkalmatlan eredménnyel zárulhat.
A Kjt. közoktatási intézményekben történő végrehajtásáról szóló 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 8. § (3) bekezdése szerint minden olyan esetben, amikor jogszabály a munka értékelése tekintetében, illetőleg valamely jogkövetkezmény alkalmazásakor minősítést említ, azon a közoktatási intézményekben foglalkoztatottaknál a teljesítményértékelést, illetőleg annak eredményét kell érteni.
A fenti jogszabályok együttes értelmezése lehetővé teszi, hogy az önkormányzati fenntartású intézmények Képviselő-testület által kinevezett vezetői tekintetében egységes szempontrendszer alapján készüljön el a teljesítményértékelés.
A teljesítményértékelésnek a Kjt-ben kötelezően meghatározott garantált bérnövekedésen túl nincs többlet költségvetési vonzata.
A teljesítményértékelés rendszerére vonatkozó javaslatunk, a teljesítményértékelő lap magasabb vezetői megbízással rendelkező közalkalmazottak részére elnevezésű anyag véleményezésre, elektronikus úton megküldésre került az intézmények vezetői, valamint az Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottság elnöke részére.
 
Az intézményvezetők által jelzett javaslatok figyelembe vételével került összeállításra és valamennyi magasabb vezetőre vonatkozóan megállapításra, az előterjesztés mellékletét képező 1. sz. és 2. sz. melléklet.
Az önkormányzati fenntartású intézmények vezetőinek minősítési eljárása teljesítményértékelési eljárásrendben történő meghatározását az előterjesztés 1. sz. és 2. sz. mellékletei alapján javasoljuk elfogadásra a képviselő-testületnek.
1. számú melléklet
A magasabb vezetők teljesítményértékelésének rendszere (tervezet)
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzata által megbízott magasabb vezetők teljesítményértékelésének célja:
- a magasabb vezetői feladatok ellátásának reális megítélése, és az ezt befolyásoló ismeretek, képességek, személyi tulajdonságok objektív értékelése
- motiválás, személyiségfejlesztés és hatékonyságnövelés
- humán erőforrás fejlesztése, a továbbképzési szükségletek meghatározása
- a személyi döntések megalapozása (fizetési fokozatok közötti várakozási idő csökkentése, jutalmazás, kitüntetés, …)
A teljesítményértékelés időpontja
- A Kjt. 40. § (1) a), b), c), e), f), és a (2) bekezdése szerint: a magasabb vezetőt minősíteni kell, közoktatási intézményvezető esetében minősíteni lehet.
- A megbízott magasabb vezető megbízatásának lejárta előtt fél évvel.
A teljesítményértékelés módszere:
- A magasabb vezetők teljesítményértékelése a fenntartó által jóváhagyott 2. számú melléklet szerinti teljesítményértékelő lap alkalmazásával történik, mely:
- a magasabb vezető önértékelésére
- a tagintézmények, intézményegységek vezetőinek, illetve az intézményben a Kjt. 23. § (2) bekezdése szerint a magasabb vezető megbízással rendelkező beosztású közalkalmazottai értékelésre épülő munkáltatói értékelés.
 A teljesítményértékelés eljárásrendje:
- a magasabb vezető önértékelése, az értékelő lapot kitölti a magasabb vezető
- a magasabb vezető teljesítményét értékelik a tagintézmények, intézményegységek vezetői, illetve az intézményben a Kjt. 23. § (2) bekezdése szerint, magasabb vezető megbízással rendelkező közalkalmazottai az értékelőlap kitöltésével, melyet megküldenek a Polgármesteri Hivatal személyügyi előadójának,
- egyéni értékelő beszélgetésre kerül sor az intézményvezetővel, melyen részt vesz a polgármester, jegyző, - amennyiben az értékelt vezető szükségesnek ítéli- érdekképviseleti képviselő,
- a jegyző összefoglaló értékelést készít az önértékelés, a benyújtott értékelő lapok és az egyéni értékelő beszélgetés alapján,
- a végleges összefoglaló értékelést a polgármester ismerteti az értékelt vezetővel, aki írásban észrevételt tehet a teljesítményértékeléssel kapcsolatban.
- a munkáltató által kitöltött, a magasabb vezető által aláírt teljesítményértékelő lap egy példányát a polgármester átadja az értékelt vezetőnek, egy példány a polgármester által vezetett közalkalmazotti nyilvántartásba kerül.
Az értékelés szempontjai:
A magasabb vezetők teljesítményértékelése a munkaköri leírásban meghatározott feladatok teljesítésére és a munkamagatartásra irányul.
A teljesítményértékelés területei:
- tervezés, szervezés, ellenőrzés,: értékelés a szakmai/pedagógiai, munkáltatói, /tanügy/ -igazgatási, gazdálkodási feladatokat érintően,
- a döntéshozatal jogszerűsége,
- az intézmény irányítása, szervezetfejlesztés,
- vezetői tulajdonságok, munkamagatartás.
Az értékeléshez adható pontszámok meghatározása és a teljesítményértékelés eredménye a Kjt. valamint a végrehajtására kiadott 138/1992. (X.8.) Korm. rendelet előírásai alapján történik.
Az értékeléshez adható pontszámok meghatározása:
Kiemelkedő minősítés            3 pont
Megfelelő minősítés               2 pont
Kevéssé megfelelő                 1 pont
Nem megfelelő minősítés       0 pont
A teljesítményértékelés eredménye:
A teljesítményértékelés eredményét a ténylegesen adott pontszámoknak az értékelési szempontok maximális pontszámához viszonyított aránya alapján kell meghatározni.
Az értékelés eredménye:
            Kiválóan alkalmas                  80-100%
            Alkalmas                                   60-79%
            Kevéssé alkalmas                  30-59%
           Alkalmatlan                            30% alatt
Alkalmatlan a magasabb vezető akkor is, ha egy minősítési szempont értékelésekor nem megfelelő minősítést kap.
 
 
 
 
2. számú melléklet
 
Teljesítményértékelő lap
Magasabb vezetői megbízással rendelkező közalkalmazottak részére
 
Név:
Munkahely:
A vezetői megbízás kezdete:
 
 
A vezetőre vonatkozó értékelési szempontok
Nem megfelelő
0 pont
Kevéssé megfelelő
1 pont
Megfelelő 2 pont
Kiemelkedő 3 pont
Tervezés
 
 
 
 
1. Pedagógiai és nevelési /közművelődési / egészségügyi / szociális szolgáltatások, ellátási formák / szakmai programjainak szakszerű, jogszerű megvalósítása
 
 
 
 
2. Szervezeti és Működési Szabályzat előírásainak megtartása, érvényesítése / házirendben foglaltak érvényesítése
 
 
 
 
3. Intézményi Minőségirányítási Program, illetve az egészségügyi szolgáltatások, a szociális szolgáltatások minőségi fejlődésére irányuló szakszerű, jogszerű működtetés
 
 
 
 
4. Éves munkaterv szakszerű elkészítése
 
 
 
 
 
5. Költségvetés megtervezése, a jóváhagyott költségvetési előirányzat jogszerű és hatékony felhasználása
 
 
 
 
6. Humán erőforrás tervezés, humán erőforrás hatékony felhasználása
 
 
 
 
 
7. Fenntartói döntések végrehajtása
 
 
 
 
 
Indokolás:
 
 
 
 
 
Szervezés
 
 
 
 
 
1. Az intézmény munkavégzésének megszervezése (munkarend, munkaköri leírások, helyettesítés, szabadság
 
 
 
 
2. A munka egységes, és biztonságos feltételeinek megteremtése
 
 
 
 
3. Az intézmény működtetésével, karbantartásával és felújításával kapcsolatos munkák megszervezése
 
 
 
 
4. Kapcsolattartás az ellátottakkal, ügyfelekkel, szülőkkel, szülői szervezetekkel
 
 
 
 
5. Az ünnepek az ellátottak igényeihez/munkarendhez igazodó méltó megszervezése
 
 
 
 
Indokolás:
 
 
 
 
 
Vezetői ellenőrzés
 
 
 
 
 
1. Az ellenőrzés, értékelés tervszerűsége, folyamatossága
 
 
 
 
2. Az ellenőrzés, értékelés dokumentálása
 
 
 
 
 
3. Teljesítményértékelés eljárásrendjének érvényesítése
 
 
 
 
Indokolás:
 
 
 
 
 
Döntéshozatal jogszerűsége szakszerűsége
 
 
 
 
 
1. Munkáltatói döntések
 
 
 
 
 
2. Szakmai döntések
 
 
 
 
 
3. Költségvetést, gazdálkodást érintő döntések
 
 
 
 
4. Konfliktushelyzet kezelése
- alkalmazotti körben
- ellátottak körében/ tanulók körében
- szülők körében
 
 
 
 
Indokolás:
 
 
 
 
 
Az intézmény irányítása, szervezetfejlesztés
 
 
 
 
1. Szakszerű, jogszerű intézményműködtetés
(szakmai ismeretek gyakorlati alkalmazása)
 
 
 
 
2. Tagintézmények, intézményegységek, szervezeti egységek együttműködésének koordinálása, információs rendszer kialakítása és működtetése
 
 
 
 
3. A működéshez szükséges személyi és tárgyi feltételek előírásszerű biztosítása
 
 
 
 
4. Pályázatokon való részvétel, innovációs szerepvállalás
 
 
 
 
5. Az érdekképviseleti szervekkel való együttműködés
 
 
 
 
6. A fenntartóval való együttműködés
 
 
 
 
 
Indokolás:
 
 
 
 
 
Vezetői tulajdonságok, munkamagatartás
 
 
 
 
 
1. Munkakör ellátása szempontjából szükséges szakmai ismeretek, hatályos jogszabályok ismerete, alkalmazása
 
 
 
 
2. Pontosság, határidők betartása
 
 
 
 
 
3. Felelősségérzet, felelősségvállalás
 
 
 
 
 
4. Kezdeményezőkészség
 
 
 
 
 
5. Az intézmény érdekeinek képviselete
 
 
 
 
 
Indokolás:
 
 
 
 
 
 
A magasabb vezető munkavégzésével kapcsolatos egyéb lényeges körülmény, megjegyzés, a fejlesztendő területekre vonatkozó javaslatok, célkitűzések:
………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….
Elérhető pontszám:
 
Az értékelési szempontok szerint elérhető összes pontszám maximum 90 pont.
Elért pontszám: …………………………….
 
A teljesítményértékelés eredménye:
                Kiválóan alkalmas                  80-100%
                Alkalmas                                   60-79%
               Kevéssé alkalmas                   30-59%
               Alkalmatlan                               30% alatt
 
A közalkalmazott minősítése: ………………………………………
 
A magasabb vezető észrevétele a teljesítményértékeléssel kapcsolatban:…………………….... ………………………………………………………………………………………………….………………..……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………..
 
 
A teljesítményértékelés tartalmát és megállapításait a magasabb vezetői megbízással rendelkező közalkalmazottal ismertettem:
 
Gyomaendrőd, ………………………..      
 
 
 
polgármester
 
A teljesítményértékelés tartalmát ismerem, észrevételeim megtettem:
 
Gyomaendrőd, ………………………..
 
 
                                                                                                        
 
közalkalmazott

 


Döntéshozói vélemények

Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottság  

Az Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottság javasolja a Tisztelt Képviselő-testületnek az előterjesztés elfogadását.

 
Döntési javaslat

"Önkormányzati fenntartású intézmények magasabb vezetőinek minősítési eljárása "

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Személyzeti ügyek
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 40. §-ban, továbbá a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben 138/1992. (X.8.) Korm rendelet 8. §-ban meghatározottakra figyelemmel Gyomaendrőd Város Önkormányzata által fenntartott intézmények magasabb vezetőinek teljesítményértékelését a határozat 1. sz. és 2. sz. melléklete szerint elfogadja.

A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről az intézményvezetőket tájékoztassa.

1. számú melléklet

A magasabb vezetők teljesítményértékelésének rendszere (tervezet)

 

Gyomaendrőd Város Önkormányzata által megbízott magasabb vezetők teljesítményértékelésének célja:

- a magasabb vezetői feladatok ellátásának reális megítélése, és az ezt befolyásoló ismeretek, képességek, személyi tulajdonságok objektív értékelése

- motiválás, személyiségfejlesztés és hatékonyságnövelés

- humán erőforrás fejlesztése, a továbbképzési szükségletek meghatározása

- a személyi döntések megalapozása (fizetési fokozatok közötti várakozási idő csökkentése, jutalmazás, kitüntetés, …)

A teljesítményértékelés időpontja

- A Kjt. 40. § (1) a), b), c), e), f), és a (2) bekezdése szerint: a magasabb vezetőt minősíteni kell, közoktatási intézményvezető esetében minősíteni lehet.

- A megbízott magasabb vezető megbízatásának lejárta előtt fél évvel.

A teljesítményértékelés módszere:

- A magasabb vezetők teljesítményértékelése a fenntartó által jóváhagyott 2. számú melléklet szerinti teljesítményértékelő lap alkalmazásával történik, mely:

- a magasabb vezető önértékelésére

- a tagintézmények, intézményegységek vezetőinek, illetve az intézményben a Kjt. 23. § (2) bekezdése szerint a magasabb vezető megbízással rendelkező beosztású közalkalmazottai értékelésre épülő munkáltatói értékelés.

 A teljesítményértékelés eljárásrendje:

- a magasabb vezető önértékelése, az értékelő lapot kitölti a magasabb vezető

- a magasabb vezető teljesítményét értékelik a tagintézmények, intézményegységek vezetői, illetve az intézményben a Kjt. 23. § (2) bekezdése szerint, magasabb vezető megbízással rendelkező közalkalmazottai az értékelőlap kitöltésével, melyet megküldenek a Polgármesteri Hivatal személyügyi előadójának,

- egyéni értékelő beszélgetésre kerül sor az intézményvezetővel, melyen részt vesz a polgármester, jegyző, - amennyiben az értékelt vezető szükségesnek ítéli- érdekképviseleti képviselő,

- a jegyző összefoglaló értékelést készít az önértékelés, a benyújtott értékelő lapok és az egyéni értékelő beszélgetés alapján,

- a végleges összefoglaló értékelést a polgármester ismerteti az értékelt vezetővel, aki írásban észrevételt tehet a teljesítményértékeléssel kapcsolatban.

- a munkáltató által kitöltött, a magasabb vezető által aláírt teljesítményértékelő lap egy példányát a polgármester átadja az értékelt vezetőnek, egy példány a polgármester által vezetett közalkalmazotti nyilvántartásba kerül.

Az értékelés szempontjai:

A magasabb vezetők teljesítményértékelése a munkaköri leírásban meghatározott feladatok teljesítésére és a munkamagatartásra irányul.

A teljesítményértékelés területei:

- tervezés, szervezés, ellenőrzés,: értékelés a szakmai/pedagógiai, munkáltatói, /tanügy/ -igazgatási, gazdálkodási feladatokat érintően,

- a döntéshozatal jogszerűsége,

- az intézmény irányítása, szervezetfejlesztés,

- vezetői tulajdonságok, munkamagatartás.

Az értékeléshez adható pontszámok meghatározása és a teljesítményértékelés eredménye a Kjt. valamint a végrehajtására kiadott 138/1992. (X.8.) Korm. rendelet előírásai alapján történik.

Az értékeléshez adható pontszámok meghatározása:

               Kiemelkedő minősítés            3 pont

Megfelelő minősítés                2 pont

Kevéssé megfelelő                  1 pont

Nem megfelelő minősítés      0 pont

A teljesítményértékelés eredménye:

A teljesítményértékelés eredményét a ténylegesen adott pontszámoknak az értékelési szempontok maximális pontszámához viszonyított aránya alapján kell meghatározni.

Az értékelés eredménye:

            Kiválóan alkalmas                  80-100%

            Alkalmas                                   60-79%

            Kevéssé alkalmas                  30-59%

            Alkalmatlan                              30% alatt

Alkalmatlan a magasabb vezető akkor is, ha egy minősítési szempont értékelésekor nem megfelelő minősítést kap.

 

 

 

 

2. számú melléklet

 

Teljesítményértékelő lap

Magasabb vezetői megbízással rendelkező közalkalmazottak részére

 

Név:

Munkahely:

A vezetői megbízás kezdete:

 

 

A vezetőre vonatkozó értékelési szempontok

Nem megfelelő

0 pont

Kevéssé megfelelő

1 pont

Megfelelő 2 pont

Kiemelkedő 3 pont

Tervezés

 

 

 

 

1. Pedagógiai és nevelési /közművelődési / egészségügyi / szociális szolgáltatások, ellátási formák / szakmai programjainak szakszerű, jogszerű megvalósítása

 

 

 

 

2. Szervezeti és Működési Szabályzat előírásainak megtartása, érvényesítése / házirendben foglaltak érvényesítése

 

 

 

 

3.  Intézményi Minőségirányítási Program, illetve az egészségügyi szolgáltatások, a szociális szolgáltatások minőségi fejlődésére irányuló szakszerű, jogszerű működtetés

 

 

 

 

4. Éves munkaterv szakszerű elkészítése

 

 

 

 

 

5. Költségvetés megtervezése, a jóváhagyott költségvetési előirányzat jogszerű és hatékony felhasználása

 

 

 

 

6. Humán erőforrás tervezés, humán erőforrás hatékony felhasználása

 

 

 

 

 

7. Fenntartói döntések végrehajtása

 

 

 

 

 

Indokolás:

 

 

 

 

 

Szervezés

 

 

 

 

 

1. Az intézmény munkavégzésének megszervezése (munkarend, munkaköri leírások, helyettesítés, szabadság

 

 

 

 

2. A munka egységes, és biztonságos feltételeinek megteremtése

 

 

 

 

3. Az intézmény működtetésével, karbantartásával és felújításával kapcsolatos munkák megszervezése

 

 

 

 

4. Kapcsolattartás az ellátottakkal, ügyfelekkel, szülőkkel, szülői szervezetekkel

 

 

 

 

5. Az ünnepek az ellátottak igényeihez/munkarendhez igazodó méltó megszervezése

 

 

 

 

Indokolás:

 

 

 

 

 

Vezetői ellenőrzés

 

 

 

 

 

1. Az ellenőrzés, értékelés tervszerűsége, folyamatossága

 

 

 

 

2. Az ellenőrzés, értékelés dokumentálása

 

 

 

 

 

3. Teljesítményértékelés eljárásrendjének érvényesítése

 

 

 

 

Indokolás:

 

 

 

 

 

Döntéshozatal jogszerűsége szakszerűsége

 

 

 

 

 

1. Munkáltatói döntések

 

 

 

 

 

2. Szakmai döntések

 

 

 

 

 

3. Költségvetést, gazdálkodást érintő döntések

 

 

 

 

4. Konfliktushelyzet kezelése

- alkalmazotti körben

- ellátottak körében/ tanulók körében

- szülők körében

 

 

 

 

Indokolás:

 

 

 

 

 

Az intézmény irányítása, szervezetfejlesztés

 

 

 

 

1. Szakszerű, jogszerű intézményműködtetés

(szakmai ismeretek gyakorlati alkalmazása)

 

 

 

 

2. Tagintézmények, intézményegységek, szervezeti egységek együttműködésének koordinálása, információs rendszer kialakítása és működtetése

 

 

 

 

3. A működéshez szükséges személyi és tárgyi feltételek előírásszerű biztosítása

 

 

 

 

4. Pályázatokon való részvétel, innovációs szerepvállalás

 

 

 

 

5. Az érdekképviseleti szervekkel való együttműködés

 

 

 

 

6. A fenntartóval való együttműködés

 

 

 

 

 

Indokolás:

 

 

 

 

 

Vezetői tulajdonságok, munkamagatartás

 

 

 

 

 

1. Munkakör ellátása szempontjából szükséges szakmai ismeretek, hatályos jogszabályok ismerete, alkalmazása

 

 

 

 

2. Pontosság, határidők betartása

 

 

 

 

 

3. Felelősségérzet, felelősségvállalás

 

 

 

 

 

4. Kezdeményezőkészség

 

 

 

 

 

5. Az intézmény érdekeinek képviselete

 

 

 

 

 

Indokolás:

 

 

 

 

 

 

A magasabb vezető munkavégzésével kapcsolatos egyéb lényeges körülmény, megjegyzés, a fejlesztendő területekre vonatkozó javaslatok, célkitűzések:

…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………

Elérhető pontszám:

 

Az értékelési szempontok szerint elérhető összes pontszám maximum 90 pont.

Elért pontszám: …………………………….

 

A teljesítményértékelés eredménye:

         Kiválóan alkalmas                  80-100%

            Alkalmas                                   60-79%

            Kevéssé alkalmas                 30-59%

            Alkalmatlan                             30% alatt

 

A közalkalmazott minősítése: ………………………………………

 

A magasabb vezető észrevétele a teljesítményértékeléssel kapcsolatban:…………………….... ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………..

 

 

A teljesítményértékelés tartalmát és megállapításait a magasabb vezetői megbízással rendelkező közalkalmazottal ismertettem:

 

Gyomaendrőd, ………………………..      

 

 

 

polgármester

 

A teljesítményértékelés tartalmát ismerem, észrevételeim megtettem:

 

Gyomaendrőd, ………………………..

 

 

                                                                                                          Közalkalmazott

 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: folyamatos
Felelős: Várfi András
Hivatali felelős: Lévai Éva

« Vissza
Vissza a főmenübe