5. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Bizottság Elnöki Munkacsoport
2012. április 11-i ülésére

Tárgy:   A 2012. évi „Sport” alapra beérkezett pályázatok elbírálása
Készítette:   Megyeri László aljegyző, Tóthné Rojik Edit
Előterjesztő:   Várfi András polgármester
Véleményező bizottság:   Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság

 Tisztelt Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság!
            A Képviselő-testület a 88/2012. (II. 23.) Gye. Kt. határozatában pályázatot írt ki a 2012. évi Sport-, Civil- és Ifjúsági szervezetek támogatási alap felhasználására.
2012. évi költségvetési rendelet 6. § (7) bekezdése a Sport Alap pályázható keretösszegét 10.400.000 forintban határozta meg.
 
A pályázni csak elektronikus formában lehetett, a Pályázati kiírásban és a Pályázati útmutatóban megfogalmazottak alapján. Az említett dokumentumok a város honlapján – www.gyomaendrod.hu megtekinthetők  
A benyújtási határideje:
Bejelentés sport pályázatok elektronikus intézéséhez (12 BEUINT_CIV)
Személyesen: 2012. március 30. 13,30 óráig.
Postai úton, a postabélyegző dátuma: 2012. március 31.
Pályázati Űrlap (TAMAPALY12)
Ügyfélkapun keresztül: 2012. május 31. 24,00 óráig.
 
A határidőig a sport alapra 13 db pályázat érkezett be.
 
A pályázatok elbírálását a Képviselő-testület a sport alap tekintetében az Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság hatáskörébe utalta, melynek időpontja: 2012. április 17.
 
A pályázatok befogadása és feldolgozása megtörtént. Megállapítható, hogy a pályázóknak – egy-két esetben segítséget nyújtó tájékoztatás alapján - nem okozott nehézséget az elektronikus rendszeren történő pályázati benyújtás. A beérkezett pályázatok a pályázati kiírásnak és benyújtási feltételeknek megfeleltek.
Az elektronikus rendszer segítségével elkészültek az összesítő táblázatok, támogatási szerződés minták, melyek a döntés meghozatalában segítséget nyújtanak.
Az előterjesztés 1. számú melléklet tartalmazza a sport alapra beérkezett pályázatok összesített adattartalmát.
Az előterjesztés döntési javaslata tartalmazza a sport alapra beérkezett pályázatokra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeket és az egyedi támogatási szerződés mintát.
 
Az előterjesztéshez tartozó - a sport alapra beérkezett pályázatok döntés előkészítő számolótáblát, amelyen előzetes számítást tudnak elvégezni, XLS (Exel) és ODS Open Office formátumban elektronikusan küldjük meg a döntéshozók részére.


Döntési javaslat

"A 2012. évi „Sport” alapra beérkezett pályázatok elbírálása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: PÉNZBENI TÁMOGATÁS
A Bizottság Elnöki Munkacsoport a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

 
I.  Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottsága a sportról szóló 17/2004. (VI. 28.) önkormányzati rendelet 7. § alapján a Képviselő-testület által átruházott hatáskörében eljárva, a 2012. évi Sport alapból a következő pályázókat
1
Körös Kézilabda Club Egyesület
 
2
Gyomaendrődi Futball Club
 
3
Gyomaendrődi Judo Klub
 
4
KÖRÖS KAJAK SE
 
5
Gyomaendrőd Kis Bálint Általános Iskola Sportegyesület
 
6
Gyomaendrődi Gyermeklabdarúgó Egyesület
 
7
Kner Tánc,-Sport Egyesület
 
8
Gyomaendrődi Női Kézilabda Sportegyesület
 
9
Bethlen Gábor Mezőgazdasági Szakközép és Szakmunkásképző Iskola DSE
 
10
Székely Mihály Modellező és Sportklub
 
11
Sánc Röplabda Sportclub
 
12
RUMBA Táncsport Egyesület
 
13
Rózsahegyi Kálmán Diáksport Egyesület
 
támogatásban részesíti.
 
II. Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a támogatottal kötendő egyedi támogatási szerződések Általános Szerződési Feltételeit a következő tartalommal fogadja el:
 
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
(Tervezet)
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának célszerinti tevékenységet és programokat támogató szerződéseihez
 
I. Az Általános Szerződési Feltételek hatálya, értelmező rendelkezések
 
1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) hatálya Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
a) az ifjúsággal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 12/1995. (IV. 18.) önkormányzati rendeletében szabályozott az Ifjúsági Alap,
b) a közművelődésről szóló 25/1999. (VIII. 23.) önkormányzati rendeletében létesített Civil Alap,
c) a sportról szóló 17/2004. (VI. 28.) önkormányzati rendeletében létesített Sport Alap, valamint a
d) Gyomaendrőd Város Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjáról szóló 11/2007. (II. 26.) önkormányzati rendeletében szabályozott Környezetvédelmi Alap előirányzatai terhére kötött támogatási szerződésekre (a továbbiakban: támogatási szerződés) terjed ki.
2. Az ÁSZF hatálya a 2012. január 1-ét követően megkötött támogatási szerződésekre terjed ki.
3. A támogatási szerződés az ÁSZF-től eltérő feltételeket is meghatározhat. Amennyiben az ÁSZF és a támogatási szerződés azonos tárgyú rendelkezései között bármilyen eltérés van, a támogatási szerződés rendelkezései az irányadóak.
 
4. Az ÁSZF szerződési feltételnek minősül, amelyet a szerződő fél a támogatási szerződés aláírásával fogad el.
5. Az ÁSZF-ben használt fogalmak a támogatási szerződésben használt fogalmak szerint értelmezendőek.
6. A jelen ÁSZF alkalmazásában:
a) Támogató: Gyomaendrőd Város Önkormányzata;
b) Kedvezményezett: Gyomaendrőd Város Önkormányzatától vissza nem térítendő támogatásban részesülő természetes és jogi személy.
7. Az ÁSZF-ben dőlt betűvel jelölt általános szerződési feltételek a szokásos szerződési gyakorlattól, illetve a szerződésre vonatkozó jogszabályoktól lényegesen eltérnek.
 
II. A támogatás felhasználására vonatkozó szabályok
8. A Kedvezményezett a támogatott tevékenység megvalósításába közreműködőket bevonhat, azonban köteles a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény előírásait betartani.
Amennyiben jogszabály közbeszerzési eljárás lefolytatását nem írja elő, Kedvezményezett köteles a közreműködőket (alvállalkozókat) olyan egyéb transzparens, diszkriminációmentes eljárás során kiválasztani, amely lehetővé teszi a legkedvezőbb áron nyújtott szolgáltatás elfogadását.
9. A támogatási összeg terhére elszámolható költségek: a Kedvezményezettnek a támogatási szerződésben megjelölt felhasználási időszak alatt, a támogatási cél megvalósításával összefüggésben felmerült, igazoltan e célra fordított és a támogatási szerződés mellékletét képező költségtervben szereplő közvetlen kiadásai. A Kedvezményezett nem számolhat el olyan költséget, amelyet az I/1. pontban foglalt támogatási alap pályázati kiírása kizár, továbbá amelyre az államháztartás valamely alrendszeréből származó más támogatás nyújt fedezetet.
10. A támogatásból vásárolt eszközöket a Kedvezményezett a pénzügyi elszámolás és záró szakmai beszámoló Támogató általi elfogadásától számított 3 éven belül kizárólag a Támogató előzetes engedélyével idegenítheti el, adhatja bérbe, vagy terhelheti meg.
11. A Kedvezményezett a támogatott feladat kivitelezése során a média megjelenéseknél, rendezvényeken, kiadványokon, az ezekkel kapcsolatos reklám és PR anyagokon köteles a Támogató teljes nevének, címerének valamint a támogatás tényének feltüntetésére. A Kedvezményezett köteles a támogatott rendezvénnyel, eseménnyel kapcsolatos médiaeseményekről (pl.: sajtótájékoztató) a Támogatót tájékoztatni, továbbá ezen rendezvények tervezésénél és lebonyolításánál – amennyiben a Támogató ezt igényli – a Támogató sajtó és PR szakembereivel együttműködni. Az I/1. pontban foglalt támogatási alap pályázati kiírása további feltételeket is előírhat melyet a Támogatott köteles megvalósítani.
 
III. A szakmai és pénzügyi beszámoló teljesítése
12. A Kedvezményezett a támogatási szerződésben meghatározott támogatás teljes összegéről köteles a Támogató által meghatározott időpontig pénzügyi elszámolást és záró szakmai beszámolót benyújtani a Támogató részére a TAMAELSZ13 jelű elektronikus űrlapon. Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a jelen pont szerinti elszámolási kötelezettség akkor is terheli, ha a támogatásból az őt terhelő köztartozások összege visszatartásra kerül.
13. A TAMAELSZ13 űrlap számlaösszesítője a teljes költségvetés tekintetében tartalmazza a szállítók, szolgáltatók megnevezését, a számla vagy számlahelyettesítő bizonylat számát, a teljesítés megnevezését, idejét és bruttó összegét. A Számlaösszesítőt úgy kell elkészíteni, hogy tételes ellenőrzés esetén a kifizetések – a költségvetés melléklettel összevetve – egyértelműen azonosíthatóak legyenek.
 
14. A Támogató által biztosított összeg felhasználásáról – a számlaösszesítőn túl – a pénzügyi elszámoláshoz csatolni kell a teljesítést igazoló, eredetivel mindenben megegyező bizonylatok hitelesített digitális másolatait (számla, szerződés, egyéb számviteli illetve pénzügyi teljesítést igazoló
bizonylatok) is. A számlahelyettesítő bizonylatokon a teljesítés igazolására, a kifizetés engedélyezésére jogosult személy aláírásának is szerepelnie kell.
15. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a Támogató kizárólag azon bizonylatok alapján teljesít kifizetést, amelyek megfelelnek az ÁSZF 10. és 13-14. pontjaiban meghatározott követelményeknek.
16. A Kedvezményezett szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a támogatás felhasználásának szakmai megközelítésű bemutatását, tapasztalatait, továbbá a megvalósítás eredményességének elemzését, a támogató és a támogatás nyilvánosság előtti megjelenítésének módját, illetve amennyiben az eredmény arra alkalmas, azt tárgyiasult formában (pl. folyóirat, kiadvány, fotó) a beszámolóhoz csatolni lehet digitális másolatban.
17. A Kedvezményezett költségvetésének a támogatási cél teljes – valamennyi bevételi forrást és kiadást feltüntető – költségtervét tartalmaznia kell. A Kedvezményezett - amennyiben a támogatási cél megvalósítását nem veszélyezteti - a költségvetésben meghatározott fősoraiban lefelé korlátlan mértékben, felfelé maximum 20 %-ának megfelelő mértékben térhet el. A 20 %-ot meghaladó mértékű eltéréshez a Támogató írásbeli engedélye szükséges. A módosítási kérelemet az ok felmerülését követően, de legkésőbb az elszámolási határidő napjáig kell benyújtani a TAMAMOD12 jelű elektronikus űrlapon.
18. Amennyiben a támogatott program összköltsége a Kedvezményezett által benyújtott költségvetésben meghatározottakhoz képest csökken, a Kedvezményezett köteles a különbözet mértékével a saját forrás, az egyéb források és a támogatás összegét azonos arányban csökkenteni. A Támogató ebben az esetben a csökkentett támogatás összegét fizeti ki a
Kedvezményezett részére. A költségvetés módosítási kérelemét az ok felmerülését követően, de legkésőbb az elszámolási határidő napjáig kell benyújtani a TAMAMOD12 jelű elektronikus űrlapon.
19. Előfinanszírozás, illetve időarányos finanszírozás esetén a Kedvezményezett köteles legkésőbb az elszámolás időpontjáig a támogatási összeg fel nem használt részét (maradvány) visszafizetni a Támogató részére.
20. A Támogató az elmulasztott, vagy nem szerződésszerűen elkészített beszámoló esetén 5 napon belül javításra, illetve pótlásra hívja fel a Kedvezményezettet. A Támogató a záró szakmai beszámoló elfogadásáról 30 napon belül írásban tájékoztatja a Kedvezményezettet.
21. A Kedvezményezett köteles a támogatás felhasználásáról elkülönített számviteli nyilvántartást vezetni, továbbá a támogatással kapcsolatos iratokat, valamint a támogatás felhasználását alátámasztó bizonylatokat a szakmai beszámoló Támogató általi jóváhagyásától számított 10 évig
megőrizni.
 
IV. A kedvezményezett nyilatkozatai és egyéb kötelezettségei
22. A Kedvezményezett kijelenti, hogy nem áll végelszámolás alatt, ellene egyéb, a megszüntetésére irányuló eljárás nincs folyamatban, nem áll adósságrendezési eljárás alatt, továbbá lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása nincs.
23. A Kedvezményezett kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak, illetve átlátható szervezetnek minősül az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 50. §-ában megfogalmazott követelményei szerint.
 
24. A Kedvezményezett kijelenti, hogy hozzájárul a támogatási igény szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának a Támogató és a jogszabályban erre feljogosított egyéb szervek, illetve az általuk meghatalmazott szervezet vagy személyek által történő ellenőrzéséhez.
25. A Kedvezményezett kijelenti továbbá, hogy hozzájárul, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletetben (a továbbiakban: Áht. vhr.) meghatározott más jogosultak hozzáférjenek.
26. A Kedvezményezett vállalja, hogy a Támogatót az adataiban történő változásokról (ideértve az adószámának – adóazonosító jelének –, illetve a társadalombiztosítási folyószámla számának változását is), továbbá az Áht. vhr. 83. §-ában meghatározott körülmények, adatok, feltételek megváltozásáról – annak tudomására jutásától számított 8 napon belül – írásban tájékoztatja.
27. A Kedvezményezett kijelenti, hogy az Áht. vhr. 83. § szerinti esetekben a Támogató által megállapított jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait visszafizeti.
28. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy Támogató a Kedvezményezett nevét, a támogatás célját, összegét, a támogatott tevékenység megvalósulási helyét, valamint a Kedvezményezettnek a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 5. § (1)-(2) bekezdése szerinti érintettségét nyilvánosságra hozhatja.
29. A Kedvezményezett kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatási szerződés lejártáig és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium részére haladéktalanul írásban bejelenti, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
 
V. A támogatás ellenőrzése
30. A Kedvezményezett köteles az ellenőrzéshez szükséges feltételeket biztosítani. Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy az ellenőrzés keretében az ellenőrzést végző szervezet vagy személy jogosult helyszíni ellenőrzést tartani, minden vonatkozó dokumentumot megvizsgálni és a teljesítés során eljáró személyeket nyilatkoztatni. Támogató jogosult továbbá a pénzügyi-számviteli dokumentumok és a teljesítéssel kapcsolatos számlák és bizonylatok ellenőrzésére, a számlákat kibocsátó személyektől a számlák és bizonylatok tartalmára nézve tájékoztatás beszerzésére.
 
VI. Szerződésszegés, a szerződés felmondása, az elállás
31. A Támogató, illetve a Pályázatkezelő a támogatás folyósítását felfüggeszti amennyiben rendelet vagy más jogszabály előírja, illetve ha a támogatási szerződés megkötését követően a Kedvezményezett olyan nyilatkozatot tesz, vagy a támogatás folyósítója olyan körülményről szerez tudomást, amely a költségvetésből nyújtott támogatás visszavonását, a támogatási szerződés felmondását, vagy az attól történő elállást teheti szükségessé.
32. A Támogató jogosult a szerződéstől egyoldalú írásbeli nyilatkozattal azonnali hatállyal elállni, azt felmondani, ha az alábbiakban foglalt feltételek közül legalább egy bekövetkezik:
a) a Kedvezményezett a támogatást nem a támogatási szerződésben meghatározottak szerint használja fel;
b) hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a Kedvezményezett a támogatási döntést érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a támogatási igény benyújtásakor;
c) az Áht. vhr. 76. § (1) bekezdés a)-g) pontjában meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be, vagy jut a Támogató tudomására;
d) a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy a támogatási szerződésben foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
e) a Kedvezményezett neki felróható okból megszegi támogatási szerződésben foglalt, illetve más jogszabályi kötelezettségeit, így különösen nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, és ennek következtében a támogatott tevékenység szabályszerű megvalósítását nem lehet ellenőrizni;
f) a Kedvezményezett a támogatási szerződésben, illetve jogszabályban előírt bejelentési kötelezettségeinek nem tesz eleget;
g) a Kedvezményezett az Áht. vhr. 72. § alapján adott nyilatkozatok bármelyikét visszavonja;
h) a Kedvezményezett a szakmai és pénzügyi beszámolójának a Támogató által megjelölt határidőn belüli benyújtását elmulasztja, illetve nem megfelelő teljesítés esetén a Támogató által meghatározott határidőn belül nem teljesíti;
i) a Kedvezményezett a támogatás felhasználása során az Áht., az Áht. vhr., vagy más jogszabály előírásait megszegi.
 
VII. A támogatás visszafizetésének teljesítése
33. A Kedvezményezett a feleknek a szerződéstől történő elállása, illetve a támogatás visszamenőleges hatállyal történő visszavonása esetén a teljes támogatást köteles visszafizetni. A Kedvezményezett a támogatás jövőre nézve történő visszavonása, a támogatási szerződés módosítása, illetve a Kedvezményezett általi felmondása esetében köteles a támogatás azon részét visszafizetni, amelyet jogosulatlanul vett igénybe. A Kedvezményezett által e pont szerinti visszafizetendő összeget a folyósítás napjától, illetve a támogatás jogosulatlan felhasználásának napjától a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerint
számított kamat terheli.
34. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a Támogató a támogatási szerződés módosítása, felmondása, vagy az attól történő elállás nélkül is elrendelheti a támogatás részleges – a jogszabálysértéssel, illetve a nem rendeltetésszerű vagy szerződésellenes felhasználással arányos mértékű – visszafizetését az ÁSZF 36. pontjában meghatározott kamatfizetés terhe mellett.
35. Ha a visszafizetési kötelezettség a Támogató adminisztratív hibájából keletkezik, a támogatás visszafizetése a fizetésre megállapított határidőig kamatmentes.
36. A Kedvezményezett a visszafizetést egy összegben köteles teljesíteni a visszafizetésre irányuló felszólításban megjelölt határidőig. Ha a Kedvezményezett a visszafizetési kötelezettség teljesítésével késedelembe esik, a késedelme után a Ptk. szerinti késedelmi kamatot is köteles megfizetni.
37. A Kedvezményezett a támogatás visszafizetését a Támogató Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet által vezetett számlájára (számlaszám 53200125-11062402-0000000) köteles teljesíteni.
38. Amennyiben a Kedvezményezett visszafizetési kötelezettségét a megjelölt határidőig önként nem teljesíti, a Támogató jogosult a szerződésből származó lejárt követeléseit azonnali beszedési megbízás benyújtásával érvényesíteni.
 
VIII. Vegyes rendelkezések
 
39. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy amennyiben jogszabály, vagy felügyeleti intézkedés a támogatás alapját biztosító előirányzatok zárolását rendeli el, a Támogató jogosult egyoldalú nyilatkozatával a támogatási összeg csökkentésére.
40. A támogatási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., Gyomaendrőd Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II. 21.) önkormányzati rendelete, az Áht., az Áht. vhr., valamint a Támogató költségvetési előirányzatainak kezelésére, felhasználására vonatkozó önkormányzati rendeletei és belső szabályzatai az irányadóak.
41. Az ÁSZF-fel és a támogatási szerződéssel kapcsolatban felmerült vitás kérdéseket Felek egymás között tárgyalások útján kísérelik meg rendezni.
 
 
III. Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a támogatottal kötendő egyedi támogatási szerződést a következő tartalommal fogadja el:
 
TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS
TERVEZET
 
Azonosító szám: [PALYAZATI_AZONOSITO]/2012.
 
 
Támogatási Szerződés
 
 
amely létrejött egyrészről Gyomaendrőd Város Önkormányzat (székhely: 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1., adószám: 15725527-2-04), mint támogató (továbbiakban: Támogató)
képviseletében eljáró [DONTESHOZO], mint döntéshozó (a továbbiakban: Döntéshozó)
aláírásra jogosult képviselője: [DONTESHOZO_KEPVISELOJE] [DONT_KEPV_TITULUS]
 
másrészről [TAMOGATOTT_NEV] mint kedvezményezett (a továbbiakban:
Kedvezményezett),
Székhely/lakhely: [TAMOGATOTT_CIM]
Adószám/adóazonosító jel: [TAMOGATOTT_ADOSZAM]
Pénzforgalmi számlaszám, amelyre a támogatás utalásra kerül: [TAMOGATOTT_BANKSZAMLA]
Aláírásra jogosult képviselője: [TAMOGATOTT_KEPVISELO]
(Támogató és Kedvezményezett továbbiakban együtt: Szerződő Felek)
között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel.
 
1. Előzmények
A Támogató Gyomaendrőd Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II. 21.) önkormányzati rendelet 6. § (7) bekezdésében biztosított előirányzat terhére (a továbbiakban: Költségvetési előirányzat) a sportról szóló 17/2004. (VI. 28.) önkormányzati rendelet Sport Alap pályázati rendszerét szabályozó 7. § alapján Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 88/2012. (II. 23.) Gye. Kt. határozatával elfogadott „Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet a gyomaendrődi sport szervezeteknek, a 2012. évi Sport Alapból elnyerhető támogatására” tárgyú felhívást tett közzé. Erre a felhívásra a Kedvezményezett [PALYAZATI_AZONOSITO] azonosító számon regisztrált projekt javaslatot/pályázatot nyújtott be, a jelen Szerződés mellékletét képező felhívás és útmutató szerint (amelyek akkor is a jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, és a Szerződő Felekre kötelező érvényűek, ha azok fizikai értelemben a jelen Szerződéshez nem kerülnek csatolásra), amelyet a [DONTESHOZO] [DONTES_SZAMA] támogató döntés szerint [TAMOGATAS] Ft. – azaz [TAMOGATAS_BETUVEL] forint - támogatásban részesített. A Támogató döntése alapján Kedvezményezett vissza nem térítendő támogatásban részesül.
2. Szerződés tárgya
2.1. Az Előzményekben meghatározottak szerint Szerződő Felek az alábbi Szerződést kötik:
A Szerződés tárgya a [PALYAZATI_CEL] című, a projekt adatlapon tervezett és elszámolható költségeinek Költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában történő finanszírozása. Kedvezményezett a jelen Szerződés aláírásával kötelezi magát arra, hogy a Projektet a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, kellő alapossággal, hatékonysággal és gondossággal megvalósítja.
2.2. A jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezi az „Általános Szerződési Feltételek Gyomaendrőd Város Önkormányzatának célszerinti tevékenységet és programokat támogató szerződéseihez” című dokumentum (továbbiakban: ÁSZF) amelyet a Kedvezményezett a Támogató honlapjáról tölthet le.
3. A Projekt megvalósításának időbeli ütemezése és helyszíne
3.1. A Projekt kezdete
A Projekt megvalósítási időszakának tervezett kezdő időpontja: [PROJEKT_KEZDETE].
Amennyiben a Projekt megvalósítás kezdő időpontja a tervezett időponttól eltér, azt a Kedvezményezett tájékoztatja a Támogatót. A Projekt megvalósításának tényleges kezdő időpontja azonban nem lehet korábbi, mint 2012. január 1.
3.2. Költségek elszámolhatóságának kezdete
A Projekt költségei elszámolhatóságának kezdő időpontja: [PROJEKT_KEZDETE], de legkorábban 2012. január 1. A Projekt keretében a kezdő időpontot követően felmerült kiadásokat lehet elszámolni.
3.3. A Projekt fizikai befejezése, megvalósulása, befejezése és lezárása
3.3.1 A támogatott tevékenység fizikai befejezése az a nap, amikor a támogatott tevékenység a Szerződésben meghatározottak szerint teljesült a felhívásban és az útmutatóban meghatározott feltételek mellett. A projekt fizikai befejezésének a projekt utolsó tevékenysége fizikai teljesítésének napja minősül.
3.3.2 A Projekt megvalósulásának napja az a nap, amelyen a projektjavaslatban/pályázatban meghatározott feladat, cél a felhívásban foglaltaknak megfelelően, szerződésszerűen teljesült, és a Kedvezményezett az elszámolásra benyújtandó számlákat, szállítói kifizetés esetén az előírt önrészt a szállítók részére kiegyenlítette.
A Projekt megvalósulásának tervezett záró napja: [PROJEKT_VEGE]
3.3.3 A Projekt befejezésének végső határideje: 2012. december 31.
3.3.4 A Projekt akkor tekinthető befejezettnek, ha a támogatott tevékenység a jelen Szerződésben meghatározottak szerint teljesült, a megvalósítás során keletkezett számlák kiegyenlítése megtörtént, a támogatással beszerzett eszköz aktiválásra került, és a Kedvezményezettnek a támogatott tevékenység befejezését tanúsító bizonylatokkal alátámasztott beszámolóját, elszámolását a Döntéshozó jóváhagyta és a Költségvetési előirányzatból nyújtott támogatás folyósítása az igazolt támogatás-felhasználásnak megfelelő mértékben megtörtént.
3.3.5 A Projekt akkor tekinthető lezártnak, ha valamennyi vállalt kötelezettség teljesült, és a kedvezményezett a kötelezettségek megvalósulásának eredményeiről szóló záró beszámolóját benyújtotta, és azt a Döntéshozó jóváhagyta.
3.3.6. A Projekt keretében a megvalósulás napjáig felmerült költségek számolhatók el. Az ezen időpontot követően keletkezett költségre támogatás nem számolható el.
4. A Projekt költsége, forrása, a támogatás összege, összetétele és jogcíme
4.1. A Projekt tervezett összköltsége
A Projekt tervezett összköltsége [PROJEKT_OSSZKOLTSEG] Ft, azaz [PROJEKT_OSSZKOLTSEG_BETUVEL] forint.
4.2. A támogatás összege és mértéke
A támogatás mértéke [TAMOGATAS] Ft, azaz [TAMOGATAS_BETUVEL] forint.
4.3 A támogatás folyósításának időpontja(i): [TAMOGATAS_FOLYOSITAS]
{Ha a támogatás összege meghaladja az 500e forintot} Az első részlet …. ft. a Szerződés hatályba lépését követő 15 napon belül, míg a második részlet …. ft. 2012. szeptember 15 és 20-a között kerül folyósításra.
{500ezer forint alatti támogatásnál} A támogatás teljes összege a Szerződés hatályba lépését követő 15 napon belül kerül folyosításra.
4.4. A Projekt támogatás költségelszámolása
A Projekt költségeivel [TAMOGATAS] Ft, azaz [TAMOGATAS_BETUVEL] forint mértékéig el kell számolni. A Projekt elszámolható költségeinek részletezését a Kedvezményezett projekt (pályázati) adatlapja tartalmazza.
5. Záró rendelkezések
5.1. Jelen Szerződés 2 db eredeti példányban készült. A jelen Szerződéshez csatolt 4 db melléklet, és a jelen Szerződéshez fizikai értelemben nem csatolt, de a jelen Szerződésben vagy az ÁSZF-ben hivatkozott mellékletek, továbbá a projekt adatlap és annak mellékletét képező valamennyi nyilatkozat, dokumentum a Szerződés elválaszthatatlan részei függetlenül attól, hogy azok a jelen Szerződéshez ténylegesen csatolásra kerültek-e.
5.2. A Kedvezményezett a jelen Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a jelen Szerződés tartalmát, az ÁSZF-t, és a vonatkozó jogszabályokat, így különösen az 1. pontban foglalt önkormányzati rendeletet és a államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletet ismeri és magára nézve kötelezőnek ismeri el, és tudomásul veszi, hogy a jelen Szerződés, valamint az ÁSZF a vonatkozó jogszabályok módosításával, illetve új jogi szabályozás bevezetésével minden külön intézkedés nélkül módosulnak.
5.3. Amennyiben a Támogató vagy a Döntéshozó bármely, a jelen Szerződés alapján keletkező bejelentési, jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettség, vagy igénylés teljesítéséhez formanyomtatványt bocsát rendelkezésre (így különösen: záró beszámoló, szerződésmódosítás Kedvezményezett általi kezdeményezése), szerződésszerű teljesítésnek kizárólag a formanyomtatvány használata minősül. A formanyomtatványok a Támogató honlapjáról tölthetők le. A Támogató a jelen Szerződésből fakadó kötelezettségek teljesítésére elektronikus alkalmazást írt elő így a szerződésszerű teljesítésnek kizárólag az elektronikus alkalmazás használata minősül.
5.4. A Szerződő Felek a jelen Szerződés időtartamára kapcsolattartót jelölnek ki. A Támogató kapcsolattartója Tóthné Rojík Edit oktatási előadó (tel.: 66-386-122/124-es mellék, fax: 66-283-288, email: oktatasugy@gyomaendrod.hu) A Kedvezményezett kapcsolattartója a pályázati adatlapon megjelölt személy. A kapcsolattartó nevének, postacímének, telefon és telefax számának és elektronikus levélcímének változásáról 30 napon belül tájékoztatják egymást.
5.5. A Kedvezményezettnek a Támogató pályázatkezelő szervezete felé irányuló hivatalos Kommunikációja a személyes kapcsolattartáson kívül kizárólag elektronikus úton történik.
5.6. A jelen Szerződés hatályba lépésének napja megegyezik a szerződést kötő felek közül az utolsóként aláíró aláírásának napjával. Jelen szerződés a záró projektjelentés (szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás) elfogadásának napját követő nappal hatályát veszti.
5.7. Kedvezményezett kijelenti, hogy – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény előírásainak megfelelően – a projekt adatlapon feltüntetett szervezeti képviselő, illetve a Projekt megvalósításában résztvevő személyek, valamint a beszámolás, a szabálytalansági eljárás és az ellenőrzési tevékenység során átadott dokumentumokban feltüntetett személyek személyes adataiknak a Támogató és a Döntéshozó által történő kezeléséhez (ideértve ezen adatok felvételét, tárolását, nyilvánosságra hozatalát is) kifejezetten hozzájárultak.
Ennek alapján Kedvezményezett szavatol azért, hogy ezen személyes adatok fentieknek megfelelő kezelése az érintettek hozzájárulásával történik.
5.8. Jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és a vonatkozó magyar jogszabályok rendelkezései az irányadók.
5.9. A Kedvezményezett képviseletében aláíró személy(ek) kijelenti(k), hogy alapító okiratuk alapján, a jelen Szerződés bevezető részében feltüntetettek szerint jogosult(ak) a Kedvezményezett képviseletére, továbbá ennek alapján a jelen Szerződés megkötésére és aláírására. Aláíró képviselő(k) kijelenti(k) továbbá, hogy a testületi szervei(k) részéről a jelen Szerződés megkötéséhez szükséges felhatalmazásokkal rendelkezik(nek) és harmadik személyeknek semminemű olyan jogosultsága nincs, mely a Kedvezményezett részéről megakadályozná vagy bármiben korlátozná a jelen Szerződés megkötését, és az abban foglalt kötelezettségek maradéktalan teljesítését.
5.10. Szerződő Felek a jelen Szerződést átolvasták, és közös értelmezés után, mint akaratukkal és elhangzott nyilatkozataikkal mindenben egyezőt aláírták.
 
…………………………….
Kedvezményezett
P.H.
 
 
Kelt …………, 201… év ………… hónap …
napján.
 
……….…………
Döntéshozó
P.H.
 
 
Kelt …………, 201… év ………… hónap …
napján.
 
 
 
Mellékletek:
1. sz. melléklet – A Kedvezményezett által történő aláírás napján 30 napnál nem régebbi, a területileg illetékes törvényszék által kiadott, a Kedvezményezett szervezet hatályos adatait tartalmazó kivonat egy eredeti példányát.
2. sz. melléklet – Nemzeti Adó és Vámhivatal által a Kedvezményezett 12UK12-es űrlapon beadott kérelmére kiadott együttes adóigazolás,
3. sz. melléklet – A Támogató önkormányzati adóhatósága által a Kedvezményezett 11AIGKER jelű űrlapon beadott kérelmére kiadott kiállított adóigazolást
4. sz. melléklet – A Támogatott aláírási címpéldányának hitelesített másolata, vagy a számlavezető által hitelesített banki bejelentőjének másolata.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal


Mellékletek:
« Vissza
Vissza a főmenübe